Mátyás Péter
1944-ben a megszállt Franciaországban Pierre Brossard, egy nácikkal kollaboráló katonatiszt kivégeztetett két zsidó foglyot. A háború végén sikerült megszöknie az igazságszolgáltatás elől, megbánta bűneit és évtizedekig álnéven bujkált különböző kolostorokban az egyház oltalma alatt. 1992-ben az Emberiség Elleni Háborús Bűnöket vizsgáló szervezet rátalált, megpróbálta elfogni és felelősségre vonni. Az ítélet a bűnös utáni hajszára koncentrál, háttérben az antiszemitizmus lappangó, fojtogató légkörével.
A forgatókönyvnek, amelyet Ronald Harwood (A zongorista) jegyez két gyenge pontja van. Az első Brossard ellentmondásos figurája. Először hidegvégű gyilkosként ismerjük meg, aki csak a pillanatot várja, amikor végezhet az őt követő férfival. Később gyenge, alázatos emberként látjuk viszont, aki térdenállva, a papok kezét csókolgatva könyörög bűnbocsánatért. Vezeklése azonban elmarad, a börtön helyett inkább az újabb gyilkosságot választja. A történet másik gyengéje a katolikus egyház zavaros szerepe Brossard bujtatásában, szökésének megszervezésében. Róma és a nácibarát gyilkos kézfogása indokolatlan, a homályos hatalmi játszmák sejtetése pedig a politikai thriller ingoványos útvesztőibe vezeti a nézőket. A zsidó–keresztény párbeszédnek nyilván nem használ a rendezés egyoldalú, előítéletes látásmódja. A film erénye kizárólag Michael Caine még mindig elsőrangú színészi teljesítménye, ám ő sem mentheti meg a filmet a hiteltelenség elhatalmasodó érzésétől.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2004/10 60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1613 |
