Schubert Gusztáv
A Crime Time Filmbook szent könyv. Rajongók írták rajongóknak, a série noir régi és új nagyjairól.
Hogyan is kezdődhetne másként egy Tarantino-hívő kegyes olvasmányainak gyűjteménye, mint blaszfémiával: „És az ötszázhatvanharmadik napon Isten teremté vala az ólmot és az acélt, szerzetté belűle az pisztol nevezetű instromentomot, és odutta volá ösemüknek, Adamunak kézéjibe: »Lőjed által véle az sárló cemendét.«” Úgy hírlik, Angliában már rongyosra olvasták a Crime Time filmévkönyvét, a neonoir almanachját, nem csoda, furcsa szöveggyűjtemény, mintha egy lelkes és kétkedő evangélista rakta volna össze a Mester és apostolai igaz és apokrif jó és rossz híreit.
Bizony mondom néktek, nehéz a Tarantino-hívő élete. A káromkodás katedrálisában nyálas és gyanús az áhítat, káromolva kell szeretni az istent. És körmönfont nagy dumával. Szöveg- és képelemzés tehát nem a bölcsészkari hermeneuták útmutatása szerint megyen (habár akad szerző, aki a Pulp Fiction derridai gyökereit keresgéli), hanem Tarantino módján. Pép a péphez, fikció a fikcióhoz. Szentségtörés a szentségtöréshez. Ha itt a kritikusok ízekre szednek valamit, akkor azt szó szerint kell érteni. Készítsünk elő egy üres kazettát, javallja egyikük, és ha a törvény tiltja is, másoljuk át a Ponyvaregényt. Persze a mienket, ha már Quentin így elügyetlenkedte: hagyjuk ki például azt a részt, ahol Mia Vincent Vegával idétlenkedik a táncparketten, még jobb volna ki vágni tetőtől talpig az egész Uma Thurmant, és egyáltalán a gyengébb nemet, ami nem megy, ne erőltessük, egy hiteles nő van az egész filmben, Nyuszimuszi, ő is csak azért, mert pasinak képzeli magát, ez egy igen-igen mácsó világ, és így van jól, minek bele Margit meg a rokka, Medeiros és Bruce Willis jelenetéből is lenyeshetünk három minutát, na és a homofób pince-fertály, approximatíve 11 percet ott is nyerhetünk, John Boormannak és a Deliverance-nek Tarantino majd máskor tisztelegjen. Keitel, a takarító? Hát tudod, Badham Assassin-jében jobban állt neki a porszívózás. Oldjuk meg a problémát, nyerjünk négy kerek percet. Az annyi, mint ötvenkettő, lejön még hatpercnyi főcím, nyertünk egy fürge másfélórás filmet. És ráadásul Christopher Walken és az igazi főhős, Samuel L. Jackson is jobban fog látszani. Igazán semmiség, Quentin, a gratulációkat majd csekken.
Valaki más az Internéten tallóz Tarantino-töreket. Onnan való az idézett Genezis-parafrázis, meg a Kutyaszorítóban mácsófecsegése Madonnáról „ógörög” módra, valahogy így.
Arisztotelész: „Nemde a szép Helénának a lábait masszírozód az imént?
Alkibiádesz: Egy perce se volt, baszomadta! Megcselekedtem, igen.
Arisztotelész: Biz kibaszott finom áru a nőcske, tisztára Aphrodité. Mégha reszelős is a sarka, mert ne feledd, ő is csak földi halandó, bűzlik, akár te vagy én. Hadd, Secret dezodorra kár szavakat pazarolni, fel se találták még a trójai harc idején.
Alkibiádész: Farkadra forrjon szavad, álnok Arisztotelész! Én soha nem hiszem azt, hogy szuka volna Helén.
Szokratész: Nincs halovány lila fingod, mit gondolt efelől dalnak vak mestere, Homér. Elmondom végre ma néked, miről énekel végül is abban. Irdatlan falovat leleményes Uliszszesz csempész Trója alá. Csupa fa… fa, fa, fa szerte szerént az az állat.”
További finom részletek az Internet bugyraiban, a http://rmd-www.mr.ic.ac.uk/dan/tarantino/republic_dogs.html mentén egyenesen.
Akinek ennyi jó kevés, az beülhet a tárgyalóterembe. A multimilliomos amerikai forgatókönyvíró, Joe Esterhas pere folyik éppen. A vád: folytatólagosan (Flashdance, Kicsorbult tőr, Basic Instinct, Sliver, Showgirls) elkövetett üzletszerű kéjelgés a ponyván. A védelem: Esterhas ártatlan, a szoftpornóra, könnyű borzongásra és konyha-lélektanra sóvárgó mozinéző csábította bűnre.
De vissza a sötét szentekhez és apostolokhoz. Hitchcockról már mindent megírtak, de hogy valahogy ki ne maradjon a nagymester, egy készülő tanulmány vázlata, a hátborzongatás képi és dramaturgiai csúcspontjait is előszámláló filmismertetés vezet be a hagiográfiába. A fekete éj állócsillagai, Scorsese, Brian De Palma, Coen-testvérek, John Woo, Wong Kar-wai mellett az üstökösök, Danny Boyle, Michael Mann, David Fincher is ott ragyognak a kötetben. Habár a Seven elemzését olvasva Fincher esetében helyesebb volna pislákolásról beszélni: a kritikus szerint a hét főbűnt megbosszuló sorozatgyilkos története, sokak szerint „minden idők legjobb bűnfilmje”, képtelenségek zagyva és unalmas halmaza. Látszólagos eredetisége mögött klasszikus hollywoodi klisék rejlenek. Igaz, detektívtörténetnek a Seven eléggé kiagyalt, az istenérvek és ellenérvek teológiai vitájába beleszóló bűnfilmként azonban sokkal izgalmasabbnak látszik. Ha isten angyala alászállna a földre, hogy betartassa a hét erényt, a tíz parancsolatot, sorozatgyilkossá kell lennie. Ezt a blaszfémiát még sohasem hallottam Hollywoodtól.
Három csapda vár minden kritikust, aki a série noirról ír: az értetlen elutasítás, a bigott rajongás és a magasművészet címét követelő sznobérig. A Crime Time Filmbook lapozgatása közben csak elvétve hallani halálsikolyát rossz útra tévedt kritikusnak.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1997/12 30-31. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1713 |
