Tosoki Gyula
A skót és brit filmművészet manapság jobbára csak egy szűk mozibolond réteg előtt ismert, ám az ötvenes–hatvanas években még széles körben tisztelt rendezője Alexander Mackendrick, akit kivételes stílusérzéke és a legkülönbözőbb műfajok (vígjáték, szatíra, noir, kalózfilm) iránti hiperszenzitivitása emelt az élvonalba. Stílus- és műfajérzékenység: Mackendrick művei ezen együtthatók miatt tarthatnának számot posztmodern napjaink mozilátogatóinak érdeklődésére, ám – tudjuk – a korszellem nem kedvez a klasszikusoknak, a remixkultúra inkább az újrafeldolgozásokat kedveli.
Voltaképp nincs abban semmi meglepő, hogy az újabban a hollywoodi gigastúdiók felé kacsintgató – de, mint független karrierjük során, úgy mostanában is műfajjátékokban gondolkozó – Coen fivérek elővettek egy Mackendrick-klasszikust, és leforgatták annak remake-jét. A betörő az albérlőm egy poros déli városkába helyezett cselekményének centrumában egy naiv és jóhiszemű idős hölgy, és a hozzá bérlőnek bejelentkező szélhámos professzor áll. Utóbbi négy főből álló csapatot verbuvál maga köré azzal, hogy a házinéni pincéjéből alagutat fúrva fossza ki a közeli kaszinót. A kis kompánia tagjai templomi zenészeknek adják ki magukat, és levonulnak a pincébe, hogy – úgymond – ott készüljenek fel egy koncertre. A problémák akkor kezdődnek, amikor kiderül, hogy professzorunk munkatársai kivétel nélkül kretének, emellett lassan az is világossá lesz, a házinéni korántsem olyan ostoba, mint kezdetben látszott.
A betörő az albérlőm nem furmányos sztorival operál, hanem erőteljes verbálhumorra és a legváltozatosabb stílusminőségeket egymásra kopírozó dramaturgiára épít. Vérbeli fekete komédia született, amelyben percről percre változik a jelenetek tónusa, és amelynek hangulati hullámvasútján soha nem tudható, hogy éppen egy groteszk, egy szimplán mulatságos vagy netán egy velőtrázóan félelmetes szekvencia következik-e. A mese élvezeti értékét növeli, hogy a benne felléptetett fura figurák beszédmodorának különbözőségét a magyar fordító (a több tucat film mellett a Harry Potter-könyvek honi változatát jegyző Tóth Tamás Boldizsár) bravúrosan adja vissza, és a legfinomabb stiláris nüanszokat is hűen, sőt néhol az eredetinél is szellemesebben tolmácsolja.
Azonban bármilyen mulattató is sokszor, A betörő az albérlőm nem emelkedik a Coen fivérek szerzői munkáinak színvonalára. Az alkotók több kompromisszumra is kényszerültek – ezek közül a film vége felé felbugyborékoló altáji gegek a legmegrázóbbak –, művük azonban elvtelen módon levezényelt bérmunkának sem tekinthető. Félúton áll a tisztes, ám jellegtelen iparosmunkák és a sajátos látásmódú szerzői mozik között, és ez – lévén a ragyogó Coenekről van szó – épp annyira dicséretes, mint amennyire elszomorító.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2004/07 58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1954 |
