Ardai Zoltán
Negyvenkét éve, Billy Wildernél még Audrey Hepburn adta Sabrinát, a gazdagok sofőrjének libegős lányát, és Humphrey Bogart a magányos cégvezért, aki egyszercsak a gépírónők társadalmi szintjénél is alantabbra kínálja a pezsgőspoharat. Az üzlet érdeke azt követeli, hogy a veszélyes Hepburn nyájasan átjátszva végleg eltávolíttassék a háztól. A lány ugyanis korábban megjárta Párizst, és a város, mint kollektív Pygmalion, átformálta, úgyhogy odahaza a magas társaság jobbra-balra alél Hepburntől. Aztán Bogart is átcsábul Párizsba, és ezzel az egész ügy eldőlt, hiszen ez a hely, legalábbis WASP-felfogásban, úgymond, az édes romantika valamiféle oroszlánbarlangja. Győz a szív, és a vagyon is megmarad, láss csodát. Wilder ’54-ben a megirigyelt Wyler-siker, a Római vakáció keresztbecsavart változatát forgatta le.
A mostani Sabrina-újraforgatás értelme már homályosabb. A Pollack által bemutatott Párizs modernitásának 1966-os stichje érzik. Nem vigasz, hogy a fényes otthoni party ábrázolásában az alkotás igazodik ahhoz, ahogy az utóbbi tíz évben a szép partykat filmrevinni szokás odaát. Hepburn egy kicsit hiányzik mindvégig, gyenge a helyettesítés, és korosodó vezérként Harrison Ford sem a legjobb. Nagyjából tartja magát, de időnként mégiscsak meg-megtántorul valami erős dohszagtól.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1996/03 58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=220 |
