Tartalmi elemek kiemelése
rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

Láttuk még

Egy fecske csinált nyarat

Harmat György

 

Amíg összeszoknak-típusú filmek. A Tennessee Williams-darab címét felhasználva így nevezhetjük azokat az alkotásokat, melyekben két homlokegyenest ellenkező korú és/vagy kultúrájú, társadalmi helyzetű, szexuális orientációjú ember a kezdeti gyanakvást, sőt ellenségeskedést követően egyre közelebb kerül egymáshoz. A típus zászlóvivői természetesen a hollywoodiak, filmjeikben nemcsak a boldog végkifejlet eleve meghatározott, hanem a lépések is, amelyek elvezetnek hozzá.

Az Egy fecske csinált nyarat főhőse a 30 éves Sandrine, aki – számítógépes munkáját mezőgazdászi diplomára felcserélve – tanyát vesz az isten háta mögött a hegyekben. Az épületek és a jószágok „tartozéka” az előző tulajdonos, egy mogorva öregúr, aki még másfél évig kíván társbérlő lenni a tanyán. Az idős gazda ellendrukkere a lánynak, kezdődhet hát az „összeszokás” folyamata. „Középfajú filmről” lévén szó (kommersz- és művészfilm, vígjáték és tragédia között) a típus sablonjai fel-felbukkannak, de a francia művészek által finomítva, ráadásul a jellemábrázolás cseppet sem leegyszerűsítő. A remek alakítások sorában első az egyenlők közt Michel Serrault hiteles parasztembere. (Hinnék-e, akik csak az Őrült nők ketrece komikus transzvesztita-szerepében látták?)

A nem üzleti ihletésű produkciókban az az üdítő, hogy többnyire képesek meglepni az embert. Ez a szép, „ódivatú” film például azzal (is), hogy legemlékezetesebb üzenete nem az „amíg összeszoknak” séma hozadéka. Szerethető hőseink históriája arra tanít: ha már kegyes hozzánk a sors, vegyük hasznát. Ha a halál haladékot ad, legalább próbáljuk meg helyrehozni, amit kapcsolatainkban elrontottunk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/01 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2052

Kulcsszavak: 2000-es évek, Dráma, falu, francia film, Játékfilm, komédia, Vígjáték,


Cikk értékelése:szavazat: 1048 átlag: 5.36