Harmat György
Frank Bannister „szellemirtóként” tevékenykedik egy kisvárosban, melyet titokzatos halálesetek sorozata tart rettegésben. A férfi hasznot húz abból a helyzetből, hogy egyedül ő tartja a kapcsolatot a visszajáró halottakkal. Zavart provokáltat szellemcimboráival, hogy aztán jó pénzért helyreállíthassa a rendet. Mindazonáltal csak Frank képes arra, hogy megállítsa az öldöklést, miközben üldözik...
Ennyi elég is a bonyolult, de végül is áttekinthető történetből. Nem is annyira a sztori logikátlan, mint inkább a kísértetlét tartalma és formája. Ezek a lények ugyanis hol sebezhetők, elpusztíthatók, hol nem; megjelenítésük általában áttetsző-fehéres, de néha mégsem. A film is ilyen: hol szellemes, hol nem, hol izgalmas, hol nem. Úgy tűnik, az új-zélandi Peter Jacksont is elérte a „Hollywood-betegség”: amerikanizálódva vesztett érdes eredetiségéből. Felrémlenek öt évvel ezelőtti – még hazájában készült – horrorparódiájának (Hullajó) foszlányai: az extrém módon gusztustalan volt, de röhögtető és átütő erejű. Ez a mostani horrorvígjáték erőtlen, hiába a nagyobb költségvetés, a látványosan tökéletes digitális trükkök.
A végkicsengés pedig természetesen pozitív. Ha nem is lenne happy end (de van!), e film bizonyosságot nyújt: létezik élet a halál után, létezik mennyország és pokol. S ez vigasztaló. Persze nem mindenkinek egyformán.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1997/11 54. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1694 |
