Bíró Péter
Évezredek óta igyekszik az emberiség valami igazat, értelmeset mondani az életről. Ez a film, ha végleg nem is, néhány órára azért képes elvenni a kedvünket a további próbálkozástól.
Az alkotók ingerült házmesterként püfölik a szerelem sokat látott varázsszőnyegét. Csapásaik alatt hatalmasakat puffog a Moravia-regényből készült háromszögtörténet.
Alma, a feleség, egy héten két napot a szeretőjénél szándékozik tölteni. Stefan – forgatókönyvíró, s magát modernnek tudó férj – beleegyezik, majd hamar rájön, hogy ennyire azért mégsem modern, könnyes szemmel nézi újra az esküvői videókazettát, s kurvázni, inni, egyszóval szenvedni kezd. Paoloról, a szeretőről (zongoraművész) viszont az derül ki, hogy szadista. Ez önmagában még nem zavarná meg az asszony érzelmeit (sőt!), de egyik éjszaka aztán túl nagyot kap, akkorát, hogy hirtelen meggyűlöli beteges barátját és visszatér kevésbé fájdalmas férjéhez.
Az erotikusnak mondott dráma leghitelesebb és legizgatóbb része az a néhány perc, amikor a végén a stáblista kúszik alulról fölfelé a vásznon. Addig azonban, amíg ez be nem következik, egyetlen, kétes vigaszunk csak az lehet, kínosan fészkelődve székünkön, hogy a filmművészet immár sírba szállt nagyjait sokkal kimerítőbb mozgásra kényszeríti ez a kilencven perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1994/01 57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=180 |
