Hámori Dániel
A fiatalos bájából egyre rohamosabban vesztő Jackie Chan ismét visszatért közénk. Ezúttal azonban nem a Csúcsformában 1–2. és a Csapás-filmek nyomdokain halad, hanem visszanyúlt egy korábbi stílushoz – ez viszont inkább emlékeztet tréfára, mintsem komolyan vehető alkotásra. Az egykor (például az Istenek fegyverzetében) megütött hangnem pozitív visszhangra talált a maga idejében, hiszen ügyesen kombinálta a misztikus, kalandfilmes elemeket a kantoni harcművészeti filmek stílusával. Most viszont ezt a régmúlt receptet már-már pofátlanul nyakon önti egy korábbi Eddie Murphy-film, az Aranygyermek sztorijával és elemeivel. Mágikus medál, kiválasztott csodagyermek, világuralomra fenekedő főgonosz, kemény zsaru, aki belekeveredve az ügybe a gyermek védelmezője lesz, végül hősként felmagasztosul. Szinte plagizál, csak a jól bevált, korrekt bunyók fedik el a két film dramaturgiai vezérfonalának kísérteties hasonlóságát. Ilyenkor felmerül az egyszeri nézőben, hogy vajon miért hiányzik az eredetiségnek még a legkisebb szikrája is?
Apropó, csihi-puhi. Ebben a kérdésben sajnos Jackie nem vissza, hanem előre lépett, de ezzel csak rontott az amúgy sem jó helyzeten. A Mátrixból megismert high-tech gumiköteles légies ugrálások itt inkább kínosan kivitelezettek, a szökdelő kommandósok viszont legalább felüdítően nevetségesek. A dologban az a legszomorúbb, hogy egy jobb napokat látott filmes alacsonyodott le a szemünk láttára. Azonban ez mind semmi ahhoz képest, hogy Claire Forlani és a régóta sodródó, többre érdemes Julian Sands blamálja magát vállvetve Jackie mögött. A pénz nagy úr, mint tudjuk – úgy tűnik, annyira mégsem, hogy egy épkézláb forgatókönyvírót lehessen rajta venni. De legalább annak örülhetünk, hogy Jackie-nek új frizurája van.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2004/01 62. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1760 |
