Sumjackij Borisz
„Az élet jobb és vidámabb lett” – nyilatkoztatta ki Sztálin 1935-ben; az új kultúrpolitikai koncepció szerint a filmnek is ezt a vidámságot kellett szertesugároznia. Az édes új stílus mögött azonban már ott rejtőzött az állami terror gépezete. Részletek az 1937-ben kivégzett filmfőigazgató, Borisz Sumjackij nemrég előkerült, kivételes dokumentumértékű, a mindenható sztálini gondoskodás félelmetes légkörét hűen megörökítő naplójából.
Rövid feljegyzés az J.V.-vel folytatott beszélgetésről 1935. XII. 25.
Sztálin – kérte, hogy vetítsem le a „Barátnők” (Podrugi, Lenfilm, R: L. Arnstam) című filmet (harmadízben). Előzetesen Kl. Jef.-csal (Vorosilovval) beszélgetve nagyon dicsérte a filmet, kiemelve óriási mozgósító erejét. Azt mondta, hogy a szovjet film legjobb alkotásaival áll egy sorban. A vetítés alatt kommentárokat fűzött a filmhez és a pityergő Szvetlánát vigasztalta. (...) Elégedetlenségének adott hangot a filmzene líraiságát illetően, mondván, hogy az nincs összhangban a film általános hangulatával. Ez zavaró a film nézése közben. (...)
Molotov – megismételve, hogy a film rendkívül értékes alkotás, rámutatott, hogy a jelek szerint filmeseink rátaláltak a megfelelő útra és egymás után állnak elő a jobbnál jobb művekkel. Utalt Sumjackij filmváros-tervezetére, amelynek megépítése ellen a Népbiztosok Tanácsában több elvtárs is felszólalt, ő azonban védelmébe vette és velük szemben Sumjackij pártjára állt, aki helyesen vetette fel a kérdést: nem a színházak építését, hanem a filmgyártás elmaradott kulcságazatát kell erőltetett ütemben fejleszteni.
Sztálin – A filmvárosra természetesen szükség van. Akik ellenzik, nem látnak tovább az orruknál. Hogyan is épülhetne filmgyártásunk arra a törpe ipari bázisra, amelyen jelenleg áll? Nemcsak jó filmekre, hanem egyre több filmre van szükségünk, vagyis mind a filmek, mind a kópiák számának növelésére. Nincs az a film, amitől ne menne el az ember kedve, ha minden mozi hónapszám ezt az egy filmet vetíti. Azt kérdi, megvan-e már, hol fog felépülni a város. Kezdi sorolni a megfelelő helyeket.
Sumjackij – rámutattam, milyen feltételeknek kell megfeleljen a hely és a környék: maximális napfényerő, kevés csapadék, tengerpart, folyó, hegyek, fennsík, enyhe, nem túl változékony éghajlat. Jeleztem, hogy a Filmfőigazgatóság (GUKF) szakmai bizottságot küld ki a helyszínekre, amelyben tudósok is vannak.
Molotov – Azért ne nagyon bízzanak a tudósokban, gyakran melléfognak és ritkaságszámba megy, hogy kiigazodjanak a gyakorlati dolgok terén.
Sumjackij – Nem, a mi bizottságunkat filmesek vezetik, ezért is szeretnénk azonnal külföldi tanulmányútra küldeni egy mérnökökből, műszaki emberekből, gyakornokokból és szervező emberekből álló csapatot, hogy tapasztalatot szerezzenek a filmgyár megtervezése és felépítése terén.
Sztálin – Egyszer már mondtuk magának: nem biztos, hogy mindig mindent a külfölddel kell kezdeni. Egy s máshoz azért itthon is konyítunk valamit. Különben az eredmény az lesz, hogy demobilizáljuk saját erőinket és még kritikai érzéküket is eltompítjuk. Ennek a történetnek a vége mindig ugyanaz: arra kérünk titeket, hogy jöjjetek el hozzánk, „uralkodjatok felettünk és fejedelmeink legyetek”. (Utalás a Kijevi Rusz, az első történeti orosz állam megalapításának legendájára, mely szerint az orosz nép maga hívta be a normann hercegeket, hogy alapítsanak államot és uralkodóik legyenek – A ford.). Egy dolog, amikor a vezető ember utazik külföldre, hogy orientálódjon és megint más, amikor még el sem kezdődik a munka, máris kiadják a jelszót – mi nem értünk semmihez sem, gyerünk külföldre tanulni tőlük.
Rövid feljegyzés az 1936. március 9-i vetítésen Joszif Visszarionoviccsal folytatott beszélgetésről.
(Ilf és Petrov, a Tizenkét szék és az Aranyborjú szerzőpárosa, 1936 február végén, az Egyesült Államokban tett körútjukról hazatérve, levelet írtak Sztálinnak, amelyben beszámoltak tapasztalataikról. A beszámoló közel felét az ország déli részén felépítendő „szovjet Hollywood” tervezetével kapcsolatos erős kétségeik kifejtésének szentelték. „Nem tudhatjuk, milyen megfontolások vezették filmgyártásunk vezetőit, amikor a filmváros gondolatát felkarolták. Az újságcikkek alapján mindenesetre úgy tűnik, hogy az ország déli részére kiküldött szakmai bizottság olyan helyet keres, ahol sok a napsütés és szépek a tájak. Ezek szerint a két alapkövetelmény – a napfény és a természeti táj szépsége. Nos, mi amerikai rendezőnek, akivel csak találkoztunk Hollywoodban, nekiszegeztük a kérdést: – Mennyire használják föl filmjeik forgatásához a napfényt? És mindannyiszor ugyanazt a választ kaptuk: – Semennyire. – Egyáltalán nem használják föl? – Nem, de ha fölhasználjuk is, nagyon ritkán. A mi műtermi napunk sokkal kényelmesebb és jobb is az igazinál.” Mindezekből a beszélgetésekből azt szűrtük le, hogy a természetes fény elvesztette korábbi jelentőségét a filmgyártásban. Úgyhogy innen nézve, véleményünk szerint, semmi szükség valamilyen különleges filmváros felépítésére.” Sztálin Ilf és Petrov levelét sokszorosítatta és elküldte a Politikai Bizottság tagjainak, illetve Borisz Sumjackijnak. Sumjackij Sztálinnak küldött titkos feljegyzésében sorra veszi és visszautasítja a két „utazó” vádjait. A következő kremli filmvetítésen azonban újból felszínre került a téma.)
Kérték, vetítsem le nekik a Csapajevet. A vetítés előtt Joszif Visszarionovics megkérdezte, hogyan juthatott Ilf és Petrov eszébe, hogy a napfénnyel és a külső forgatással szemben a műtermi fényt és díszleteket propagálják?
Sumjackij – Elmondtam, hogy az egész levél – halandzsa, hogy a napfény és a természeti táj sem gyakorlati, sem gazdaságossági szempontból semmivel nem helyettesíthető, hogy Ilf és Petrov senkivel nem is találkoztak Hollywoodban, három embert kivéve, akiket mi is jól ismerünk, ők azonban semmi olyasmit nem mondtak nekik, ami levelükben áll. Továbbá, hogy egyik író sem tud angolul, tolmács volt mellettük, ezek azonban tagadják, hogy az amerikaiak közül bárki is a filmváros szükségtelenségéről beszélt volna nekik.
Sztálin – Szóval csak fecsegnek össze-vissza. De hát ez a levelükből is kiderül. Ugyan hogy lehetne filmet csinálni külső forgatás nélkül? Mekkora műtermeket kellene ehhez építeni, hány kilométeres területen és még akkor is, hol lenne mindez a természetes környezethez, a valóságos napfényhez, erdőhöz, tengerhez, hegyekhez és folyókhoz képest? Így van ez már mifelénk. Valamit elsuhanni látnak a vonatablakból és mindjárt úgy beszélnek róla, mint kész tényről. No és hol tartanak a filmváros helyének kiválasztásában?
Sumjackij – közli, hogy a Bizottság már visszajött és április 1-ig beszámol róla, mire jutott.
Sztálin – De mégis, mifelé hajlanak inkább?
Sumjackij – Inkább a Krím jöhet számításba.
Sztálin – Persze. A Kaukázus környéke nem megfelelő.
Mikojan – Túl sok a csapadék.
Sztálin – Nem ártana megvizsgálni még Krasznodar, Azov, Taganrog környékét is. Jó lenne, ha itt lehetne megfelelő helyet találni. Életre kell kelteni kulturálisan ezt a vidéket. Próbáljanak meg körülnézni itt is. Csak ne húzzák az időt a hely kiválasztásával és az építéssel. Nemrég kaptam jelentést, hogy Mussolini két év alatt építi fel a maga filmvárosát. Vigyázzanak, mert még megelőzi magukat. (...)
Összeállította és fordította: Szilágyi Ákos
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2003/09 42-43. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2229 |
