Bíró Péter
Öreg és fiatal, a tapasztalat és a lendület szembenállása adja az új Stallone-film cselekményének a lényegét. Stallone öregszik, és ez jól áll neki, két óra alatt csupán kétszer, akkor is teljesen jogos önvédelemből gyilkol, az egykori halálosztó ezúttal leginkább csak menekül. Nincs sok halál, azok is gusztusos profi munkák, ugató gépfegyverek, fröcskölő gránátok helyett csupán néhány apró pukkanás, szétroncsolt, kifordult belsőségek helyett pedig apró, piros foltok ebben a, mondhatni, kamara jellegű darabban.
Az öreg bérgyilkos elfáradt, a fiatal a helyére pályázik, ő akar a legjobb lenni, és ez csak akkor lehetséges, ha egyedül marad. A visszavonulás szándékával kacérkodó, mégis célponttá váló, korosodó Stallone sebezhetőnek látszik ebben az új szerepben, ám tudja, hogy a profik, ha szembe is kerülnek egymással, indulat nélkül cselekszenek. Ez az Almodóvartól kikért Antonio Banderas által játszott szép jövő előtt álló fiatal, szinte az őrültségig izgága trónkövetelő gyenge pontja, és a jól vezetett, izgalmas, néha ugyan kissé tán lassúra fogott film végén ez az, ami a sejthető irányba tereli a párharc kimenetelét is.
Veszélyes szakma a bérgyilkosság, olyan amiből nagyon nehéz ép bőrrel kiszállni – ez a tanulság maradhat a nézőben, illetve az a megválaszolatlan kérdés, hogy akkor miért kell egyáltalán elkezdeni.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1996/02 64. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=197 |
