Farkas Jenő
A legendás vámpír jubileumi évét (száz éve jelent meg Bram Stoker Dracula című regénye) zárja egy filmtörténeti kuriózumi egy esztendővel Murnau Nosferatujának sikere előtt, 1921 februárjában, Bécsben bemutatták Lajthay Károly Drakula halála című filmjét.
Az első világháborút követően a közönség felfokozottan érdeklődik a misztikus, fantasztikus filmalkotások iránt, (hihetetlen példányszámban fogynak el az ilyen témájú könyvek is). A vetítővásznon megelevenednek a jórészt elvont történetek; mindaz, ami olvasva hihetetlen és lehetetlen, a filmen inkább valószínűvé és elhihetővé válik – írja a Filmújság 1921-ben. A korhangulat rövid jellemzése pontosnak látszik. E néhány mondat kétségkívül tükrözi Freud 1919-ben írott tanulmányát a „félelmetes szokatlanról: Freud Das Unheimliche című tanulmányában kifejti, hogy a képzelet és a valóság közötti bizonytalanság, átmeneti ingadozás, az „idegen”, az „ismeretlen” érzékelése váltja ki az egyénben a félelem, de egyúttal a félelemre való vágyakozás érzését is. A fantasztikum, amint azt a Nosferatu kapcsán a szürrealisták (néhány évvel később) elmondták, a modern érzésvilág kifejezője. Az absztrakt színek a feltétlen megújhodás jelképei, amelyet csak a mozi tud kifejezni. A korabeli lapok Alain Kardec A spiritizmus című könyvét hirdetik. A mozikban ekkor telt házzal játsszák a Stevenson-regény nyomán készült Sátánkarmokat. Egész Budapest lázban van – jegyzi meg a Mozi és Film. Mindenki Dr. Jekyll és Mister Hyde-ról beszél, aki misztikus kettős énjével, csodálatos szépségével és riasztó csúfságával borzasztó izgalomban tartja a Renaissance mozi közönségét. Aztán következik a fantom, Frankenstein, a vámpír, Gólem. Így mi sem logikusabb annál, hogy a kor misztikum és fantasztikum éhségét Drakula megjelenése enyhítse. Hiszen ő az idegen és a másik, aki a halál és élet mezsgyéjén jár-kel szívszorító könnyedséggel, minden törvényen felül áll, de leküzdhető, egyszerre csúnya és vonzó, ember és állat, csábító és gyűlöletes lény. Ő az, aki helyettünk kimondja legrejtettebb gondolatainkat, vágyainkat, megszegi a társadalmi szabályokat, könnyedén áthágja a megmásíthatatlan, örök törvényeket, s ezzel, ha pillanatnyi időre is, de teljes szabadságérzést kelt a nézőben, olvasóban. Drakula megjelenése a vásznon törvényszerű.
*
1922-ben „óriási sikerrel” mutatták be F. W. Murnau Drakula-filmjét, a Nosferatut. A Színházi Élet szerint „emelkedik a Drakula-láz. Egészen szokatlan és a mozgószínházak történetében szinte páratlan dolog, hogy elsőhetes színház, alig néhány héttel az eredeti bemutató után, kénytelen legyen újra műsorra tűzni egy filmdrámát. Ez történt most a Helikon moziban, ahol az igazgatóság egyenesen a közönség sürgető kérésére, újra műsorra tűzte a Drakulát.”
A Drakula-filmekről a nemzetközi filmtörténet általában azt állítja, hogy az első a Nosferatu, de tudunk egy Lajthay-féle Drakula-változatról. A téma tekintélyes szakembere, Richard Bojarski The Films of Bela Lugosi című könyve szerint a Nosferatu „the first celluloid presentation of Stokers novel, Dracula in 1922.” Tíz évvel később, Philippe Ross (Dracula, 1990) szerint a „köztudattal ellentétben” Murnau Nosferatuja nem tekinthető a Bram Stoker-regény első filmadaptációjának. „Ugyanis 1921-ben egy bizonyos Lajthay Károly megalkotta a Magyarországon filmezett Drakuláját, melynek mára nyoma veszett. Mindazonáltal szeretnénk egy kicsit többet tudni a gróf kalandjairól, amiket Lugosi Béla szülőhazájában filmeztek.” Az első Drakula-film kópiája eltűnt, ez igaz, de az utóbbi időben számos információ, a szövegkönyv alapjául szolgáló regényváltozat, sőt a filmből még képanyag is előkerült.
Ez a „bizonyos” Lajthay Károly (1885–1945) magyar filmrendező volt, aki Marosvásárhelyen született. Újabb csemege az amerikai „drakulológusoknak”: Lajthay is erdélyi. Budapesti színi tanulmányai után különféle vidéki és fővárosi társulatoknál játszott. 1916-tól filmezett, saját filmgyártó vállalata volt. A húszas években Bécsben filmrendező, majd Berlinben és Párizsban színészként dolgozott. Tucatnyi filmet készített. Az 1921-es Levágott kéz című filmje a Mozi és Film szerint „a legkiválóbb magyar film: A Színház és Mozi szerint a Levágott kéz művészi felvételei és frappáns jelenetei előadásról előadásra óriási hatást váltanak ki a nézőből. Szepes Mária szíves közlése szerint, aki Lajthay Leánybecsület című filmjében kislányként szerepelt, a rendező jóképű, magas, indulatos és szoknyabolond ember volt. Akkoriban tizennyolcéves feleségével tartózkodott Budapesten.
Lajthay Károly feltehetően már 1920-ban megírta a Drakula halála forgatókönyvét. A kérdés, hogy miből? A Stoker-regényből vagy esetleg egy magyar Drakula-változatból. 1924-ben Pánczél Lajos, a jónevű filmesztéta, regény-, újság- és szövegkönyvíró Temesvárott adta ki a Drakula halála (Fantasztikus filmregény) című Drakula-regényváltozatot, melynek feltételezésünk szerint egyben szerzője is. Valószínű, hogy Lajthay ennek előzményét használta föl a Drakula halála forgatásakor.
Az előszó a művet misztikus történetnek nevezi, mely a szertelenül tobzódó emberi fantázia színes birodalmába vezet. Ez a birodalom az álmok és képzetek „viharos éjszakája”, itt játszódik a fekete árnyak, az élő halottak csöndes, de vésztjósló komédiája. A lüktető és lebilincselő cselekmény „filmváltozata magyar szellem műve: Az előszó szerint a történetet Lajthay Károly írta filmre és rendezte a következő szereposztásban: Paul Askonas (Askenas), Lux Margit, Kertész Dezső, Thury Elemér, Lene Myl és mások. A történet egy alpesi faluban, a bécsi elmegyógyintézetben és a képzeletbeli Drakula-kastélyban játszódik. Ez inkább a Drakula-regény osztrák-magyar olvasata. A félelem és a szorongás más eszközökkel valósul meg, hiányzik a vámpírgróf világ- és rendfelforgató ereje. A magyar változatban hangsúlyosabb viszont az elmegyógyintézet, az elmebetegség, az álom és a lidércnyomás. Maga Drakula is egy bolond zenetanár, az „élőhalottak birodalmába” zárták.
Később „ördögi kísértet”, „ördög fia”, „pokoli férfi”. A Stoker-regény nagyvilági Lucy-jét (és egyben okos Mináját) a tizenhatéves Mary Land helyettesíti. Mary szegény, árva varrólány. Minden héten meglátogatja elmegyógyintézetbe zárt apját, aki nem tudta elviselni felesége halálát. Mary a bolondokházában találkozik a neves komponistával, volt tanárával, aki azt tartja magáról, hogy Drakula és „halhatatlan, ezer év óta él és élni fog örökké.” (Sokan emlékeznek még a nagy tanítómesterre, aki „élt, él és élni fog: Mintegy két évtizede a francia Pierre Gripari A vámpír eredete című szellemes könyvében leírta, hogy csak akkor nyugodhatunk meg igazán, ha az orosz kommunista párt végre arra a bátor és fájdalmas, de feltétlenül szükségszerű elhatározásra jut, hogy a Vörös téri vámpírt szívtájékon karóval átdöfi és elégeti. Gripari sem sejthette, hogy a döntéseket már nem a párt hozza.)
A szerző megcsavarja a történetet. Két bolond álorvos a magára maradt Maryt erőszakkal lekötözi a műtőasztalra, hogy szemét megoperálja, de Tillner doktor és az ápolók közbelépnek és megmentik Maryt. A fáradt leány az éjszakát a kórházban tölti és szörnyű álmot lát: Drakula erőszakkal kastélyába, „a gyönyörök otthonába” hurcolja és menyasszonyi ruhába öltözteti. A vámpír-gróf „tizenkét gyönyörű asszonya” és háza népe nászra készül. „Valami különös, idegekre menő, mámoros, buja illat terjengett” a kastélyban, mely „misztikus fényben” úszott – emlékezik Mary. A filmezés ideje alatt a budapesti Színház és Mozi Esküvőn voltam című cikke beszámol a filmről, a díszletekről: „Óriási terem, mely köröskörül márvány, a közepén sötét folyosó, szinte végtelennek tetsző hosszúságú. Itt él Drakula, illetve itt éli rejtélyes életét. Este van. Mindenféle állatok vihogása, vergődése hallszik, majd ott a középen megnyílik az ajtó, csodaszép nők jönnek elé, mind álomszerű öltözetben, ezek voltak Drakula eddigi feleségei. De most várja Drakula új nőjét, a legszebbet, a legkívánatosabbat, akiért eget-földet megmozgatott, s akit virágesővel üdvözöl…” A regényben Mary, Drakula legújabb arája a kéjtől remegő vámpír felé nyújtja a nyakláncán függő keresztjét. Ettől a Drakula-vámpír megretten, és Mary, kissé könnyed színpadi fogással, lelép a színről, sőt a palotából is kiszabadul. De a félig átfagyott Maryt jó emberek megtalálják és orvost hívnak hozzá. Közben Drakula a nyomába ered és megjelenik Mary betegágyánál Drakula szikrázó szemei valósággal hipnotizálták a társaságot”, de az orvos segítségével sikerül kimenekíteni az ördög karmai közül. Mary lelke mintha csak lidércnyomástól szabadult volna meg, ujjongott, hogy mindez csak álom volt – írja a szerző. De a bizonytalanság továbbra is fennmarad. Mary állandóan csak azt ismételgeti: „Ébren vagyok már… vagy még mindig tart a félelmetes álom?” Végül minden jóra fordul, a sárgaházban egy bolond lelövi Drakulát, Mary férjhez megy a derék erdészhez, George-hoz. Mary azonban sohasem meséli el férjének a „rémes álmot”, a titok örökkön titok marad. Mary sem tudja, mi történt vele: „Álmodtam talán… vagy valóban átéltem azt a szörnyű kalandot?”
Philippe Ross a szerint Drakulát Magyarországon filmezték. Ez sem teljesen igaz. A külső felvételeket Bécs mellett, Wachau, Steinhof és Melk községek környékén, a belső felvételeket a Corvin filmgyár műtermében készítették. („Sokkal jobban fölszerelt, mint bármelyik wieni műterem” – állítja Lajthay.)
A filmet 1921 februárjában mutatták be a bécsi mozikban. A Képes mozivilág tudósítása szerint a női főszerepet a szerb származású új csillag, Lene Myl játszotta. Temperamentumos játéka, fölényes megjelenése, karakterisztikus arckifejezése biztosítja a darab sikerét. A színésznő addig Berlinben és Rómában játszott filmgyáraknál. A cikk mellett ott látható Lene Myl fényképe is. Azonban a pesti 1923-as bemutató hirdetésén és a filmregény előszavában Lux Margit játssza a főszerepet, bár Lene Myl neve is ott van a szereplők között.A Színház és mozi (1921/1.sz.) említett írása szerint „a menyasszony… persze, hogy művésznő – Lux Margit, a kedves tehetséges filmszínésznő, akinek már olyan nagyszerű sikerei voltak azzal, hogy olyan pompásan tud sírni a filmen: Feltehető, hogy az első változatban Lene Myl, a későbbiben pedig Lux Margit játssza Mary szerepét.
Ez a Drakula miért nem került a magyar mozikba? Talán az 1921-es mozirendelet miatt. A korabeli lapok arról számoltak be, hogy a filmgyárak nem dolgoznak, a mozik nem játszanak „új képet”, mindenütt „repriz”. A filmkölcsönzőknek eszük ágában sincs új képeket vásárolni. Barna Jenő szerint nyomasztó csend, sivár tétlenség és ami a legrettenetesebb, teljes bizonytalanság nyomasztja az egész filmszakmát. A 1921-ben és 1922-ben a szaksajtóban nem találni utalást Lajthay Drakula halála című filmjére. Jóval később a Mozi és Film 1923. április 1. számában a filmek megjelenési naptárában találjuk a Drakula halálát, amelyet 1923. április 14-én mutatták be a Tivoliban, majd ezt követte a repriz 1924 nyarán. A filmet Tuchten Jenő kölcsönzője vásárolta meg és slágerként hirdette a korabeli lapokban.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1997/12 34-37. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1714 |
