Mérő László
A matekmozikban a képletek szerepe, hogy giccsek legyenek a giccsben, akkor is, ha eredetijük netán távolról sem az.
Nem bizony. Attól még lehetsz például zseniális matematikus. Persze továbbra is hülye maradsz, de az emberek tiszteletben fogják tartani a hülyeségedet, és még nőt is kapsz, nem is akármilyet.
A matematikus legtöbbször valami ilyesfajta klisé illusztrálására jelenik meg a filmekben. Az erkölcsi tanulság pedig: Te, kedves néző, legjobban teszed, ha szintén tiszteletben tartod őt, hiszen bár hülye, valójában zseni. Ezt nyomatékosítja, hogy egy bombázó belészeret. De legalább nem kell irigyelni sem a zsenialitása, sem a bomba nője miatt, mert ki irigyelne egy hülyét?
Ez a figura többnyire egy sematikus mellékszereplő. Nem is mindig matematikus, lehet mondjuk sakkozó, vagy a Rubik-kocka kitekerésének zsenije, mint a Keresd a nőt című filmben a hülye öcs. De időnként főszereplővé emelkedik, mint az Egy csodálatos elme, a Kocka, vagy most a π esetében. Ettől még ugyanolyan sematikus marad, mint mellékszereplőként volt, mert az egész filmnek sincs több mondanivalója róla, mint ez a séma. Más szóval: az egész film giccs, mert csakis önmagáról szól. Semmi köze a világ semmi egyéb érdekes dolgához, legkevésbé látszólagos témájához, a matematikához.
Mivel a közönség legalább 99,9%-a úgysem érti, mit jelentenek a filmben szereplő képletek, voltaképpen mindegy, mik ezek a képletek. A maradék 0,1% nem számít. De azért a rend kedvéért állapítsuk meg, hogy az említett filmekben a képletek önmagukban nem hülyeségek, csak éppen semmi közük nincs ahhoz, amiről éppen beszélnek a filmbeli matematikusok. E képletek szerepe és értéke nagyjából ugyanannyi, mint a törülközőre nyomtatott Mona Lisáé. Giccsek a giccsben, akkor is, ha eredetijük netán távolról sem volt giccs.
De ez a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy épp a lényegről vonják el a figyelmet. E képletek fő szerepe, hogy látványosan bonyolultak, és jó sok bennük a konkrét számolás. Ez pedig a matematika lényegének, a matematikus tevékenységének teljes félreértése.
A matematikus attól matematikus, hogy velejéig absztrakt objektumokkal dolgozik. Amikor matematikát csinál, nem érdekli, van-e ezeknek az objektumoknak köze a világ bármiféle valós jelenségéhez. Akár egy skatulya gyufa, néhány cseresznyemag és egy tubus fogkrém segítségével is definiál valamiféle struktúrát, és arra kíváncsi, vannak-e ennek a struktúrának mély, rejtett összefüggései egyéb, egészen másképpen definiált matematikai struktúrákkal. Ha sikerül ilyen összefüggéseket találni, akkor nem halandzsa az új struktúra, bármilyen abszurdul hangozzék is a hétköznapi értelem számára. Különben viszont akkor is halandzsa, ha gyufák és cseresznyemagok helyett látványos képletekkel operál.
Mondok egy konkrét pozitív példát, még a π is szerepelni fog benne. Leonhard Euler, a nagy svájci matematikus ezt a képletet vésette a sírkövére, mert az összes eredménye közül erre volt a legbüszkébb: eiπ=–1. Ez az egyszerű képlet teremti meg az összefüggést három egymástól látszólag teljesen távol álló fogalom: a természetes logaritmus alapszáma (az e), a komplex számok képzetes része (az i) és a kör kerületének és átmérőjének aránya (a π) között.
Nos, ha valami abszolúte nem derült ki a π-filmből, az éppen a π-nek az ilyenfajta izgalmas tulajdonságai. Csak az volt érdekes a film alkotói számára, hogy a π-ben a számjegyek roppant szeszélyesen követik egymást, de ezt a látszólagos kuszaságot mégis valami mély törvényszerűség határozza meg. Ami a π-ben a legkevésbé sem érdekes vagy egyedi. Miért épp a π? Ha a filmben minden π-t (a film címével együtt) kicserélnénk e-re, a filmbeli „matek” semmivel sem válna értelmetlenebbé – igaz, értelmesebbé sem.
Lássuk tisztán: nem azt mondom, hogy ezek a filmek esztétikai szempontból giccsek. Amúgy ezt gondolom, de nem vagyok eléggé felkészült ahhoz, hogy ezt bizonyítani is tudjam. Azt viszont nyugodtan merem állítani, hogy a matematikai tartalmuk tökéletes giccs, mert egy cseppet sem szól a dolog lényegéről, arról, hogy mi is a filmbeli szituációkban a matek szerepe. Valószínűleg ez már önmagában is garantálja, hogy a teljes film sem lehet egyéb, mint giccs, de ez már esztétikai-filozófiai kérdés, amelybe nem szeretnék belebonyolódni.
Egyébként létezik tisztán matematikai giccs is. Lehet, hogy ez furán hangzik egy matematikán teljesen kívülálló ember számára, akit talán éppen az ilyen filmek giccses sematizmusa tanított meg arra, hogy tisztelje a matematikát – illetve azt, amit matematikának gondol. De ha egyszer a matematikát pont az tette naggyá és a gyakorlatban is használhatóvá, hogy teljesen absztrakt struktúrákkal dolgozik, akkor talán nem meglepő, hogy még a giccs fogalmáról is tud valamit mondani a maga absztrakt módján. Matematikai giccs az, amit az imént halandzsának neveztünk: ami nem függ össze érdekes, váratlan módon egészen máshol felmerült matematikai struktúrákkal. Mivel absztrakt területen vagyunk, itt sokkal könnyebben tudjuk definiálni a giccs fogalmát, mint a művészet bonyolult, hús-vér világában.
Ilyen matematikai giccs például a híres négyszínsejtés, illetve 25-30 éve már: négyszíntétel. Ez a tétel azt mondja ki, hogy minden térkép kiszínezhető négy színnel úgy, hogy a szomszédos országok mindig különböző színűek legyenek. Jó száz évig nem sikerült ezt bebizonyítani, míg végül számítógép intenzív használatával sikerült az összes érdemi eset végére járni, és a tétel bizonyítást nyert. Csakhogy eközben semmi, de semmi érdekes összefüggés semmiféle egyéb matematikai struktúrával nem derült ki. Tehát a tétel: giccs. Ezt sok jóízlésű matematikus már akkor is érezte, amikor még a tétel nem volt bebizonyítva. De nemigen merték mondani, hiszen amíg nincs bebizonyítva, addig nem zárható ki, hogy majd épp a bizonyítás során derül ki valami mély strukturális összefüggés a matematika egyéb ágaival.
Tipikusan nem matematikai giccs például a Nagy Fermat sejtés, amely azt mondja ki, hogy 2-nél nagyobb számok esetén az an+bn=cn egyenletnek nincs olyan megoldása, ahol a,b,c és n is egész szám. (n=2-re még van, pl: 32+42=52.) Ezt a sejtést több mint 300 évig senki sem tudta bebizonyítani, míg végre néhány éve sikerült. A bizonyításhoz három-négy, egymástól gyökeresen különböző matematikai diszciplína együttes alkalmazása kellett – ami önmagában is mutatja, hogy, ellentétben a négyszíntétellel, ez a tétel távolról sem matematikai giccs.
Visszatérve a matematikusos mozi-giccsekre: matematikusként talán kicsit bosszant, hogy a matek a jótékony (de legalábbis ártalmatlan) hülyeség szimbóluma lett, de nem ez a fő bajom az ilyesfajta filmekkel. Hanem az olcsóságuk. Túl könnyű és olcsó így fejezni ki azt az egyébként általam nagyon is tisztelt amerikai alapelvet, hogy nem baj, ha hülye vagy, csak légy önmagad, vaskövetkezetességgel, és akkor hasznos tagja leszel a társadalomnak, és meg fogod találni a helyedet. Ja, és még nőt is kapsz.
Akkor már nekem inkább a Forrest Gump jön be, minden nyálasságával együtt. Az is ugyanerről szól, de legalább idétlen matematikai maszlag nélkül.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2003/10 48-49. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2198 |
