Vajda Judit
Baltasar Kormákur izlandi rendező második filmjével ismét a családi drámához tér vissza, de a könnyed komédia (101 Reykjavík) helyett ezúttal a nehézkes tragédiát választotta. A család-tematikát sötét titkokkal, vérfertőzéssel és fekete humorral vegyíti, és ezzel egyszerre idézi meg Shakespeare Lear királyának és a dán Dogma-filmnek, a Születésnapnak (Thomas Vinterberg) a szellemét.
Egy halfeldolgozó üzem idős vezetője – eleinte – ismeretlen okból magához szólítja három gyermekét. A családi összejövetel nem mentes némi feszültségtől: mindenkinek van valami titkolni- és félnivalója. És természetesen itt is – mint a dán elődben – eljön a nagy bejelentések és leleplezések ideje. Zsarolás, házasságtörés, gyújtogatás, incesztus, erőszak, vandalizmus – a rendező mindezt (ahogy a tizenegy főszereplőt is) belesűrítette a szűk két órába. A jeges Izlandon forr a vér és forronganak az indulatok, majd egy kaotikus és véres végjátékban kulminálódnak. De Kormákur nem elégszik meg a generációs ellentétekkel és a perverz kis családi titkokkal. Művét a társadalmi és gazdasági válság, a nagy cégek miatt halódó helyi ipar ábrázolásával is súlyosbítja. És habár sok mindent szeretne elmondani, nem marad más, mint egy kicsit zavaros történet arról, hogy a fiúk nemzedéke mennyire messze került az apákétól, és az unokáké a nagyapákétól. Mindent egybevetve tehát a rendező jobban tenné, ha nem ezen, hanem az előző filmjével kijelölt nyomvonalon haladna tovább.
S habár az izlandiak legutóbb ezt a – hazájában több díjat is elnyert – filmet nevezték a legjobb külföldi film Oscarjáért zajló versenybe, A tenger végül nem kavart túl nagy hullámokat.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2003/12 61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2025 |
