Beregi Tamás
Hogyan boldogulhat a filmvásznon egy szabályozott asztali szerepjáték, illetve egy interaktív ügyességi videójáték?
Ez a filmtavasz úgy tűnik a játékok bűvöletében telik: támadnak a The Last of Us kannibál zombihordái, thriller meséli el a Tetris égből potyogó tetrominóinak történetét, ismét a mozivásznon rohangásznak és ugrándoznak a Super Mario Bros.: A film hiperaktív fivérei, harcba indulnak családért, becsületért és nem utolsósorban kincsekért a Dungeons & Dragons: Betyárbecsület ügyefogyott hősei. Ez utóbbi két film külön figyelmet is érdemel abból a szempontból, hogy két, műfajteremtő ősjáték, egy asztali szerepjáték és egy ügyességi videójáték feldolgozása. Bár látszólag két eltérő eredetű és szabályrendszerű világról és filmes adaptációról van szó, mégis érdemes összevetni őket, megvizsgálni, mitől működnek, vagy épp nem működnek a vásznon.
Varázslabirintus, pixelakadálypálya
A Dungeons & Dragons univerzum Gary Gygax és Dave Arneson 1974-es szerep-társasjátékából született, majd a nyolcvanas években, a fantasy-regények, képregények, illusztrációk aranykorában ihlette meg a mozifilmeket és a nyugati (és részben a japán) videójátékokat. A Dungeons & Dragons világteremtő játék, ahol a karakterek alárendeltek a mitopoétikus építkezés szabályainak: először volt a világ, utána jöttek ők. Mario világa épp ellenkezőleg született: először volt a bajszos-overallos-sapkás pixelfigura, utána épült ki körülötte egy digitális világ. Mario legelőször a Donkey Kong című 1981-es arcade játékban jelent meg, a hordókat hajigáló „buta majom” által elrabolt szerelmét megmentő, felhőkarcolók platformjain ugráló asztalosként, majd Luigi fivérével, immáron vízvezetékszerelőként indult a Mario Bros.-ban New York csatornáinak megtisztítására, végül az 1987-es Super Mario Bros.-szal vált világsztárrá. A Dungeons & Dragons ha nem is névtelen, de könnyen behelyettesíthető hőseivel szemben ő igazi ikon, azon kevés játékkarakterek egyike, akiknek évtizedeken átívelő kalandjai összekötik a műfaj hőskorát annak jelenével és jövőjével. Ahogy a Super Mario testvérek kaptak egy filmes feldolgozást 1993-ban, úgy D&D világból is készült a 2000-ben egy mozifilm, bár mindkettő a filmgyártás szégyenfoltjaként maradt meg a rajongók emlékezetében.
Az első D&D társasjátékok a legarchaikusabb elbeszélési formához, a szóbeli történetmeséléshez nyúltak vissza. A szerepjátékos könyvek és videójátékok ikonográfiájának jellegzetes motívuma a tábortűz mellett ülő énekmondó, aki lantját pengeti, miközben társai figyelmesen hallgatják. A mesélő-játékmester története labirintusszerű, elágazó, melyben minden keresztút, minden választás egy győzelem, vagy egy bukás lehetőségét kínálja fel. A dobókocka és a kártya ráadásul behozza a szerencse szerepét is, erősíti véletlenszerűséget, növeli a permutációkat. A hagyományos D&D, ha úgy vesszük, voltaképp konzervatív és szigorú műfaj, amely fajokban, kasztokban gondolkodik (varázsló, pap, tolvaj, harcos, bárd stb.), szerepeket oszt a karaktereinek, tehát a maga módján hihetetlenül leszabályozott. Ám a mesélő-játékmester, ha már ráunt a szigorú szabályokra, megteheti, hogy iróniát csempész a történetbe. A Dungeons & Dragons: Betyárbecsület ügyesen használja az önreflexiót, mellyel frissességet, jó adag humort hoz, talán az 1988-as Willow óta először, a mainstream fantasybe. A betyárok egy pillanatra sem veszik komolyan magukat, tisztában vannak azzal, mekkora lúzerek, hogy a siker bármikor átfordulhat kudarcba, a megkaparintott kincs pedig semmivé foszlik egy pillanat alatt a kezük között. Engin, a bárd még a legkétségbeejtőbb pillanatokban is képes rázendíteni egy dalra, saját magát és a sztorit karikírozva. A fim története a szokásos szerepjáték dramaturgia szerint épül fel, még ha ki is fordítja azt helyenként: a küldetés teljesítéséhez szereplőket kell toborozni, a vonakodó hősökből összeállt csapat egymásból nyíló világokon átvándorolva, különféle varázstárgyak, fegyverek, segítők révén, a Joseph Campbell-féle hősök útját megjárva, vagyis inkább azon végigbotladozva, képességeiket összeadva végül team-munkával győzedelmeskedik.
A szerepjáték labirintusszerű elbeszélésmódjával szemben az ügyességi platformjáték története lineáris és pár szóban elmesélhető. A fantasy-hősökkel ellentétben Mario és Luigi a „kinti” világból érkezik, mint Alice a Csodaországba, úgy pottyannak a gombák birodalmába. Bajuszuk, öltözetük, termetük egyáltalán nem illik ebbe környezetbe, történetük tulajdonképpen a mesevilág szabályainak kitanulása. A történet mitológiai nagyzolás helyett inkább népmesei egyszerűség jellemzi: a sárkányszerű Browser magáénak akarja Peach-et, a szőke hercegnőt, akit a főhősnek meg kell mentenie. Míg a D&D játékban és filmekben a kard, mágia, a furfang győzi le a gonoszt, addig Mario, egyszerű olasz vízvezetékszerelőként pusztán ügyeségében bízhat. A D&D a Tolkien-i fantázia és a háborús taktikai társasjátékok szülötte, Super Mario viszont a videójáték pixeles hőkorának gyermeke, amikor a fiatal műfaj, hasonlóan a burleszkfilmhez, először ébredt rá a stilizált karakterek és a mozgás ábrázolásának lehetőségeire, a futás, ugrás, lépcsőkön való fel-lekapaszkodás, a képi geg-ek nyújtotta örömre. A Super Mario Bros.: A film ilyen tekintetben gyakorlatilag egy másfél órás akadályverseny, különféle Mario-játékokból összeollózott ügyességi elemekkel: futással-ugrálással (Donkey Kong, Super Mario Bros.), repüléssel (Super Mario Galaxy), sőt még autóversennyel is (Mario Kart).
Kard, mágia, bolondgomba
A videójátékok jó részénél az alapvető örömforrás az ismeretlen térbe való behatolás, a tér titkainak kifürkészése, próbatételek teljesítése. Míg az elveszett fivérét kereső Mario ide-oda rohan, ugrál, repked a platformvilágok között, addig a D&D: Betyárbecsület ráérősebben építkezik, a mesés tájakban való vándorlásra helyezi a hangsúlyt: hőseink Téltelen, Vízmély, Mélysötét, Jeges Szelek Völgye világában utaznak, mely világok mögött külön kis kozmoszok sejlenek fel, saját földrajzzal, történelemmel, mágikus szabályokkal. A hagyományos japán játékkultúra és a nyugati kultúrkincs keveredéséből kifejlődő Mario-univerzum az európai szem számára sokkal infantilisabb: világát gombák, pattogó teknősök, hordót dobáló gorillák népesítik be. A D&D: Betyárbecsület hősei tudják mit kell tenniük, csak épp folyton elügyetlenkedik a dolgokat, Mario sosincs tisztában azzal, mit és hogyan kellene csinálnia, mégis mindig összeügyeskedi a legszükségesebbet a továbbjutáshoz. A D&D: Betyárbecsület karakterei nyugati individualista, cinikus hősök, akiket az érdek tart össze, Mario és Luigi, a hagyományos japán játékfelfogásban a családi kötelékek fontosságát, az önzetlenséget, az összetartozást hirdetik, még ha egyikük, Luigi, erősen alárendelt szerepet is kap. (Sőt, a Super Mario Bros.-ban ugyanúgy néz ki, mint testvére, csak épp zöld a színe, tehát tulajdonképpen Mario megkettőzésének is felfogható.) A D&D: Betyárbecsület hőseit varázstárgyak segítik, sisak, kard, varázsbot (ez utóbbi a Portal című logikai játékot idéző teleportáló fénykarikákat nyit meg), bár az egyik karakter, Doric, alakváltásra is képes. Mario absztraktabb világában a mágia forrása a lebegő akadályverseny-platformokon megjelenő kérdőjel, amely szuperképességekkel ruházza fel hősünket, a piros pöttyös gomba, melyek óriási Super Marióvá változtatja őt, vagy a csillag, amely sérthetetlenséget biztosít. A méretnövekedés a Super Mario Bros. játékok és a film talán legenigmatikuabb motívuma. Shigeru Miyamoto, a Mario-játékok atyja több interjúban is az Alíz Csodaországban varázsgombáját hozta fel referenciaként, amikor Mario méretnövekedéséről kérdezték, bár nem tisztázott, a viktoriánus regény adta-e számára az ötletet a pszichedelikus átváltozáshoz. Az első Mario játékok kétdimenziósak voltak, ami azt is jelenti, hogy ez a méretnövekedés tökéletesen illett a platform alapú játékmenethez: nem véletlen, hogy a franchise 3D felé fejlődésével háttérbe szorult ez az elem, és inkább Mario alakváltozásai váltották fel. De Mario átalakulása egyben a szuperhős filmek kettős, hasadt személyiségeit is az eszünkbe juttathatja.
A D&D: Betyárbecsület és a Super Maro Bros.: A film jó példa arra, milyen utak és buktatók állnak a szerepjáték és a videójáték adaptációk előtt. A D&D műfaj túl sokáig vette komolyan magát, és a Betyárbecsület alkotói ügyesen játszották ki a kezükben maradt kártyákat, iróniával töltve meg a történetet. Mario története eleve humoros és a film alkotóinak nem sikerült fogást találnia sem azon, hogyan lehetne a játék vizuális gegjeit kifordítani, sem pedig azon, miként lehetne kiaknázni az izgalmas történeti elemeket (például Mario átváltozásai, az alá- és fölérendelt testvér viszonya). A D&D: Betyárbecsület-et épp a játékszabályok felrúgása működteti, a Super Mario Bros.: A film épphogy a játékszabályok görcsös betartása és bemutatási kényszere miatt kudarc. Az előző film a játékosságot átvitte a szereplők közti viszonyokra és a váratlan fordulatokkal teli történetkezelésre, a Mario-film viszont nem tudott elszakadni magától az ősjátéktól, nem tanulta meg a keserű leckét, hogy egy alapvetően interaktív médium nem interaktív formába átültetve önmagában hatástalan marad.
Természetesen a betyárok és a Mario-testvérek is elnyerik a jutalmukat a film végén. De míg az előzőek terített asztalnál, természetes közegükben mulatnak, Mario és Luigi furcsa mód a gombák birodalmában ragad. Elgondolkodtató, vajon mi keresnivalója két vízvezetékszerelőnek ebben a világban? Igaz, ha elég ügyesek, talán rátalálnak itt is néhány megszerelhető csőre, vagy legrosszabb esetben egy kis varázsgombára, amely megkönnyíti az ottlétüket.
DUNGEONS & DRAGONS: BETYÁRBECSÜLET (Dungeons and Dragons: Honor Among Thieves) – amerikai, 2023. Rendezte és írta: Jonathan Goldstein és John Francis Daley. Kép: Barry Peterson. Zene: Lorne Balfe. Szereplők: Chris Pine (Edgin), Michelle Rodriguez (Holga), Hugh Grant (Forge), Daisy Head (Sofina). Gyártó: Entertainment One. Forgalmazó: UIP – Duna Film. Szinkronizált. 134 perc.
SUPER MARIO BROS (Super Mario Bros) – amerikai, 2023. Rendezte: Aaron Horvath és Michael Jelenic. Írta: Matthew Fogel. Zene: Brian Tyler. Gyártó: Universal Pictures. Forgalmazó: UIP – Duna Film. Szinkronizált. 92 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2023/05 34-36. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15799 |
