Krónika

Jean Rouch (1917-2004)

Schubert Gusztáv

A szomorú trópusok, a denaturált Afrika legnagyobb hatású etnográfus filmese volt. A frissen végzett hídmérnök sorsa 1941-ben, egy Nigerben tett utazáson vett éles fordulatot az etnográfia, majd a filmes néprajz felé. „Az etnográfusok afféle átkozott filmcsinálónak tartanak, a filmesek meg nagyképű néprajztudósnak” – nyilatkozta a Filmvilágnak (1996/7.), rokonszenves öniróniával, de nem igazán pontosan: épp az ő munkássága révén talált egymásra az addig a stílusra nem sokat adó etno-film és a tudományos alaposságra ügyet sem vető szafári-filmezés. Jean Rouch A fekete mágusok földjén (1947) bemutatója óta eltelt félévszázad alatt százhúsz filmet forgatott. Nevét második egészestés és fikciós dokumentumfilmje Én, a néger (1958) tette széles körben ismertté. A cinéma directe és a poézis különös ötvözetére a bontakozó nouvelle vague lázadói is felfigyeltek, a Cahiers-ban Godard méltatta a papa mozija elleni harcban fegyvertársnak érzett etnográfust. Jean Rouch a későbbiekben sem cáfolta meg a belévetett bizalmat: új hullámot indított el a filmes antropológiában. Az emberi piramis (1959), Oroszlánvadászat nyíllal (1965), Babatu (1976) – Rouch óta másként látjuk Afrikát. És a franciákat. Szülővárosát is az antropológus és a költő szemével figyelte, 1960-ban Edgar Morinnel elkészítette az egyik legszebb Párizs-filmet. Az Egy nyár krónikájában a párizsi flaszter népe válaszol a szofisztikáltan egyszerű, mégis forradalmi kérdésre: „Boldog vagy?”