Árva Márton
La caida – argentin, 2022. Rendezte: Lucia Puenzo. Írta: Mónica Herrera és Samara Ibrahim. Kép: Nicolás Puenzo. Szereplők: Karla Souza (Mariel), Hernán Mendoza (Braulio), Deja Ebergenyi (Nadia), Claudia Lobo (Carmen). Gyártó: Filmadora / Madam. Forgalmazó: Amazon Prime. Feliratos. 95 perc.
A szexuális zaklatási ügyek kulcskérdése,
hogy az érintettek környezete miként reagál a történtekre, az egyedi esetek
magukkal vonják-e a közösségi viszonyok és megszokások felülvizsgálatát. Így a
témában készült filmek (a Kételytől Az asszisztensen át a Szép
csendbenig) gyakran választják külső szemlélők – a mozinézőével rokon – elbeszélői
nézőpontját, kihangsúlyozva a visszaélés felderítésének és számonkérésének
feladatait. A La caida ebből a szempontból éppen azért fontos munka,
mert a tanú(k) és az áldozat útjának szétszálazhatatlansága mellett érvel.
A húszas évei végén járó
Mariel tapasztalt műugró, akár olimpiai aranyra is esélyes lehet, azonban a
páros ugrás világversenyére készülve lesérült társát a válogatott edzője egy 14
éves zöldfülűvel, Nadiával helyettesíti. Marielnek először csak a választás
szúr szemet, de később az is, hogy a köztiszteletben álló, hatvan körüli tréner
módszere a kamaszlány iránti egyre intimebb bizalmon alapul. Az alkotók
legtalálóbb ötlete, hogy az ügy – sajnos megszokott – relativizálását igyekeznek
a néző által közvetlenül is átélhetővé tenni. A végsőkig lebegtetik, vajon a kényszeres
szexfüggő, az alkoholt sem megvető Mariel értelmez félre egy ártatlan
helyzetet, vagy zaklatott, megbízhatatlannak tűnő perspektívája maga is
bizonyíték a csapaton belüli túlkapásokra. Kár, hogy Lucía Puenzo ezeket az árnyalatokat
– főleg témájában is hasonló művéhez, a Halgyermekhez képest – kevésbé a
filmes kifejezés ötletes megoldásaira, inkább a színészekre és a szimbólumokra
bízza. A két műugró szinkronba kerülése szépen rajzolja ki a sorsközösségüket,
de Puenzo egy sor tolakodó nemzeti (Nadia a ‘68-as mexikói tiltakozásokat éppen
a közelgő olimpia miatt erőszakkal elfojtó mészárlás helyszínén lakik) és univerzális
(Mariel a szűkös uszodából a határtalan tenger felé törekszik) jelképpel is megterheli
a filmet. Puenzo filmjét így inkább problémafelvetései, mintsem az átütő
filmélmény miatt lehet dicsérni.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2023/02 60-61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15842 |
