Nevelős Zoltán
A Coen fivérek eddigi karrierjük során végig azt bizonyították, hogy bármilyen filmműfajjal virtuózan el tudnak játszani, ezúttal azonban úgy tűnik, mintha a műfaj játszott volna el velük. Persze vannak olyan jó szakemberek és annyira tehetséges alkotók, hogy produkciójuk így is elsőrangú, azt mégis meg lehet állapítani, hogy a jellegzetes Coen-íz csak finoman adagolt összetevőként van jelen mostani főztjükben, nem olyan minden pillanatot áthatóan, mint korábbi munkáikban. Bár ez rajongóiknak talán csalódás, a szélesebb moziközönség szempontjából azonban aligha tekinthető rossz húzásnak.
A vígjáték témája a válás, mégpedig a súlyos pénzügyi következményekkel járó, kaliforniai fajta. George Clooney soha nem mutatkozott még ilyen ügyes komédiásnak, mint Miles Massey, a verhetetlen válóperes ügyvéd esetében. Akit ez az ember véd az esküdtszék előtt, az akkor is busás haszonnal jön ki a válásból, ha a bizonyítékok éppen ellene szóltak. A film hatásmechanizmusában Clooney arcjátéka kapja a főszerepet, és ő bámulatos könnyedséggel el is viszi vállán az előadást. Catherine Zeta-Jones kiválóan egészíti ki a játékban. A színésznőnek ezúttal tökéletesen jól áll a „mindent bele” csábító asszony szerepe; vesztes felperesként ismeri meg a sztárügyvédet, aztán fondorlatos taktikákba kezd, amellyel nemcsak az a célja, hogy végre meggazdagodjon egy válásból, hanem hogy a lehengerlő ügyvéden is bosszút álljon.
A hangsúly ezúttal a színészi játékon van, kevésbé a képi ötleteken, ebben a tekintetben is különbözik a Kegyetlen bánásmód a szerzők olyan korábbi, és egyébként jóval életveszélyesebb komédiáitól, mint a Hollywoodi lidércnyomás vagy Az ember, aki ott se volt. A Coen testvérek eleinte csak íróként akartak részt venni a produkció elkészítésében, a rendezés feladatát később vállalták el – ez az oka, hogy nem kedvenc színészeiket látjuk most viszont.
A kifacsarodott jellemek, boldogtalanságba száguldó karrierek fergeteges haláltánca pozitív mondanivalóban ér nyugvópontra. A cinizmust legyőzi a szeretet, de ebben mintha az alkotók még nem lennének elég biztosak, vagy nem mernék teljesen felvállalni. Ahogy közeledünk a végkifejlet felé, egyre felemásabb a hangvétel és egyre kevésbé meggyőző a főszereplők lelki átalakulása.
Coenék érnek és öregszenek is: profizmusra vall, hogy képesek a komédia hatásosságának alárendelni jellegzetes fekete humorukat és szatirikus világlátásukat, de ez azért jelentős elszíntelenedést is jelent. Egy lépést tettek most a futószalag felé.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2003/11 58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2157 |
