Takács Ferenc
Krimit látunk, mégpedig igen érdekeset: a film úgy felel meg a műfaj szokványos előírásainak (gondosan), hogy közben hol apróbb, hol nagyobb szabálysértésekkel ezektől az előírásoktól szokatlan irányokban elrugaszkodik, s evvel önmaga ismerős alapsémáját, ha szabad így mondani, derekasan megbuggyantja. Azaz eredeti, karcos, enyhén erjedt, ám mindenképp megkedvelhető ízű koktéllal kínálja meg a nézőt.
Kanadai rendezője, a filmvászonról és tévéből arrafelé jól ismert Bruce McDonald (korábbi filmjeit – Hard Core Logo, Dance Me Outside, Highway 61, Roadkill – a nemzetközi forgalomban és különösen nálunk nemigen játszották eddig) fun noir adventure-nek nevezte egy interjúban a Claire életre-halálrá-t, s valóban, film noir-reprízt látunk, a rendező szeretetteljesen azonosul a régi-régi képlettel, stílussal és hangulattal, bár közben csúfondárosan távolságot is tart, s közben láthatólag minden percét élvezi a dolognak. A kábítószer és gyémántok körül forgó cselekmény tulajdonképpen totális félreértéshalmaz, amelynek jelképe a közeg, amelyben a film játszódik: a kanadai multietnikus világ. Claire, a hősnő Montrealból menekül Torontóba, ahol úgy próbál eligazodni, hogy egy szót sem tud angolul; a gyilkosság, amelybe belecsöppen, egy délkelet-európai bevándorló asszonyság kávézójában történik; a fényképész, aki meghívta Torontóba, és aki éppen a Claire-ről titokban készült fényképeket állítja ki, tömény brit angolságú barátnővel rendelkezik; a fényképeket kiállító galériás pedig egy fekete hölgy. Megpróbálhatnám összefoglalni a cselekményt, de felesleges, ugyanis az a poénja az egésznek, hogy az egymást levadászni, vagy egymás elől menekülni igyekvő figurák maguk sem tudják, hogy kicsoda-micsoda a másik, s mi köze van a dologhoz. Evvel akaratlanul is annyira összekuszálják az ügyet, hogy alkalmasint a rendőrség sem tudja majd kibogozni, hogy ki hol áll, mi is történt valójában és kit kell üldözőbe venni.
De ezt már nem várja meg a film: a fotókon szereplő Claire (ezért Picture Claire az eredeti cím) végül győz, s néhány hullát hátrahagyva (közülük egy az ő keze munkája) győztesként mindent visz, elsősorban persze a gyémántokat, s meg sem áll a déltengerek varázslatos világáig.
Hatásos és intelligens film, szellemes technikai játékokkal (digitális osztott képek), nosztalgikus-parodisztikus elemekkel (van pl. szomorú tekintetű kutya benne, valamint kozmikus-metafizikus vágykép-jelenetek is előfordulnak). Belterjes, rafinált stílusjáték és műfaj-pastiche, de „egy-az-egy” krimi is, a közönség romlatlanabb ízlésű (nagyobbik) részének a szórakoztatására. Jól mondta rendezője: igazi noir mulatság és kaland.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 2003/08 58. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2279 |