Csomán Sándor
Leave – norvég, 2022. Rendezte: Alex Herron. Írta: Thomas Moldestad. Kép: Sjur Aarthun. Zene: Jamie Christopherson. Szereplők: Alicia von Rittberg (Hunter), Stig R. Amdam (Torstein), Ellen Dorrit Petersen (Cecilia), Morten Holst (Kristian), Herman Tømmeraas (Stian), Clarence Smith (Raylan). Gyártó: Trollbound Entertainment. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Szinkronizált, 106 perc.
Úgy meghatározni önmagunkat, hogy a múlt jelentős
momentumai – melyek közvetett módon befolyásolják személyiségünket –
hiányoznak, szinte lehetetlen. Azok, akik nem tudják pontosan honnan is jöttek,
a legtöbb esetben azt sem tudják, merre tartsanak: az identitást alapjaiban
meghatározó talapzat biztos tudása nélkül (ami örökbefogadott gyerekeknél is
elég gyakori) nem lehet egyről a kettőre jutni, még akkor sem, ha mindenkinek
jobb lenne a sötét titkokat rejtő dobozon lakatot tartani.
Ezzel a vakfolttal küzd
Hunter is, aki 25 évesen fejébe veszi, hogy egyszer és mindenkorra kideríti,
miért hagyták ott csecsemőkorában egy temetőben, fordított kereszttel a
nyakában. Hosszas kutatómunkája egészen Norvégiáig vezeti, ahol rövid úton
megtalálja közvetlen rokonságát, ám válaszok helyett inkább a nyugtalanító
jelek, továbbá a szénné égett hozzátartozó lidérces látogatásai sokasodnak és
ahogy mindig: senki sem az, és semmi sincs úgy, ahogy elsőre elképzeljük. Alex
Herron nagyjátékfilmes debütálása a premissza alapján figyelemre méltó anyag is
lehetne: egyszerre a régmúlt eseményeinek árnyékából kiutat kereső Hunter
személyes drámája és természetfeletti elemekkel felvértezett thriller, melynek
középpontjában a halott anya folyamatos feltűnésének kínzó körülményei állnak.
Innentől Hunter kettős szerepbe
kényszerül: egyrészt magányos nyomozóként össze kell raknia szilánkosra tört
múltjának apró darabkáit, illetve meg kell szabadítania családját a mérgező
vallási fundamentalizmus téveszméitől – akár vér(r)ontás árán is. Nem lehet
mondani, hogy kommersz horrorok kliséit mantrázó kerettörténet (elveszett
napló, elvesztett hozzátartozó, elszigetelt helyszín) mentes a kurrens
kérdésektől (Hunter énkeresése), azonban a fantáziátlan, kiszámítható
fordulatokban tobzódó forgatókönyv ezerszer látott konklúzióba menekül: lehet,
hogy mégsem ésszerű ennyire szorosan olvasni a Bibliát.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2023/03 58-59. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15826 |
