Muhi Klára
Beszélgetés Kovács László operatőrrel.
– A budapesti mesterkurzusra a nemrég felújított Szelíd motorosok kópiájával érkezett.
– Nálunk Amerikában borzasztó a helyzet a filmek archiválása terén. Egy tíz-tizenöt éves film szörnyen el van hanyagolva, restaurálni kellene, de mindig azt mondják, nincsen rá pénz. Ma már talán a DVD miatt kicsit jobb a helyzet, de sokáig az volt a stúdiók filozófiája, hogy ha egy film lejátszott, akkor legföljebb már csak gitárpengetőnek jó. De az Easy Rider gyönyörű lett, mert a mai nyersanyagok már vagy tízszer jobbak, mint a régiek.
– E szerint ma könnyebb operatőrnek lenni, mint harminc éve?
– Nem, mert világítani még tudni kell. Ez az érem másik oldala. Az új filmesek sokszor azt hiszik, hogy felkapnak egy digitális kamerát, és bárhova elmennek, máris megvan a kép. A producer meg örül, hogy nem kell világítani. Ettől azonban csak lustábbak lesznek a filmesek, ez nem igazi filmcsinálás, hanem home movie. Még dokumentumértéke sincs, mert a dokumentum is kreáció. A kép megalkotásához, ahhoz, hogy a történet a képekkel legyen elmondva, operatőr kell. És a fény kontrollálása a legfontosabb. Ezt pedig meg kell tanulni.
– Visszatérve a Szelíd motorosokhoz, végül is kinek érte meg, hogy fölújítsák?
– Elég hosszú történet. Úgy kezdődött, hogy a Columbia, a film forgalmazója valójában utálta az Easy Ridert. Csak azért forgalmazták, mert a producer Burt Schneider apja volt akkor a Columbia elnöke. A fiú pedig azt mondta az apjának, hogy ezt neked forgalmaznod kell.
– Holott az öreg utálta…
– Annyira, hogy végig sem tudta nézni. Aztán csak megmutatta a stúdió vezetőségének, de tizenöt perc alatt mindenki kiment a vetítőből. Végül mégiscsak bemutatták – a többi pedig már filmtörténet. Aztán a huszonötödik évfordulójára kerestek egy vetíthető kópiát, de nem találtak. Különböző kópiákból mégis összeszedegették a filmet valahogy, innen is volt nyírva egy kicsi, meg onnan is, szörnyen nézett ki. Közeledett a harmincadik évforduló, nincs kópia. Szerencsére a Columbia tulajdonosánál, a Sonynál van egy fantasztikus ember, aki szívén viseli ezeknek a régi klasszikusoknak a sorsát, és elhatározta, újra fölfedezteti a filmet. Nagyon sok akadályba ütközött, de nem hagyta magát. És mindig, ha már tartott valahol a dolog, megvolt pár perc, fölhívott, hogy nézzem meg. Végül közel két évig ültünk a sötét vetítőben, egy bonyolult kémiai és digitális processzus irányítóiként, de a végeredmény mindenért kárpótolt. Aztán az Amerikai Filmakadémián tartottak egy új ősbemutatót, ahová meghívták Denis Hoppert, engem, a vágót, és természetesen Peter Fondát. Övé volt egyébként a film eredeti ötlete, Burt Schneider háromszázezer dollárt adott rá, ennyi volt az egész költségvetés.
– A film kultusza máig is kitart?
– Igen. Amikor különböző szemináriumokra hívnak, mindig azt kérik tőlem, hogy hozzam az Easy Ridert. Meg szoktam jegyezni: fiúk, én más filmet is csináltam, nemcsak a Szelíd motorosokat.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2003/01 30. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2041 |
