Kiss Ferenc
Tóth András György
Korcsmáros Pál humoros és groteszk rajzvilága tökéletes ihletője lehetett volna egy népszerű Rejtő-filmsorozatnak.
Magyarországon, sőt alighanem világviszonylatban is páratlan vállalkozásba fogott két magyar rajzoló, Garisa H. Zsolt és Varga „Zerge” Zoltán, amikor belevágtak Korcsmáros Pál klasszikus Rejtő Jenő-képregényeinek a felújításába. A könyvsorozat Az elátkozott parttal indult.
*
Korcsmáros Pál tizenegy évvel Rejtő után, 1916-ban született Budapesten. Miután elvégezte a kereskedelmi iskolát, 1935-ben a Délibáb színházi újság lapjain bukkantak fel a rajzai. A figurák anatómiája még meglehetősen elnagyolt volt, csak az arckifejezések kidolgozása engedett következtetni arra, hogy a későbbiekben érdemes lesz munkáira odafigyelni.
Számos könyvillusztráció után Korcsmáros elsőként a Pesti Izé hasábjain talált rá egyéni stílusára. A negyvenes évek végén megjelenő pikáns újság oldalain egyre-másra sorjáztak a lenge öltözetű háremhölgyek és formás szépasszonyok alakjai. Itt már szó sem volt elrajzolásról: a női test ábrázolásában különösen nagy öröme telt a rajzolónak.
Az ’50 és ’55 közötti kultúrpangás éveiben öt diafilmje készült el, majd 1955-ben a Szabadság című lap oldalain képregényrajzolóként debütált. Itt még meglehetősen kerekdedek, leegyszerűsítettek, rajzfilmszerűek voltak a figurái. 1957-ben jelent meg először a Füles rejtvénylap, melynek sztárrajzolója és állandó munkatársa volt 1975-ben bekövetkező haláláig.
Korcsmáros fénykorát 1958 és 1969 közé datálhatjuk. Az elátkozott part képregényváltozata először 1965-ben jelent meg, és magán hordozta a művész összes jellegzetes stílusjegyét. A realista ábrázolásmód a legapróbb érzelmet is kifejezni tudó mimikája nála groteszkbe facsarodott, hasonlóan Rejtő prózájához. Bámulatos módon nemcsak az arcokon, hanem a figurák gumiszerűen csavarodó testén át is képes volt karikírozott érzelmeket kifejezésre juttatni, anélkül, hogy zavaróan eltért volna a realizmustól.
Nem ez volt Korcsmáros és Rejtő első találkozása. A szőke ciklon (1961) már sejtetni engedte azt a fajta képi humort, mely az 1963-ban megjelent A tizennégykarátos autóban csúcsosodik ki, ahol a főszereplő Gorcsev Iván oroszosan hangzó nevét – biztos, ami biztos – a szocialista lektorok a képregényben Fülig Jimmyre változtatták. Itt már megjelentek a jellegzetes alvilági rajzfigurák, akik mintha csak a regény lapjairól léptek volna le.
A legtöbb embernek, ha a magyar képregényről van szó, elsőként a Korcsmáros rajzolta figurák: Piszkos Fred és Fülig Jimmy, Csülök és Vanek úr jutnak az eszébe, meg azok a letépett fülek, a monszuni pofonoktól cipőjükből kirepülő cetvadászok, marcona legionáriusok és idegbeteg őrmesterek. Az alakok és grimaszok e végtelen tárházát Korcsmáros mind a képzeletére támaszkodva, modell nélkül rajzolta. Ritka dolog szöveg és kép, író és rajzoló ilyen mérvű egymásra találása.
Az viszont még a világ legfejlettebb képregénykultúrájával rendelkező Franciaországban és Belgiumban is elvétve fordult csak elő eddig, hogy egy régi képregényt évtizedekkel később elővettek és feljavítottak a kor követelményeinek megfelelően. Az egyetlen ismertebb példa a Tintin-sorozat, melynek a második világháború előtt fekete-fehérben megjelent részeit Hergé a negyvenes évektől kezdve újrarajzolta, hogy az időközben nagy fejlődésen keresztülment rajzstílusát visszamenőleg egységesítse. Olyan is volt már, hogy legendás sorozatokat évtizedekkel szerzőjük halála után fiatal képregényrajzolók folytattak, tökéletesen idomulva az eredeti stílushoz. Abszolút újdonságnak számít viszont, hogy egy régi képregényt nem folytatnak, nem is adaptálnak, hanem felújítanak az eredeti szerzőkkel nem azonos rajzolók, jelen esetben Garisa H. Zsolt és Varga „Zerge” Zoltán.
Hazánkban a kiadvány más szempontból is mérföldkő: ennyire gondozott kiadásban még soha nem jelent meg magyar képregény (külföldi mű fordítása viszont már igen, például a Mozaik-sorozat legutóbbi darabjai). Az alkalmazott papír minősége és a nyomdatechnika kifinomultsága végre megfelelő technikai hátteret biztosított a rajzolói-szerkesztői munkának, melynek minden részletén érződik: egyetlen tollvonást, színárnyalatot sem bíztak a véletlenre. Igaz, a képregényszakmában megszokott szoros határidők sem kényszerítették a fiúkat kapkodásra: a felújítás fél év alatt készült el, az egyes oldalakon mindketten egy-egy munkanapot dolgoztak.
Az ötlet akkor született, amikor Korcsmáros Pál unokájának, Korcsmáros Péternek tudomására jutott: európai koprodukciós rajzfilm készül Piszkos Fred, a kapitány címmel, melynek egyik figuratervezője Garisa H. Zsolt. Az unoka felkérte őt, hogy a rajzfilmmel párhuzamosan vizsgálják meg a hatvanas években a Fülesben, a hetvenesben különálló füzetben megjelent régi Rejtő Jenő-képregényadaptációk újrakiadásának a lehetőségét. Korcsmáros Péter fekete-fehérben képzelte, de Garisa és munkatársa, „Zerge” fantáziáját szerencsére megmozgatta a dolog, és engedélyt kértek tőle a sorozat kiszínezésére, ha már úgyis hozzá kell nyúlniuk. Az fel sem merülhetett, hogy a legutolsó kiadást vegyék át egy az egyben, ugyanis annyira leromlott állapotban kerültek hozzájuk az eredeti oldalak, hogy mindenképpen javításra szorultak. Egyrészt maga Korcsmáros Pál munkája is tartalmazott már javítandó elemeket, például a hatvanas évekbe helyezte át a történetet. A hitelesség érdekében Garisáék minden autót visszaigazítottak a harmincas évek fazonjára, a helikoptert például hidroplánra cserélték. Másutt kimaradtak hátterek, vagy a szerző egyes figurákat kapkodva rajzolt meg, ezeket a hibákat kiigazították. Az eredeti forgatókönyv is hagyott kívánnivalót maga után, erősen foghíjas volt a történetvezetés, ezt orvoslandó hozzátettek néhány átvezető képkockát. A legnagyobb károkat azonban az okozta, hogy a füzetben összegyűjtött második kiadáshoz barbár és visszavonhatatlan javításokat eszközölt valaki azokon az eredeti rajzokon, melyekből az első kiadás is készült. Ismeretlen okból újraszedte a szöveget csupa nagybetűvel, ezáltal minden buborékot meg kellett növelni, a képek rovására. Ezt egy általános iskolai technikaóra színvonalán tette meg: a szöveget tartalmazó papírdarabokat egyszerűen ráragasztotta a képkockákra. Volt, ahol le lehetett kaparni őket az alattuk lévő rajz túlzott sérülése nélkül, volt, ahol nem. Ezenkívül mivel a Fülesben megjelent sorozatverzióban minden negyedik oldal tetején főcím volt, ezt az egybekötött füzetben le kellett vágni, viszont akkor meg túl kicsi lett az oldal. A megoldás: egy vízszintes vonal mentén szétvágták a képregényoldalt, a felső részt feltolták a füzetlap felső széléig, a keletkező üres sávot pedig egy ismeretlen rajzoló hevenyészett firkálmányokkal próbálta kitölteni.
Érdemes áttekinteni, hogy a koszos, kávéfoltos, össze-vissza ragasztgatott régi lapokból miként varázsolták elő Garisáék a boltokba került színes képregényt. A szövegcédulák lekaparása után beszkennelték az oldalakat, valamint azokat a nagyobb rajzokat is, melyeket pótló jelleggel készítettek az elmaradt hátterek, átvezető képkockák, elkallódott oldalak helyett. Innentől kezdve a nyomdáig minden számítógépen történt. Garisa a felületeket tisztogatta, a fekete kontúros rajzokat javította és egészítette ki, és beillesztette a számítógéppel szedett szövegeket a buborékokba. Bámulatos ügyességgel utánozta Korcsmáros Pál stílusát, ember legyen a talpán, aki meg tudja különböztetni, melyik rajz kitől származik.
Ezután „Zerge” vette át a stafétabotot, akire a teljes színezés hárult. A tussal rajzolt eredeti régies hangulatát úgy próbálták visszaadni, hogy az egész oldal sárgás alapszínt kapott (a margókat is beleértve), és textúrás színkitöltésekkel kísérleteztek. Ízléses, már-már a fakóságig merészkedő visszafogottság jellemzi a színvilágot; annál nagyobb jelentőséget kap az a néhány képkocka, ahol egy-egy vöröslő pongyola vagy sárgálló hajnal erejéig mégis elszabadulnak a színek. A mesterien alkalmazott árnyalatok úgy egészítik ki az eredeti fekete-fehér kontúrokat háromdimenziós rajzzá, hogy azt hihetnénk: Korcsmáros Pál színesben képzelte el az egész művet, de nem jutott tovább a tusvázlatnál.
Érdekesség, hogy Garisáék minden képkockát teljesen megrajzoltak, utána helyezték csak rájuk a szövegbuborékokat, melyek „alatt” tehát használható rajz van arra az esetre, ha például az esetleges fordítások számítógépes előkészítésénél az idegen nyelvű szöveg kisebb helyen is elférne. Ezáltal a felújítás megvalósítói lehetővé teszik a további változatok készítését, ami új dimenziót ad a restaurátori munkának.
A képregényes kifejezőeszközökre is kitért a felújítói munka: a legszükségesebb helyeken invenciózus, de diszkrét hangutánzó szavakat adtak az eredetileg néma képkockákhoz (Doknyh! Kreccsl! Slatt!); az oldalszerkesztést a keretekből kilépő szövegbuborékokkal és rajzokkal próbálták dinamikusabbá tenni; s az is előfordult, hogy gyökeresen átrendezték a képkockák elhelyezkedését az oldalon, részben az olvashatóság fokozásáért, részben, hogy helyet csináljanak a betoldott vagy kiegészített képeknek. Talán ez ügyben érheti némi kritika a felújítókat, hiszen helyenként nyilvánvaló egységet alkotó oldalakat bontottak meg: például az eredeti képregényt nyitó három képkockát, mely Csülök és az erőszakos kapitány összecsapását mutatja be, s melyet a kapitány különböző pozíciókban látható teste kötött össze szerves egésszé. Nemes cél érdekében tették, hiszen a ráadás képkockákkal az egy képre jutó szöveg arányát is csökkenteni akarták, mely a Füles-féle képregényekben mindig is egészségtelenül magas volt. Az elátkozott part teljes újrarajzolása nélkül azonban lehetetlen lett volna egy modern képregényekre jellemző arányt elérni, s ezért több kompromisszumra is kényszerültek: a buborékok formáját szögletesre vették, a betűket pedig számítógéppel szedték, hogy minél több odaférjen a szövegből minél kisebb rajztakarással. Márpedig a kerek buborékok és a kézzel beírt betűk jobban illettek volna Korcsmáros hajlékony formáihoz. A borítórajzot se ártott volna kevésbé kuszára és zsúfoltra venni: bár funkciója valóban az, hogy egyszerre reklámozza és összefoglalja a művet, hét figura négy jelenetben kicsit sok rá.
Az elátkozott part felújítása első körben csupán 5000 példányban jelenik meg, hisz retró rajzstílusával nem annyira a tizenéveseket, mint inkább a nosztalgiázni vágyó harmincas-negyvenes korosztályt próbálja megcélozni. Készül viszont a már említett Piszkos Fred rajzfilm Varsányi Ferenc rendezésében, melyhez Korcsmáros által ihletett, azonban lényegesen egyszerűbb és rajzfilmesebb figurákat tervezett Garisa H. Zsolt. A hatvanas évekbeli feldolgozást nincs szándékukban felújítani, hanem majd a rajzfilm alapján rajzolnak képregényt a Piszkos Fred-tetralógiából. Képregény-felújítói tevékenységüket Az elátkozott part folytatásával, A három testőr Afrikában című Rejtő-opusszal űzik tovább, reményeik szerint egészen addig, amíg a Korcsmáros életmű 6-8 legjobb darabja ott nem sorakozik a könyvesboltokban.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2003/08 40-42. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2297 |
