Pápai Zsolt
Európa keleti felén a téma mostanság gyakran szó szerinti értelemben az utcán hever, és ez a megállapítás valamennyi ország közül a volt Szovjetunió utódállamaira, azok közül is talán Oroszországra nézve igaz a leginkább. Nyilván nem véletlen, hogy az elmúlt tíz évben éppen itt volt a legviharosabb és a legellentmondásosabb az átmenet a bizonyos körökben szocialistának becézett félfeudális társadalmi berendezkedésből a XIX. századot idéző karvalykapitalista viszonyok közé, és nyilván nem véletlen az sem, hogy kommunizmus és konzumizmus különbségét észlelve és egyfajta nosztalgikus vágytól hajtva a szélesebb tömegek gyakran inkább a múltra, mintsem a jelenre vagy a jövőre szavaznak.
Az immáron három évtizede a filmiparban mozgó, de rendezésre csak 1990-től vállalkozó Pavel Lungin ezeket a társadalmi folyamatokat érzékelve fogott hozzá a kortárs oroszországi gengszterizmus mocsarát bemutató munkájához, egy, a nyolcvanas évek végén repülőrajtot vett karrier felvázolásához. A kiskirály középpontjában a némelyek szerint egyes vonásaiban a híres-hírhedt iparmágnásra, Borisz Berezovszkijra emlékeztető Platon Makovszkij nevű parvenü áll, aki a reklámiparban, a médiában és a politikai szférában egyaránt tekintélyes hatalommal rendelkezik. A tizenöt év történéseit átfogó filmben Lungin úgy kísérli meg feltérképezni hősének ellentmondásos személyiségét, hogy közben széles társadalmi körképet is igyekszik nyújtani. Az események bemutatása a Makovszkij halálával végződő merénylet ismertetésével kezdődik, majd egy nyomozófigura beemelésével a múltban történő kutakodással folytatódik: egyértelmű az Aranypolgár inspirációja, nem csupán a középpontban álló karakter, hanem a többszempontú flashbackekre alapozott szerkezet miatt is.
A kiskirály Oroszországban bemutatása után röviddel hihetetlen nézőszámot produkált, de a nagy érdeklődés inkább szólhatott a népszerű témának, mint a film önértékének. Lungin ugyan ért a feszültségkeltés technikáihoz és jól sodorja egybe a széttartó cselekményszálakat is, viszont az arányérzéke és az ízlése gyakran cserbenhagyja, így műve helyenként terjengőssé, helyenként klisészerűvé válik. Az Aranypolgár hiába szolgált sorvezetőül a rendező számára, a zsenialitást csak plagizálni lehet, reprodukálni nem.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2004/04 58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1888 |
