Schubert Gusztáv
Krapatchouk. Úgy hangzik, mint egy átok. De jelenthet nyugati nagyváros pályaudvarán tévelygő szakadt keleti turistákat. Nemzeti ételt, a távoli kedves otthont idéző, porcogóval töltött erdei padlizsánt. Vagy éppen az útlevél-ellenőrzésnél használatos kutyakorbács csattanását. Nemlétező nyelv nemlétező szavaként: bármit. Csak annyi biztos: valami kelet-európait.
Mert a nemlétező ország, ahol e nemlétező nyelvet beszélik, a szomszédságunkban nem létezik. Prazsevica nem Frankhonnal határos, ahová két derék és együgyű hősünk alkalmi munkára elszegődött, hanem a mi kis prazsevicánkkal. Dolguk végeztével – itt kezdődik a film – hazaindulnának, de országukat többé nem lelik. A menetrendben nincs: tehát nem létezik. A rendőrségen, a Külügyben... nem tudnak róla. Sok-sok szomorkás kergetőzés és félreértés után hőseinknek végül mégiscsak sikerül megtalálniuk a bűnös és nemtörődöm nagyvárosból hazafelé vezető utat.
Vigyázó szemetek Keletre vessétek! Így a film, ez a kedves 1991-es félreértés. Szakadtak, együgyűek, de övék a jövő. Azóta eltelt egy teljes év, kitört pár tucat véres polgárháború, Kelet-Európa újra a régi. Nem botladozik Stan és Panként az Európa Házban. A múlté lett még a „szép reménytelenség” is. Ha négy-öt magyar, oszét, csecsen, ingus manapság összehajol, nem Egyesült Európáról álmodik. A krapatchouk jár az eszibe.
Prazsevica tényleg nem létezik.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1993/01 57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=175 |
