Hungler Tímea
Meglehetősen sablonosra sikeredett Spielberg új filmgyárának, a szerényen Dreamworksre keresztelt vállalkozásnak első, egész estés játékfilmje, melynek rendezését a Vészhelyzet orvossorozatán edzett Mimi Lederre bízták.
Ami a gyorsétkezdék munkatempóját és hangulatát idéző szériából átmentődött a szuperprodukcióba, az elsősorban a formanyelv (pattogós ritmus, kézikamera használata, ugráló képek); a jó öreg Ross doki (filmünk főszereplője); no meg a vészhelyzet, mint a műalkotás tematikai rendező elve.
Merthogy az Újvilágot – egy lélegzetelállítóan eredeti ötlet következtében – vészhelyzet fenyegeti. Tegyük hozzá, ha így haladunk, lassacskán azt a Hollywoodot is, mely képtelennek tűnik túllépni saját sablonosan klasszikus, ha tetszik, klasszikusan sablonossá vált dramaturgiáján.
A dipólusos világkép még csak hagyján (ilyen ínséges időkben az ellenség mindig jól jön), de filmünk a hidegháborús éra kémfilmjeinek hangulatát idézi meg, és aktualizálja is egyben: vörös veszedelem helyett atomtöltetekkel felszerelt bosnyák fanatikust felvonultatva, aki azzal a határozott szándékkal érkezik New Yorkba, hogy felrobbantsa az ENSZ-palotát, érezze végre a gazdag Nyugat is, milyen a háború.
Autós üldözés, teherautós üldözés, helikopteres üldözés, vonateltérítés, egy kis atomrobbanás az Urálban, nemzetközi politikai ármány, és persze szerelem hősünk és hősnőnk (Nicole Kidman) között, avagy az elhíresült amerikai receptkönyv. Ezt főzi ki nekünk Hollywood évtizedek óta boszorkánykonyhájában, a közönség pedig zabálja; meg különben is: eszi, nem eszi, nem kap mást.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1997/11 53. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1692 |
