Kubiszyn Viktor
A reklámzabálást nem lehet abbahagyni. Itt a harmadik menet.
Reggel van, fogyassz, dél van, fogyassz, este van, fogyassz. Éjszaka pedig a termékünkről álmodj. Az a legjobb, a legszebb, attól lesz teljes az életed. Szeretni fog a lányod, a fiad, a szomszédod. Isten is ezt használja. A reklámok kilencven százaléka rendelkezik azzal a bizonyos ellenállhatatlan debilitással, amitől az ember először röhögne egy nagyot, aztán pedig legszívesebben emigrálna a szomszéd galaxisba. Hülyének vagyunk nézve teljesen. A reklámok maradék tíz százalékában szintén, de azok legalább zseniálisak. A Reklámzabálók éjszakája immár harmadszor kínálta a tömör gyönyört az ilyesmire kapható reklámjunkie-knak: több mint hatszáz reklámfilm a világ minden tájáról, blokkokba rendezve és ízlésesen tálalva. Egy jégtábla lebeg a tengeren, rajta papapingvin és kispingvinek. A pingvingyerekek csivitelnek, csivitelnek, az atya karikás szemekkel depressziózik a kamerába. Aztán az egyik kölyök addig-addig elevenkedik, amíg az atya be nem rúgja a cápák közé. Csönd, majd a megmaradtak csivitelnek tovább. „A szülők 75 százaléka depressziós. Használj kotont.” Kisgyerek ül a földön, játéktenger közepében, játszik, babrál, elvan. A sok kisautó, dömper, legó között feltűnik egy hosszúkás fém valami. Bekapcsolja, berreg, repülőgépest játszik vele. Anyuka elhagyott vibrátora az. „Tartsd tisztán. Ikea.” Ilyen a jó reklám. Szellemes, okos, (ön)ironikus. Gondolatébresztő. Netán pikáns. Harminc másodpercben felépíteni egy világot, elmondani egy minitörténetet és megvezetni a nézőt – a műfaj jelesei ezt tudják, nagyon. A termék ilyenkor akár másodlagos is lehet, bár a megrendelő ilyenkor kaparja tán a falat. Aztán pedig csodálkozik, hogy mégis nőttek az eladások. Minden multi álma a Marcuse által definiált egydimenziós ember. A feltételes reflexekre trenírozott véglény, kimeríthetetlen bankkártyával és újraírható emlékezettel. A reklámok ezt az emberképet minden további nélkül magukévá is teszik, istennek, ami istené, a multiknak, ami a multié. Név említése nélkül, de megfigyelhető a trend: a monopolhelyzetben lévő és/vagy globális piacot birtokló korporációk azok, amik a legjobban megcsinált reklámokat készíttetik, a profizmus náluk a legegyértelműbb. Maguk a reklámok viszont borzalmasak, hiába tökéletesek. Semmi irónia, semmi kikacsintás, csak a technicista tökély és a kreatívok gúzsba kötött tánca. Külön blokkokat alkottak idén is azok a rövidfilmek, amik a szó szoros értelmében nem is reklámok, inkább népnevelő, figyelemfelkeltő agitkák. Míg a régi magyar „Társadalmi célú hirdetések” pusztán „milyen szánalmasak is voltak őseink” típusú ráismeréseket generált a közönségből, addig a kortárs felvilágosító filmek hatottak, ahogy kell. A világ egyes tájain már rájöttek, hogy ha társadalmi szolidaritásra, felelősségre vagy civilizált közlekedésre akarnak buzdítani, akkor nem kérni kell és magyarázni. Hanem sokkolni. Boldog család utazik egy kombiban, apa, anya, kisgyerek. Párhuzamos vágás, másik boldog család, ugyanígy, talán csak eggyel több biztonsági öv van bekötve a háromból. Kereszteződés, a szokásos ámokfutó szpídnyik belefut a piros lámpába, két oldalról a két családi autó, paff. Ilyenkor szokott véget érni a reklám, használj biztonsági övet, és akkor jó lesz. Ehelyett részletesen mutatják, ahogy az öv nélküli utazó kirepül a szélvédőn, majd földet ér a betonon. A koponya reccsen, repülnek az agyvelődarabok, vér, veríték, utána könnyek. Megmutatva minden. Használj biztonsági övet. Vagy ha nem akarsz, akkor ne. A te döntésed. Ugyanígy, naturalista részletezéssel bemutatva, mi van akkor, ha nem tartod be a követési távolságot. Neked úgyse lesz bajod, de aki melletted ül, annak a beleit a lámpaoszlopról kell majd levakarni. Beszélj mobiltelefonon és vezess. Igyál és vezess. Ez utóbbi témakörben voltak a legsokkírozóbb klipek. Kerti parti (Ausztráliában vagyunk), sörözés, társalgás. Idillikus kép, de tényleg. Minden a helyén, egy cseppnyi megvalósult utópia a hétköznapokban. A sörök fogynak, lecsúszik egy-két feles is, aztán az egyik pár szedelőzködik, megpakolják őket hazaival, búcsúpohár, puszi-puszi. Furgonba szállnak, integetés, irány az autóút. Miután az első kereszteződésben ledarálja a furgont egy kamion, megjelenik a felirat, ami szó szerinti magyar fordításban így hangzik: „ha iszol és utána vezetsz, akkor egy kibaszott idióta vagy.” Vagy mi edződtünk meg, vagy az idő tekeredett meg a harminc másodperces termékábrázolások miatt, mindenesetre összességében kevésnek tűnt a felhozatal. Mindazonáltal megérte elmenni, már csak a ritkán látott változatosság miatt is. Lehetne ugyan csoportosítani a bemutatott kisfilmeket nemzetkarakterológiai, esztétikai, netán reklámszociológiai szempontból, de minek. Jó volt reklámokat nézni végre úgy, hogy nem szakítják meg őket mindenféle hülye filmekkel és okoskodó műsorokkal. Ha egy ismerős befutna az Alpha Centauri rendszerből, akkor Tarr Béla és Takashi Miike filmjei mellett rögtön a reklámok jönnének, ismerkedjen csak az emberi civilizációval. Aki pedig itt a földön él, és még a megvilágosodást sem tudja elképzelni reklámok nélkül, annak ajánljuk a klasszikus buddhista módszert: ne állj ellent, add át magad neki, ha befogadod és átlényegíted, már le is győzted. De ez még odébb van. Az első lépés: zabáld.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2004/01 58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1749 |
