Barotányi Zoltán
Jean Claude Van Damme, A Belga Puszták Bikája, (lásd még: „János Vitéz, a Puszták Medvéje”) ezúttal ismét kemény fába vágta vasöklét. Hiszen nem csupán a főszerepet, de a forgatókönyvíró macerás munkáját is magára terhelte. Zsanklódunk szeme előtt látnivalóara egyetlen cél lebeghetett: a szokvány ütővágó (ninja, tini ninja, Piedone) filmek valamennyi fordulatát egybezsúfolni – így azután filmje egyszerre fogható fel stílusgyakorlatként és zenés-táncos vérfürdőként. A történet indítása klasszikus: a légionárius Oroszlán kiszabadul az idegenlégió karmaiból (ez eddig vérbeli rejtőjenős kezdet), majd beáll szabadfogású gladiátornak – ímé, adott az eposzi szituáció. Sebezhetetlen Akhilleuszunk természetesen keményen megállj a a helyét a gyanús elemek (horribile dictu: feketék!) által lakott Los Angelesben. Módszere rendkívül egyszerű, ha valaki sokat pattog, hát legott szájbarúgja. Eme frappáns és úgyszólván eszköztelen harcmodor láttán, nem lehet kétséges a befejezés sem: a végső vérfürdőből Aphroditéként emelkedik ki a hepiend. A bőséges tanulságokkal szolgáló film meggyőzően sugallja az Élet örök veszteseinek: ne törj le, ha a padlóra kerülsz, hisz rúgni onnan is lehet.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 1993/01 59. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=170 |