Rádai Eszter
A közmédia közhelyesedésének létezik alternatívája.
A Magyar Televízió Rt. működési költségei és ráfordításai 1997 és 2002 között, „miközben nézettségi mutatói általában igen alacsony és hullámzó teljesítményt jeleztek - mindösszesen meghaladták a 190 milliárd Ft-ot, szemben a 155 milliárd Ft bevétellel, amelyből 86,5 milliárd Ft bevételt növelő állami támogatás volt” - állapítja meg az Állami Számvevőszék jelentése. „Ezen felül a társaság két alkalommal összesen 17,5 milliárd Ft tőketámogatásban is részesült, de 2002 végére így is elvesztette saját induló vagyonának 90%-át, az évet -11,8 milliárd Ft mérleg szerinti veszteséggel zárta.” A helyzetért persze nemcsak az intézményt és - többé vagy kevésbé - egymást követő vezetőit, hanem számos okból az 1996 óta hatályos, jóformán minden tekintetben idejétmúlt és alkalmatlan, egyébként annak idején konszenzussal meghozott médiatörvényt is súlyos felelősség terheli. A közmédia azonban nemcsak nálunk van - igaz, a magyarországinál kevésbé mély - válságban, hanem szerte Európában. A kereskedelmi csatornákkal való verseny ugyanis mindinkább kommercializálódásra, a közszolgálati minőség feladására készteti, ám hiába válik kínálata kereskedelmivé, nem pártol hozzá a közönség, viszont egyre kevésbé tudja indokolni, miért rengeteg közpénzből készíti egyre kevésbé nézett, ám a közszolgálatiságnak egyre kevésbé megfelelő műsorait.
Az a koncepció, amelyet az elmúlt évben Gálik Mihály, Horvát János és Szente Péter a Miniszterelnöki Hivatal felkérésére készített, a közmédia finanszírozására egy új - a piaci kényszer nélkül működő eredeti BBC-gyakorlatra emlékeztető - de továbbra is vegyes, költségvetési pénzeket is feltételező modellt vázol fel. A három médiaszakember azt javasolja, szűnjön meg a közszolgálatban a reklám és a szponzorációs tevékenység, egyúttal csökkenjenek radikálisan a kereskedelmi szféra közszolgálati kötelezettségei, így a kereskedelmi csatornák több reklámhoz és több bevételhez juthatnak, aminek számottevő részét viszont a közszolgálat finanszírozására fordíthatják. Vagyis a koncepció szerint közmédia a költségvetési pénzeken kívül továbbra is számíthatna reklámbevételekre, csak azokat nem magának, hanem az ebben a tekintetben jóval „tehetségesebb” kereskedelmi csatornáknak kellene kitermelniük. Ez a rendszer - a reklámkényszer megszüntetése a köztévéknél, a közszolgálati kényszer megszüntetése illetve minimalizálása a kereskedelmi csatornáknál, a reklám átengedése, illetve a bevételek visszacsorgatása - többszörös és kölcsönös előnyt jelent mindkét oldalon: minél sikeresebb a kereskedelmi csatorna, minél nagyobb reklámbevételre képes szert tenni, annál több pénzhez jut a közszolgálati médium, miközben szabadon keresheti a nézettség közszolgálati eszközökkel történő emelésének útjait és módjait. Tehát hivatása magaslatára emelkedhet, miközben a mainál nagyobb bevételekhez jut.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2004/04 20. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1877 |
