Láttuk még

Beavatás

Köves Gábor

Alaposan be vagyunk avatva. Hogy hogyan fest egy bírósági tárgyalóterem Kansasben, egy rendőrőrs Friscóban vagy egy nonstop „deli” New Yorkban, nevetségesen könnyű feladványnak tűnik. Elvégre nem ma kezdtük a moziba járást. Hasonlóképpen vagyunk a nemzet biztonságát szolgáló és szavatoló intézményekkel. FBI? Büfé a lépcsőfordulóban jobbra. CIA? Adminisztráció az alagsorban balra, harmadik ajtó. Tele van a fejünk hollywoodi alaprajzokkal és szabásmintákkal. Hogyan fest egy hús-vér kém? – semmi perc alatt vágjuk azt is: természetesen, mint egy cipő nagykereskedő Denverből. Magabiztos, gyűrötten is elegáns, tekintete átható, mint a röntgensugár. Pofára pedig kiköpött Pacino. Folyik a beszervezési hajcihő, az Ügynökségnek friss húsra fáj a foga. A vén csataló csalhatatlan érzékkel szúrja ki a tökéletes alapanyagot: fiatal, borostás, apahiányos és öntörvényű. Kiköpött Colin Farrell. Az öreg atyáskodva csábít, a halacska ráharap a csalira. Indulhat a drill és a kiképzés. Mire szerencsétlen Colin rájön, hogy valójában nem kémmé képezték, hanem balekká fokozták le, természetesen már rég késő. Mire rájössz, hogy már megint a kelleténél egy kicsit hülyébbnek nézett a Herr Direktor és az ő szcenaristája, már ugyancsak késő. De makacsul élvezünk, csak azért is! Van mit: hangsúlyozottan autentikus környezetben (érdekes) alaposan instruált színészek (kellemes) járják az unásig ismert táncot (tűrhető). Van, aki rutinból (Pacino) csinálja, van, aki meggyőződésből és erőbedobással (Farrell). Átlagolva kielégítő az eredmény. Tudod jól, egy ponton túl mindenki gyanús lesz, és az sem újdonság, hogy ez az egész egy leheletnyit sem számít. Szórakozol és felejtesz – nincs ebben az égvilágon semmi rossz.