Bihari Ágnes
Egy Miskolc környéki faluban a Közgáz Vizuális Brigád úgy készít játékfilmet, ahogyan nem szabad.
– Nemrég fejeztétek be az Országalma forgatását. Ha az általatok írt low budget tervezet próbájának tekintjük ezt a filmet, akkor megerősítette vagy megkérdőjelezte a gyakorlat az elméletet?
Pálos György: Az volt az alapállás, hogy egy átlagos, alacsonyabb költségvetésű magyar film árának körülbelül egynegyedéből – a mi esetünkben tizenöt millió forintból – kell gazdálkodni. Ez az első alkalom, hogy egy független kis cég – a Közgáz Vizuális Brigád – legyen a gyártója és producere egy 35-ös nagyjátékfilmnek.
Czabán György: Namost a stúdiót úgy kell érteni, hogy abból kettő van: az egyik a Pálos lakásán, a másik az enyémen, úgyhogy ez egy virtuális stúdió…
P.Gy.: Az az első kérdése mindenkinek, hogy a forgatás és az utómunkálatok végeredménye hasonlítani fog-e egy filmre. Azt kell mondanom, hogy az általunk forgatott film minden egyes kockája olyan, mint egy klasszikus értelemben vett film: nem használtunk fahrt kocsit, nincs bevilágított Váci utca és a színészeink sem húzó nevek – viszont szerintünk ők a legjobbak az adott szerepekre, és igenis van néhány emelkedő kameramozgás, különböző optikát, plánokat használunk, sőt a magunk módján még tömegjelenetek is. Vagyis a lehetőségek és a képességeink szerint filmes nyelven szólalunk meg.
– Szóval kiderült, hogy lehet ennyiből?
Cz.Gy.: Ennyiből nem lehet filmet készíteni – illetve hagyományos értelemben vett filmet nem lehet. Ami persze paradoxon, hiszen a film elkészült. de nem hiszem, hogy ezt jelen pillanatban bárki utánunk tudná csinálni.
– Más szóval a low budget rátok van szabva?
P.Gy.: Nem kéne ezt misztifikálni. Egyszerűen csak másodpercre pontosan kellett a forgatást előkészíteni. Low budget esetén nem lehet rontani. Olyan ez, mint egy erőmű, amit csúcsra járatnak. Három-négy százalékon belül van a hibalehetőség.
Cz.Gy.: Egy átlagos magyar filmben a háromszoros túlforgatás szolid tervnek számít. Nálunk ugyanez a szorzó 1,1. Szinte az összes jelenetet csak egyszer vettük fel. Úgy jöttünk el a forgatás befejezésekor a helyszínről, hogy egyetlen kockát sem láttunk abból, ami elkészült. A musztereket előhívásra és megtekintésre Pestre küldeni ugyanis túl sokba kerül – nem is készült pozitív, csak a hasznos anyagról, addig videón dolgozunk. Így persze nem szabad filmet készíteni, ez vakrepülés: ha bármi gond volt a kamerával vagy valami baj lesz a laborral, az egész film dől.
– Szerencsétek volt?
Cz.Gy.: Igen, de megérdemeltük. Ebben tíz év munkája és tapasztalata, valamint családunk és barátaink kizsákmányolása is benne van. Mi megdolgoztunk azért, hogy ne essen az eső. A forgatás kreatív hangulata egyébként az összes résztvevőnek komoly élménye volt. Gondban leszünk majd, hogy hogyan írjuk ki a film végén, ki mit csinált, mert nem volt ritka például, hogy a hangmérnök megszólalt, hogy mi lenne ha az ott úgy állna és akkor ez így jönne – és mivel jó ötlet, tényleg úgy került be a filmbe.
P.Gy.: Félreértés ne legyen: ez nem szedett-vedett, jószándékú amatőrök gyülekezete volt, hanem olyan emberek alkottak egy csapatot, akik nagyon magas színvonalon dolgoznak – másként nem is lehet, hiszen a csúszásra és rontásra nagyon kevés volt a tartalék.
– Kárpáti Péter átírta számotokra Országalma című darabját. Ebből forgattatok filmet Csenyétén, egy körülbelül 350 lakost számláló Miskolc környéki faluban, ahol szinte kizárólag cigányok élnek. Mi érdekelt benneteket az írott anyagban és mi érdekelt Csenyétéből?
P.Gy.: Ez olyan filmszerűen megírt, vagyis mozgalmas, sok szereplős, sok helyszínes történet, amellyel érzelmileg könnyű azonosulni. Szándékaink szerint családi mozit készítettünk, mert van egy olyan rétege a filmnek, amit nagyon élvezhetnek a gyerekek – hogyan találkozott a cigány Csuláno Mátyás királlyal, – de ugyanakkor ez a mese a felnőtteknek is szól. A szöveg egyszerre ironikus, mulatságos és elgondolkodtató. Csenyétét pedig már vagy két éve megtaláltuk. A falunak és lakosainak szinte semmije nincs: nincs kocsma, nagy ABC, posta, OTP, a lakásokban nemcsak telefon nincs, de angol WC sem, nincs autó, ha azt az egy-két Ladát és rendszám nélküli Trabantot nem számoljuk, és persze nincs munka, ezért a falu lakosainak több mint 95 százaléka munkanélküli. Rengeteg a gyerek – mellesleg a helyiek többnyire a gyerektartásból élnek. Csenyéte valahogy az időn és téren kívül esik – szomorú és meseszerű, ismerős és idegen –, és ez mind alkalmassá tette filmforgatásra.
Cz.Gy.: Érdekelt, hogyan viselkedik a mese egy valóságos közegben.
– Nem pattant vissza a magyar valóságról ez a kedves történet?
P.Gy.: Kárpáti Péter sem egy könyvtárszobában találta ki, hanem sokáig járt különböző falvakba, és szociológiai, szociográfiai kutatásokban vett részt. Mi szerettük volna alapélményeinek egy részét rekonstruálni.
Cz.Gy.: A low budget egyik alaptézise, hogy ha kevés a pénz, akkor nem lehet kosztümös filmet forgatni a mohácsi csatáról, hanem a mai magyar valóságot kell megvizsgálni. És ha nem tudsz Fóton felépíteni egy skanzent, hanem el kell menned egy faluba forgatni, ott akkor is bejön a valóság, ha nem akarod.
– A filmben színészek mellett a helybeliek is játszanak. Hogyan választottatok szereplőket?
P.Gy.: Klasszikus színészválogatás helyett ismerkedtünk, beszélgettünk, próbáltunk kölcsönös szimpátiát kialakítani azokkal, akikről úgy gondoltuk, hogy bizonyos jelenetekben jók lennének, és részben át is írtuk rájuk a szerepeket. Hónapokig tartott az előkészítő munka.
– Színészek és amatőrök „összeeresztése” nyilván számos nehézséggel jár.
P.Gy.: Olyan megoldást kerestünk, hogy se a film meséje, se a stílusa ne sérüljön. És voltak etikai megfontolásaink is.
– Az utóbbi azt jelenti, hogy nem akartátok kuriózumnak vagy egzotikumnak használni a helyszínt és a helyieket?
P.Gy.: A falu vizuális megjelenése nagyon erős. Tényleg óriási a nyomor, bárhova nézel a kamerával, döbbenetes dolgokat látsz. Ezt a „ziccert” tudatosan próbáltuk elkerülni. Ami pedig a szereplőket illeti: vannak hivatásos színészeink – Székely B. Miklós, Nagy Mari, Marozsán Erika és Gyabronka József –, továbbá játszik két olyan színész, akikre a hagyományos kategorizálás szerint mondhatnánk, hogy nem színészek, de mi már több filmben dolgoztunk velük – Badár Sándor és Búzás Mihály –, és aztán vannak azok, akikkel a forgatás helyszínén állapodtunk meg. A munka és a szolgáltatások ellenértékét egy összegben és közcélra fizetjük a falunak – erről a polgármesterrel állapodtunk meg, aki egyébként nagyon hatékonyan működik, neki köszönhető, hogy a gyerekek kapnak enni az iskolában és tankönyvet se kell venniük.
– Tudjátok, hogy mi lesz a pénz sorsa?
Cz.Gy.: Ravatalozót építenek belőle a falu fölött lévő temetőhöz.
P.Gy.: Tartozásunkat azzal is szeretnénk leróni, hogy terveink szerint Csenyétén lesz a film bemutatója. Egyébként a hivatalos forgalmazói körön kívül próbálkozni fogunk egy alternatív terjesztési móddal: tábori vetítést szervezünk – platós teherautóval, vándorgépésszel és kihúzható vászonnal olyan kis településeken, ahol nincs mozi, és ahová új magyar mozifilm nem jut el.
– Mi a következménye annak, ha megbukik a film?
P.Gy.: Ennek a filmnek mi – és a stábból még néhányan – tulajdonosai vagyunk. Munkát fektettünk be és nem kaptunk gázsit. Akkor fogunk majd valami pénzt látni, ha el tudjuk adni a kész munkát.
– Lehet ebből anyagi siker?
Cz.Gy.: Minél alacsonyabb költségvetésű egy film, annál közelebb kerülsz elméletileg ahhoz, hogy megtérüljön a befektetett pénz. Azt gondoljuk, hogy ez a film a befektetett összeghez képest jó arányban fog jövedelmezni. A Filmszemle idejére valószínűleg készen leszünk, de nem a Filmszemle a cél. Nem a művészmozik közönségének, nem is a velünk szimpatizálóknak, hanem tényleg mindenkinek készítjük ezt a filmet.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1997/12 24-25. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1711 |
