Hungler Tímea
Sors vagy végzet irányítja-e életünket? A kérdés az ezredfordulós mozi kult-témája lett.
„A szám vezérli a formákat
és az eszméket, s belőle erednek
az istenek és a démonok.”
A New Age-korszak eljövetelével mintha maguk a filmesek is nyitottabbá váltak volna az ezoterikára – a 90-es évektől a vásznat sorra lepték el a sorskérdéseket, az emberi végzetet, a misztikus véletleneket (ál)tudományos alapossággal vizsgáló mozik.
Kutatjuk a jövőt, fürkésszük a csillagokat, vizsgáljuk a tenyerünket, kártyát vetünk, csak hogy megtudjuk, milyen sors vár ránk, mit tartogat számunkra a bizonytalan jövő. Ha azonban a sors könyvében minden előre meg vagyon írva, hiába is kapálózunk ellene, hangsúlyozzuk netán a „szabad akarat” fontosságát, a végzetünket, bármilyen döntéseket is hozunk, nem kerülhetjük el. Nyugodtan hátradőlhetünk, és várhatjuk, hogy a jövő elkezdődjön (a sors egy másik világkép megközelítése szerint az isteni akarat: így is, úgy is beteljesedik), ellenpróba pedig – köszönhetően életünk linearitásának – nincs.
Míg a sorsot a közgondolkodás elkerülhetetlennek tartja, a véletleneket kétesélyesnek tekintjük: egy szerencsés véletlen, vagyis a mázli, a szerencsétlen véletlen, másik nevén a pech, ugyanúgy bekövetkezhet, mint ahogyan elkerülhető. De mi a helyzet akkor, ha sors és véletlen lényegében ugyanazon várt/váratlan fordulat két elnevezése, szinonimája, mint ahogyan azt Richard Rorty, a posztmodern filozófus állítja – amit mi a sors akaratának hiszünk, egyszerű véletlen csupán? Nem azért találkozunk életünk szerelmével, mert erre determinált minket a végzet, hanem csupán azért, mert jó időben, jó helyen bukkant fel? Másképpen megfogalmazva: mi van akkor, ha nem a sors, hanem a vak véletlen, az esetlegesség irányítja az életünket? A sorskérdéseket tárgyaló filmek nem kerülhetik meg a véletlen kérdéskörét, és megfordítva: azon filmek kapcsán, amelyekben a történet központi elemeként felbukkan a véletlen, felvetődik a kérdés, hogy nem a végzet mozgatja-e az események láncolatát.
A Jelek (M. Night Shyamalan, 2002) főszereplője is pontosan ezzel a dilemmával néz szembe. A mozi csak látszólag science-fiction, mely az UFO-k eljövetelét tárgyalja, valójában azonban a sors és a véletlen bonyolult kapcsolata áll a középpontjában, amelyet a főszerepet alakító Mel Gibson élettörténetével demonstrál. A világban valamikor isteni rendet, sorsszerűséget feltételező pap hitét felesége halála után veszítette el, mondván, az életet nem az isteni gondviselés, hanem a véletlen mozgatja. Az asszony értelmetlen halála, kisfia súlyosbodó asztmája és lánya kényszerbetegsége mind a világot irányító véletlen művének tűnik, mely csak jóval később nyer értelmet. Amikor azonban az idegen lények megtámadják a Földet, az addig logikátlannak, véletlenszerűnek tűnő események világossá válnak – kislánya mégsem találomra rakta tele vizespoharakkal a lakást, felesége utolsó szavaival is a család segítségére volt, és fia asztmája sem volt illogikus. Mindezen „véletlenek” fontos állomások egy nagyobb katasztrófa, a földönkívüliek inváziójának elkerüléséhez, a túléléshez, a család megmeneküléséhez.
Shyamalan filmje szerint a világot mégiscsak az isteni gondviselés, a sors mozgatja, tűnjék bármennyire is értelmetlennek a véletlen, egy tágabb összefüggésben és időben belátható, hogy az a sors akarata volt, annak a bizonyítéka, hogy a világban uralkodik valamiféle rend.
Ezt vallja A szerelem a végzeten (Serendipity) és A nő kétszer is – ez utóbbiban a párhuzamos történetek egy metróajtó becsapódásával ágaznak ketté (a film eredeti címe, a Sliding Doors is erre utal). A hősnőt alakító Gwyneth Paltrow különböző élettörténeteiben a néző azonban egyezéseket vélhet felfedezni – bizonyos események mindenképpen bekövetkeznek a lány sorsában (kirúgják az állásából, megcsalja a barátja, teherbe esik stb.), csak a hozzájuk vezető, szerencsés és szerencsétlen véletlenekkel kikövezett út az eltérő.
A véletleneket uraló sorsszerűséget, a rendet mindig csak utólag vagyunk képesek belátni, megérteni. Amikor a sorsunkat igyekszünk szóra bírni, az időt faggatjuk, azt szeretnénk megtudni, miként határozza meg életünket a múltunk, és hogy miképpen hat döntéseinkre a jelenben vágy- és álomképekben megfogalmazódó jövő.
A múlt mint a sorsra kiható tényező többször felbukkan Julio Medem szerelmesfilmjében, Az északi sarkkör szerelmeseiben. Ana és Otto mintha őseik akaratát teljesítenék be románcukkal – a fiú egy náci pilóta után kapta a nevét, akit Otto nagyapja mentett meg a második világháború alatt, ez a pilóta veszi el később azt a spanyol lányt feleségül, aki Ana mostohaapjának lesz az édesanyja. A múlt szálai a szerelmespár jelenében érnek össze – Otto pilótának áll, a fiatalok, akárcsak őseik, egy haláleset kapcsán ismerkednek össze. Szondi Lipót sorsanalízise elevenedik meg a vásznon, mely szerint mind szerelmi, mind pedig pályaválasztásunkban egy előre programozott családi minta alapján döntünk, amelytől életünk során csak nagyobb erőfeszítések árán szabadulhatunk.
És mi van olyankor, ha nem a múlt, hanem a jövő befolyásolja az életünket? Brian De Palma Femme Fatale-jának bűnöző hősnője (Rebecca Romijn-Stamos) számára megadatik az a lehetőség, hogy lássa előre a sorsát – a film két párhuzamos történetében két teljesen különböző jövő sejlik fel a lány előtt. Ha nem akadályozza meg hasonmása, Lily öngyilkosságát, a végzete beteljesedik, a nyomában lihegő bűnbanda, ha hosszú évekkel később is, de utoléri, és leszbikus szerelmével együtt likvidálja, ha azonban élete első jócselekedeteként közbeavatkozik, elkerüli mind a saját, mind pedig kedvese halálát. Az olyan mozik, melyek a sors alakíthatóságát vallják, lényegében magát a sorsszerűséget is megkérdőjelezik – ha létezik szabad akarat, a jövő kimenetelét jelenbeli döntéseinkkel befolyásolhatjuk, vagyis a végzetünket kis szerencsével elkerülhetjük.
A jövő ezek szerint megváltoztatható, csak rajtunk áll, hogyan alakítjuk a sorsunkat, ha azonban mégis az igaz, amit a Donnie Darko főhőse állít, „Ha Isten uralja az időt, minden meghatározott”, az időutazó, jövőbe látó filmhősöknek ügyelniük kell arra, hogy úgy alakítsák a múltat és a jelent, hogy a jövő mindenképpen bekövetkezzék. Miközben a Különvélemény, a Frequency, a 12 majom, a Terminátor 2 – Az ítélet napja, a T3 – A gépek lázadása vagy a Donnie Darko hősei mindent megtesznek azért, hogy megmentve önmagukat és az emberiséget megakadályozzanak egy gyilkosságot, egy járványt, egy atomkatasztrófát, a világvége bekövetkeztét, aktívan veszik ki részüket abból, hogy ez mégis megtörténjen.
A kizökkent, a jelent befolyásoló múlt és jövő idő a filmek szerkezetében is tetten érhető; a végzetet és a véletlent tárgyaló mozik lineáris időrendje felborul, a forma leginkább egy furcsa útelágazáshoz válik hasonlatossá, ahol a keresztút az a bizonyos véletlen, amelytől számítva a struktúra több irányba halad tovább, megmutatván a hős sorsának lehetséges variációit.
A nő kétszer történetében egy becsapódó metróajtó, a Donnie Darkóban egy repülőgép hajtóműve, Az északi sarkkör szerelmeseiben egy elgurult labda, A lé meg a Lola három sorsvariánsában pár másodperc az a véletlen, mely a hősök életét ilyen-olyan irányban átalakítja. A filmek párhuzamos történetei azt mutatják be, mennyire másképpen is formálódik a hősök élete, ha ezek a véletlenek nem éppen akkor, nem éppen ott és nem éppen úgy következnek be.
A legtöbb variációt Tom Tykwer filmje, A lé meg a Lola vonultatja fel – a szerelme életéért húsz perces eszeveszett rohanásba kezdő Lola (Franka Potente) az első történet szerint meghal, a második történet szerint életben marad, de végignézi kedvese halálát, a harmadik alapján pedig, amikor is lényegében semmit nem tesz annak érdekében, hogy megoldja a problémát, mindent helyrehoz. (Hasonló módon befolyásolta annak idején a vak véletlen Kieslowski főhősének életét, Boguslaw Linda aszerint, hogy elérte-e a vonatot vagy sem A véletlenben, lett az illegális Szolidaritás aktivistája vagy a régi rend szimpatizánsa.)
Hiába alakítják a szereplők aktívan az életüket, vagy törődnek bele passzívan a sors akaratába, mindig akad egy banánhéj, amin elcsúszhatnak, és ami miatt minden másképpen alakul, mint ahogyan azt előre eltervezték. Ami összejön John Cusacknek A szerelem a végzeten című moziban, tudniillik hosszú évek sikertelen próbálkozásai után lefekszik a műjégpályán és vár, hátha arra jár a szerelme, az nem jön össze Anának Az északi sarkkör szerelmeseiben, aki hiába utazik Finnországba és szobrozik hónapokon keresztül a tengerparton, Otto, a kedvese mégis elkerüli.
A filmekben tetten érhető véletlen sorsvariációkat a matematika „pillangó- effektus” néven jegyzi – a jelenség lényege, hogy egy apró változás, vagyis egy véletlenszerű eltérés a kezdeti feltételekben beláthatatlan események láncolatát indíthatja el, másképpen szólva, ha egy pillangó meglebbenti a szárnyát Tokióban, az akár hurrikánt is előidézhet Floridában. A modern természettudományok szerint a világban a véletlen uralkodik, ezek a véletlenek azonban egy ponton túl önmagukat ismételik, sajátos rendet hozva létre ezzel. A „pillangó-effektus” a káoszelméletek egyik alapfogalma, minden, a kezdeti feltételekre érzékenyen reagáló, úgynevezett kaotikus rendszernek a része.
A lyukak az ementáli sajtban, egy lánchegység sziklái mind a káosz geometriai megjelenési formái, fraktálok, melyeket akármekkorára is nagyítunk, egy idő után önmaguk szabálytalanságait újrázzák. A kocka hősei egy hatalmas fraktál foglyaivá válnak – a véletlen és a rend összefüggéseit maga az építmény demonstrálja. A szereplők sokáig azt hiszik, hogy a gigászi kocka minden egyes újabb szobájában, vagyis az újabb kockákban véletlenszerűen leselkedik rájuk a halál, míg végül egy matematikus lány segítségével ráébrednek, hogy a véletlenszerűségeket, az esetlegességeket rend kapcsolja össze egymással.
Ugyanígy ér össze Darren Aronofsky Pi című filmjében a rend és a véletlenszerűség, derül ki az esetlegességről, hogy valójában a sors, egy isteni rend megnyilvánulása. A megszállott tudós, Maximillian Cohen, aki szerint a világ minden jelensége leírható, megfogalmazható és megérthető számok által – fő művének azt tekintené, ha a tőzsde kaotikus világában rátalálna a rendre, arra a számra, műveletre, amely meghatározza a pénzvilág mozgását. Alkalmi ismerőse, az ortodox zsidó Lenny is a számokat kutatja, csak ő Tórát és Istent szeretné megérteni általuk – közös beszélgetéseik során ébrednek rá arra, hogy kutatásaik ugyanazon számsorhoz vezettek: mindketten az Isten nevét helyettesítő szám birtokába jutottak. Még mielőtt azonban Maximillian a szám ismeretében leleplezné, hogy Isten miként is irányítja a világot, meggondolja magát, és nem akarja a titkot megismerni.
A káoszelmélet a hagyományos sorsértelmezéseket más megvilágításba helyezi, de továbbra sem oldja meg, oldja fel végzet és véletlen bonyolult kapcsolatát. Ha a véletlenek egy tágabb horizontból valamiféle szabálytalan renddé állnak össze, miért is ne nevezhetnénk ezt a rendet sorsnak vagy Istennek, mint tette ezt Aronofsky hőse?
Talán nincs is a kettő között olyan nagy különbség.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2004/01 09-11. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1735 |
