Fáber András
Az amerikai filmipar többnyire korunk planetáris folklórjának két alaptípusát, a limonádét és a krimit variálja: az előbbi az emberekben rejlő szentimentalizmusra, az utóbbi a beléjük visszafojtott agresszivitásra épít. Az „ÚjHollywood” elnevezésű irányzat sikeres újítása volt, hogy kombinálta a tündérmesét az akciófilmmel, ezzel újabb gyermeklelkű felnőttek sokaságát hódítva meg a mozipénztáraknak. Nos, ha mindehhez megfelelő arányban némi iróniát – sőt, parodisztikus elemeket – keverünk, akkor máris megkaptuk a harmadik Superman-film receptjét.
A film készítői alighanem rájöttek, hogy a Krypton bolygóról gyermekkorában Földünkre származott, emberszabású Földönkívüli Kiscserkész mindennapos jócselekedetei előbb-utóbb unalmassá, sőt, irritálóvá válnak még az amerikai nagyközönség számára is (nem beszélve más, zaklatottabb sorsú régiókról, mint például a miénk, ahol az egy főre eső cinizmus fordítottan arányos az érintetteknek kijutó szabadsággal és gazdagsággal), kitalálták hát a „komisz” Supermant, aki – igaz, hogy gonosz ellenfele, az ármányos milliárdos áskálódása folytán – „elromlik”, ivásnak adja a fejét, s züllöttségében még az olimpiai lángot is elfújja.
Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy valószínűsítsük: szépen bontakozó északnyugat-balkáni piacgazdaságunk jelenlegi viszonyai között nagy népszerűségre és közönségsikerre tarthat számot a film egy másik figurája, a csalafinta fekete számítógép-kezelő, aki a vállalatánál lefelé kerekített fél centeket a saját számlájára utaltatja, s további kalamajkákat is kavar. A végén persze minden jóra fordul, folyt. – mint tudjuk – köv.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1993/01 58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=173 |
