Strommer Nóra
A mozgókép művészetének legújabb ágában kép, számítógép és a visual jockey forr egybe.
Létezik egy jól körülhatárolt csoport, művészek, számítógépes grafikusok és informatikusok keresztmetszetében, mégis sokak számára ismeretlenül cseng gyűjtőnevük; személyük is, alkotásuk is a háttérben marad. Ez a sötétben bujkáló technokrata ellenkultúra vizuális tudásanyagunk átszabásával vívja ki a reklámokon és akciófilmeken felcseperedett közönség figyelmét. A VJ láthatatlanságának egyik oka a visual jockey produkció természetéből ered, a másik ok, hogy a műfaj még földalatti korszakát éli, ezidáig dokumentálatlan, fehér foltokkal teli terület, képviselői a szemünk láttára írják saját történelmüket. Csak most kezdenek rá felfigyelni a nagyok, az éves Siggraph Konferencia, melyen a számítógépes grafika minden területének java méri össze tudását, 2004.-ben először adott helyt VJ-knek, mint „egy kalandokkal teli új kultúra képviselőinek”.
Külföldön is több önálló fórummal és fesztivállal bírnak a visual jockey-k, hazai berkekben az első megmozdulás az Omkamra által szervezett Export VJ Konferencia volt, a Hunnia moziban. Itt egy kerekasztal-beszélgetésre is sor került, ahol a meghívottak a VJ-zés jelenét és jövőjét firtatták. Az idei évben két nagyobb szabású esemény követte a kezdeményezést, az előbbi a Cinetrip brigád VJ Tornája volt, és erre válaszként megszületett több magyar VJ csapat, a Transrepro, az Optimal Telesport és a Fluid együttműködésével a Neocortex VJ Demonstráció.
A VJ-fogalom egy röpke évtizede száll szájról szájra, holott hasonló kísérletek már a hetvenes években léteztek, a videószintetizátorok csodálatos története pedig a hatvanas évekre nyúlik vissza. A nyolcvanas évek alternatív rockja már vidám szimbiózisban élt a diákról és szuper 8-as vetítőkről szolgáltatott látványvilággal. A technikával vívott ádáz küzdelem olyan produkciókhoz adott ihletet, mint a két videóról keverő nélkül „kevert” vetítések, és a diaporámás előadások, melyeken több diavetítő és gonddal előválogatott diák egymásrahelyezésével, váltogatásával elevenedett meg előre megkomponált ütemtervhez igazodva egy-egy vizuális utazás. Ezekben az időkben élte fénykorát a videó-art, melynek videóformátumban rögzített periodikája (Bódy Gábor Infermentalja) is létezett.
A PC-k, a videóprojektorok és keverők korával megkezdődött a VJ kultúra ámokfutása. A kezdetekben önszervezően, baráti körökben, a hivatalos kultúrától függetlenül működött a VJ, kötöttségek és támogatás nélkül. A városi gerilla-művészetekkel nagy családot alkotva a múzeumok falain kívül fejtette ki tevékenységét. A műfaj állandó kísérői az elektronikus és kísérleti zenék, az elektronikus zene hallgatótábora egyben a VJ-k állandó közönségévé, és kísérleteik alanyaivá vált. A visual jockey az emberi látóközpont kijátszására törekszik, kihasználja annak gyengeségeit, és félrevezeti a szemet. A normális tapasztalatokon túli vizuális benyomásokat komponál. A képi világ a zenei élménnyel egységben él, a zenei élményt totalizálja, az ismerős és ismeretlen vizuális elemek, ikonok szétdarabolásával és új rendszerbe csatolásával. Már a videódiszkók korának tapasztalata is alátámasztotta, hogy a nép a zenés búfelejtés mellett látóközpontját is örömmel ingerli a sztroboszkópon és lézeren túlmutató információkkal. A VJ-munkák a klubok zenéjével élnek együtt, a VJ a DJ árnyéka, bár fejlődésük egymással párhuzamosan ment végbe.
Az új vizuális művészetet a technika hívta életre, és továbbra is együtt fejlődik vele. A VJ eszközkészlete nem merül ki egy PC-ben és egy projektorban, a produkció minősége elválaszthatatlan a vetítővászon méretétől, fényvisszaverő képességétől, a kifeszítés és az elhelyezés szakszerűségétől -- minél magasabb színvonalat képviselnek az eszközök, annál nagyobb mozgásteret kaphat a VJ, hogy kifejezhesse egyéniségét. A profi és meglepő vizuális környezetet teremtő vetítésekhez elengedhetetlen technikákat azonban önerőből előteremteni képtelenség. Azonban a hivatalos kulturális intézmények raktáraiban porosodó eszközök az intézmények közönye, bürokratikus nehézkessége miatt nem jutnak el a hozzáértők kezébe. A kulturális pályázatokon is barátságtalanul kezelik a vizuálosok igényeit, pedig a magyar VJ-kultúrát már nemzetközileg is jegyzik.
A VJ ugyanúgy alkalomhoz válogat képet, mint a DJ bakelitet, ehhez adódhat még a helyszíni felvételek visszacsatolása a vetítés képáramába. Az alapanyag több ezer loop-, rövidfilm- vagy animációszekvencia, amelyek vagy sajátkezűleg készülnek, vagy archívumokból kerülnek elő; a VJ-k internetről, filmekből, egymás anyagaiból vágják össze azt a momentumot, amelyre szükségük van. Ezek a feldolgozás következő szakaszában további vágáson, animáláson mennek keresztül, hogy a helyszínen valós időben, „ real time” alkalmazzák őket az adott zenére és helyszínre, effektezéssel, gyorsítással-lassítással, oda-visszajátszással, színezéssel. Ehhez a munkához speciálisan erre a feladatra írt szoftvereket alkalmaznak, amelyeket mind VJ-k fejlesztettek ki. Mára ezeknek a programoknak a száma a százat közelíti. Így alakul ki minden alkalommal egy saját szintaxissal bíró, a hagyományos, egyenes vonalú elbeszélésmódtól igencsak különböző jelentésbirodalom.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2004/11 53. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1751 |
