Tosoki Gyula
Alan Parker a kortárs film neves kötéltáncosa, mutatós gyakorlatokkal (Bugsy Malone; Éjféli expressz) és óriási pofáraesésekkel (Promenád a gyönyörbe; Evita) a háta mögött. Nagy problémája, hogy immáron három évtizedet átfogó pályája során képtelen volt eldönteni magában, a művészet vagy a szórakoztatás porondján kíván-e fellépni.
Egyszer az egyiken, egyszer a másikon, de leginkább mindkettőn egyszerre, műfaji kísérletei is ebből a dilemmából fakadnak. A David Gale élete jellegzetes Parker-opusz, amennyiben két, látszólag összeegyezhetetlen zsáner összeházasítására tett kísérlete szülte. A tisztán szórakoztató célzatú, Legbelső félelem-típusú börtönthriller és a halálbüntetés elleni szózatként értelmezhető társadalmi drámák (Ments meg, Uram!; Az utolsó tánc) kevercse azonban előbbinek nem eléggé feszült, utóbbinak pedig nem eléggé meggyőző.
David Gale egyetemi filozófiaprofesszor egész életében a halálbüntetés ellen küzdött, könyveket írt, demonstrációkat szervezett, ám a sors kibabrált vele, és egy tragikus félreértés-sorozat következményeképpen szeretve tisztelt kolleganőjének megerőszakolásával és megölésével vádolták meg, majd halálra ítélték. Amikor egy rangos lap újságírónője bejelentkezik nála interjúra a kivégzés előtt három nappal, a férfi rábízza a titkát, és megkéri, hogy kutassa fel a valódi tettest vagy tetteseket.
Tény és való, hogy Parker a maga hihetetlenül nagy rutinjával békésén elnavigálja a filmet a végkifejletig, sőt nem egyszer néminemű feszültségkeltés is telik tőle, azonban az üzenet elhintésére a narrációban rendszeresített üresjáratok nem tesznek jót művének. A direktor igyekszik ugyan elkerülni a direkt agitációt, és minimálra venni a halálbüntetést ellenző kiszólásokat, filmje egészében véve mégsem egyéb a kiinduló tétel illusztrációjánál.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 2003/10 59. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2185 |