Hungler Tímea
Charlotte Gray, a skót kémnő (Cate Blanchett) második világháborús történetével a legnagyobb gond az arányérzék – a film túl sok műfajt ötvözött 121 percbe: háborús dráma, kémtörténet, holocaust mozi, love story, partizánfilm, csak győzzük filmes műveltséggel követni.
A film kezdetén egy, a történelem viharainak kitett szerelem részese lehet a néző. Charlotte egy ifjú repülőssel keveredik románcba, akit Franciaországba szólít a kötelesség, ahol is nyoma vész. Hősnőnk, hogy ráakadjon, gondol egyet, gyorstalpaló kémtanfolyamra jelentkezik (falramászás, kódfejtés, nyelvlecke, ejtőernyőzés, smink), melynek sikeres elvégzése után felföldi Mata Hariként be is vetik. Mire azonban megbarátkozunk a gondolattal, hogy Charlotte nem annyira a harcos náciellenesség, mint az ösztönei miatt viseli szívén a haza sorsát, már a francia ellenállás vonatrobbantásokkal egybekötött partizánakcióin izgulhatunk, hogy aztán egy újabb huszárvágással megkönnyezhessük a két zsidó kisfiú szomorú élettörténetét, akiket hősnőnk minden erőfeszítése ellenére mégiscsak bevagoníroznak Auschwitz felé.
A melodramatikus elemekkel és korabeli akciójelenetekkel fűszerezett film valószínűleg valamiféle fejlődésregényt próbálna meg modellálni (az önző indokok miatt kémnőnek állt leány végül a háború hőseként végzi azzal, hogy zsidó kisfiúkat ment, vonatokat robbant és konspirál), a pátosznak azonban keserű a mellékíze: ha Charlotte jellemét valóban pozitív értelemben formálta a második világháború, miért kotyog ott és annak, akinek nem kéne, és legfőképp miért rohangál bevetés előtt a repülőse után, hogy a nagy műgonddal felépített partizánakció sikerét kockáztassa?
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2003/03 61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2094 |
