Forgách András
Két könyv Kubrickról: egy kegyetlen és egy gyengéd. De mindkét megközelítés megtévesztő, ha kizárólagossá válik.
Megjelent egy könyv Stanley Kubrickról, erről a monumentális filmrendezőről: egy vaskos, több mint négyszáz oldalas mű, amelynek szerzőjével, ha az ember jól belegondol, igen kevés dologban lehet egyetérteni. Nem könnyű azonosulni sem az esztétikai, sem a morális ítéleteivel. A kajánság és a káröröm nem föltétlenül jó (vagy elegendően megalapozott) kiindulópont egy ennyire jelentős művész életrajzának megírásához. És mégis. Ezt a könyvet mégsem lehet letenni. Nem a szerzője – a tárgya miatt. Ez a könyv olyan, mint egy regény. De inkább, csak regénynegatív, amit még elő kellene hívni. Át kellene bocsátani rajta egy kis fényt: nem föltétlenül a rajongásét, de legalább a heroikus teljesítménynek, a zsenialitásnak kijáró tisztelet fényét.
Ez az állítólagos Kubrick-rajongó, ez a bizonyos John Baxter, úgy tűnik, semmit sem ért Kubrick filmjeiből. Már a pocsék mottóiból is látszik. A mottói csupán feltűnési viszketegségben szenvednek, egyéb funkciójuk nincs. Pedig sok évi vérverejtékes kutatás van már a szerző háta mögött. Ám a tárgyával való személyes találkozó (egy igazi űrtalálkozó) – nem feltétlenül az ő hibájából – nem adatott meg neki. Hja, egy Kubrickhoz nem könnyű közelférkőzni. De ha valakinek sikerült közelférkőzött hozzá, még az sem garancia semmire.
Készült már olyan nyolcoldalas interjú is, amelyikből végül Kubrick összesen csak négy mondatot engedélyezett. Úgy is jelent meg, az üres lapokra a négy mondatot nyomták, alatta a szerkesztőség üzenete: a többit az interjúalany kihúzta. Hát igen, könnyű az embernek egy megszállott művészen köszörülni a nyelvét. Van olyan könyv is, amit Kubrick (a végleges változat elkészülte után) visszavonatott. Interjút szinte sohasem adott. Angliában élt, és a szerződésekbe, mint saját filmjei producere, azt a feltételt is beleírja, hogy a szerződés időtartamára az illető nem hagyhatja el a szigetországot – ez számos alkalommal jó ürügy volt arra, hogy fizetés nélkül felmondhasson munkatársainak. Csak olyan ember lehetett a bizalmasa, aki feltétlen híve volt. A feltétlennél is feltétlenebb híve. Itt működött a klasszikus omerta-szabály. Aki nem hallgat, az repül.
Baxter könyvének irányultsága talán magyarázható ebből, de a szenzációhajhász attitűdöt ez sem igazolja. Például a szerző azt sugalmazza, hogy Kubrick látens homoszexuális, de a művekből vett egyetlenegy sanda példája sem áll meg. Odáig megy a tények fabrikálásában, hogy egy teljes oldalt szentel annak a szélhámosnak, aki Kubricknak adta ki magát, pedig egyáltalán nem hasonlított Kubrickra, viszont homokos volt. Szinte csak olyan emberrel beszélgetett, aki már régen nem dolgozott Kubrickkal, olyanokkal, akiknek jól ápolt sérelmeik voltak a rendezővel szemben, akiket a rendező a munka közben nyilván megsértett vagy megalázott, esetleg az ő ötletüket a sajátjaként tüntette fel. Ilyesmi filmkészítés közben előfordul. Mégis: Baxternek, a ritka kivételektől eltekintve, szinte csupa olyan ember nyílt meg készségesen, aki vagy rettegett Kubricktól, vagy valamikor meggyűlölte, netán belerokkant egy forgatásba, és most, kései törlesztés gyanánt, előszeretettel idéz fel olyan történeteket, amelyek rossz fényben tűntetik fel a különcnek és szörnyetegnek kikiáltott filmrendezőt.
Egyébként Kubrick különcségének egyetlen magyarázata: a normalitása. Mert a saját normái szerint élt, öntörvényűen, és átlagon felüli művészi szabadságot vívott ki magának egy függőségek rendszerével operáló, nagyon manipulatív szakmában, és ezért csak irigyelni lehet. Megtanulta manipulálni a manipulátorokat, a filmmogulokat és küldönceiket, és nem elhanyagolható tény az sem, hogy többnyire nyereséges filmeket produkált: a művészi szabadságot össze tudta kapcsolni a tisztes haszonnal. Mi ez, ha nem a normalitás maga? Csak éppen szokatlan, ha valaki kint és bent egyaránt hatékony.
A könyv interjúalanyai, amiként maga Baxter is, tisztában vannak Kubrick nagyságával, nem csupán hibáival és vétkeivel, viszont az egyszerű emberi lépték hiányzik a hozzá való viszonyukból. Talán ezt ellensúlyozandó készíttetett Kubrick felesége, Christiane, a filmrendező halála után dokumentumfilmet és adott ki egy albumot Élet pillanatfelvételekben címmel, Steven Spielberg előszavával. Ezt a nagyszerű albumot lapozgatva feltűnik, milyen gondosan megszűrte Christiane a képeket, mivel azt akarta bebizonyítani, hogy Kubrick mennyire emberi, mennyire gyengéd, mennyire szereti a gyerekeit, a macskáit és a kutyáit, a gyönyörű golden retrievereket, de azt gondolom, egy ekkora formátumú személyiséggel kapcsolatban nem kellene semmit bizonyítani akarni, elég lenne megmutatni (előhívni). Ahogy újságírózsargonban mondani szokás, valahol középen van az igazság. Spielberg édeskésen mosolygós portréja a fotóalbum elején csupán rossz kommerciális fogás. Kubricknak nem volna szüksége erre a mankóra.
De belőlem most a Kubrick-rajongó (a groupi) beszél: az igazság az, hogy mindkét könyv tele van értékes információkkal: viszont kihámozni (előhívni) azokat csak egyéb ismeretek birtokában lehet. Hogy Baxter mennyire nincs tisztában azzal, mit jelent az, filmet rendezni, vagy egy színészt instruálni, azt egy leleplezőnek szánt anekdotája bizonyítja. A Ragyogás forgatásán rajta marad a mikroport Jack Nicholsonon, amikor Kubrickkal félrevonult egy kis beszélgetésre. A kíváncsi hangmérnök fülét ekkor a következő mondat ütötte meg a rendező szájából: Láttad annak a pincérnőnek a mellét? Baxter cinkosan összekacsint az olvasóval, de közben fogalma sincs arról, hogy egy filmrendező miképpen instruál egy színészt, hogy hogyan teremti meg azt az aurát, amelyikben a színész egy forgatás könyörtelen körülményei között is ki tud bontakozni – többek között, mert bizalma van a rendezőben. Legtöbbször éppen az ilyen odavetett félmondatok, cinkos megjegyzések segítségével valósul meg a legtökéletesebb rendezői instrukció. De hát a szorgalmas (és meglepően ellendrukker) Baxternek erről fogalma sincs. Mentségére legyen mondva: könyve még Kubrick életében megjelent, és azt gondolom, tiszteletlensége egyben provokáció is volt, boldog lett volna, ha az istenség reagál a könyvére – a reakció, úgy tudom, elmaradt.
Nagy művész nincs meg mítosz nélkül (olykor maga az életrajz a mítosz); Kubrick nagy filmjei mítoszokat folytattak és teremtettek (ennek értelmezéséhez Baxter csupán Kubrick töredékesen idézett interjúit tudja használni, saját gondolatai nincsenek). Hogy a jó családapa, ideális férj és játékos elme, a világot és az univerzumot szemével és gépeivel szüntelenül fényképező ember mítosza is fontos oldala ennek a mítosznak, ezt megtudhatjuk Christiane óvatos ízléssel összeállított albumából. Élet és mű összefüggései hol elmosódnak, hol túl élesen ragyognak fel: de mindkét megközelítés megtévesztő, ha kizárólagossá válik.
Fellini híres története arról, ahogyan Kubrick, akinek archívumában megtalálható volt a világ nagy mozijainak alaprajza, filmje vetítésének feltételeként kiszedette egy tokiói filmszínház első sorát, nem egyszerű legenda, hanem példázat arról a művészről, aki megkísérli a lehetetlent: a befogadói oldalt ugyanolyan mérnöki precizitással tervezi meg, mint saját művét: kint és bent egyszerre fog egeret. Ha József Attila ismerte volna Kubrickot – huszonhárom éves volt, amikor hősünk megszületett – lehet, hogy zseniális sora meg sem születik soha.
Ha Kubrick hatalmas archívumát, a fényképek, újságkivágások, feljegyzések, forgatókönyv-változatok, rajzok, filmek gyűjteményét valaki egyszer megjelentetné, vagy hozzáférhetővé tenné, talán mozdulna egyet a Kubrick-megszabta, kissé egyoldalú dialógus, talán rálátás nyílna egy kivételes szellem belső működésének törvényeire. Amíg ez nem történik meg, addig be kell érnünk a filmekkel. Ami engem illet – pedig felfaltam Baxter könyvét, és nevettem és kárörvendő voltam, mert a nagyság esendőségét látni azért mindig élvezetes – én beérem velük.
John Baxter: Stanley Kubrick, Osiris kiadó, Bp., 2003.
Christiane Kubrick: Stanley Kubrick, A Life in Pictures, Time Warners Books, 2002.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2003/09 44-46. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2228 |
