Bori Erzsébet
Film, de nem a szemnek szól, hanem a szívhez. Asszonysorsot mutat be eszközök nélkül – már ha nem tekintjük eszköznek a puszta képet és szót egy beállításokban és párbeszédekben előadott történetben. A cselekmény szigorú időrendben halad, sehol egy flashback, a dialógusban is csak egy – két homályos célzás az előzményekre. Az egyetlen komoly visszautalás egy régi álom felidézése – és ez sem igazi álom, hanem a hősnő sorsának metaforája – karácsony este, a dramaturgiai csúcsponton. A film dramaturgját egyébként kontinentális éghajlatnak hívják, az ő négy évszakából követhetünk végig hármat. Csak a hősnő életútja rí ki ebből a nagy egyszerűségből, annyira hihetetlen, hogy mindjárt tudjuk, true storyt látunk, ilyesmi csak a valóságban lehetséges.
Hétgyerekes anya egy franciaországi tanyán. A karonülő kisded kivételével mindenki reggeltől estig dolgozik a földeken. A farm kellően gépesített, van öntözőrendszer, teherautó, traktor, osztályozógép, de a földből élni nehéz kenyér, szükség van még a legapróbb gyerekkézre is. Az apa büdös bunkó macho, kíméletlen hajcsár, ott a szeme mindenen és mindenkin.
Még délidőben sem rest: akkor gondoskodik a családi munkaerő-utánpótlásról.
Idáig rendben van, keserves a paraszti élet, megkérgesedik tőle a kéz meg a lélek. De ebben a családban más bajok is vannak, az asszony mintegy szívességből lakik a tanyaházban, a munkáért hetibért kapnak, mínusz levonások, a gyerekek az anyjuk nevét viselik, az apa meg estére kelve beül a kocsiba, és hazatér a törvényes feleségéhez. Aki természetesen mindent tud, az ő két felnőtt fia is kijár dolgozni a tanyára, ahonnét meg a kisebb gyerekeknek át időnként besegíteni a ház körüli munkákba. A nők nem túl boldogok az üzemszerűen működő bigámiában, de nincs sok választásuk, ettől függ az egzisztenciájuk. Jól ki van ez találva.
Az asszony a tanyán jobbágysorban él, nincstelenül és röghöz kötve. Van mit enniük, van ruhájuk, cipőjük, telefonjuk és tévékészülékük. Még egy öreg kisautójuk is, hogy legyen mivel bevásárolni és kivinni a nagyobb gyerekeket az iskolabuszhoz. Nyáron még istenes. Akkor van ugyan a fő dologidő, de süt a nap, nincs gond a fűtésre meg a mosakodásra. Aztán jönnek az őszi esők, majd a téli hidegek, és a tanyaház csak nyári lakásnak jó, nincs benne fürdőszoba, nem lehet fűteni. A tél, minden tél maga a pokol, legalább megjönne a hó, hogy fehér karácsonyuk legyen. Hogy túléljék ezt az évet is. Mert az anya szörnyű tettre készül karácsony szent estéjén, családirtásra, öngyilkosságra, a születés visszavételére.
Sandrine Veysset maga írta, maga rendezte a filmet, kapott is érte egy sereg díjat. Így szokott ez lenni a francia elsőfilmes rendezőnőkkel. Mindenkinek van egy története, egy élete, abból kitelik egy filmrevaló, megköszönik szépen a tapsokat, aztán eltűnnek a vörös függöny mögött. Jó esélyünk van rá, hogy sose hallunk többet Sandrine Veysset-ről.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 1997/12 57. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1726 |