Schubert Gusztáv
Rózsa Miklós élete és zenéje két súlyos kötetet is megérdemel.
Az energiamegmaradás törvénye a művészetben is érvényesül. A tehetség nem vész el, csak átalakul. Nem mindegy persze, hogy mivé. A háromszoros Oscar-díjas Rózsa Miklós esetében szerencsés volt az átváltozás. Muzikalitása és a zene iránti szenvedélyes vonzalma ugyan már kisgyermekkorában megmutatkozott, művelt és szeretetteljes szülei (anyja Zeneakadémiát végzett) ugyan nem gátolták a zenélésben, de 15 éves koráig komolyabb zenei képzésben nem részesült. Jómódú földbirtokos apja hasznosabb szakmát szánt neki, a reálgimnázium után a lipcsei egyetem kémiai kurzusára íratta be. A Tamás-templom karnagyának városában azonban az ifjú vegyész hogyan is tudott volna ellenállni a zene és csábításának. A lipcsei konzervatóriumi oktatás konzervatív volt, de rendkívül alapos, Hermann Grabner professzor kurzusa és a fúga művészetének tökéletes elsajátítása nélkül Rózsa aligha lehetett volna a hollywoodi filmzenét professzionális szintre fejlesztő zeneszerző.
A posztimpresszionista francia muzsika erősebben vonzotta, mint Bach zenei öröksége, a konzervatórium elvégzése után Párizsba települt át. Ott ébredt rá, hogy komolyzenészként lehetetlen megélni, kell valami biztos foglalkozást találnia, ami mellett szenvedélyének, a zeneszerzésnek hódolhat. Elkezdődött „kettős élete”: a pénzkeresés (filmzene) és az igazi nagy szenvedély (klasszikus zeneszerzés) közti párharc. Először a Pathé néma híradóihoz szerzett kísérőzenét, főleg fanfárokat (álnéven, mert ez lebecsült munka volt), majd szerencsés véletlenek folytán Alexander Korda londoni filmstúdiójába került. Rózsa ugyan Korda híres mottója – „nem elég magyarnak lenni, tehetségesnek is kell lenni” – mindkét kritériumának megfelelt, de Párizsban megismert filmrendező barátja, Jacques Feyder kezessége nélkül aligha juthatott volna munkaalkalomhoz. A próbát kiállta, következő filmjét már Korda Zoltánnal forgathatta (Négy toll); A bagdadi tolvaj, majd A dzsungel könyve pedig világsiker lett (a Kipling-adaptáció filmzenéje volt az első, amely önálló albumon jelenhetett meg.)
Rózsa az ostromlott Angliából Kordáékkal együtt – áttelepült Amerikába. Hollywoodban a hangosfilmek zenei aláfestését akkoriban többnyire klasszikus zenék átdolgozásával oldották meg, ha volt is nívósabb filmzene, az többnyire manufaktúra-rendszerben készült, a score-t 4-5 zeneszerző rakta össze. A filmzenét Rózsa Miklós emelte szerzői rangra Hollywoodban. A kettős élet memoárjában tulajdonképpen ennek a szívós küzdelemnek a történetét meséli el. Rózsa szabadúszóként aligha vívhatta volna ki filmzeneszerzői szuverenitását az 1948-ban MGM-mel kötött állandó szerződése nélkül. Amit a nagy stúdió nem találomra ajánlott fel neki, addigra már két Oscar-szobor bizonyította „Miklos Rozsa” különleges filmzeneszerzői tehetségét. (Gyilkosok, 1946; Kettős élet, 1947). Az MGM színeiben tíz évnyi kemény munka után megérkezett a harmadik Oscar is, a Ben Hurért. Azt hihetnénk, hogy Rózsának már az első Oscar megadta a teljes alkotói szabadságot, de egyáltalán nem így volt, mert a régi gyártási mechanizmus szívósan tartotta magát. A Kettős élet bőséges példatára a producerek vagy a „zenekari árkokból szabadult”, minden eredeti tehetségre irigy zenei vezetők bornírtságának. A rendezők sem tartották sokra a filmzenét, Hitchcock még az Elbűvölve Oscar-díja után sem gratulált Rózsának; Alex Korda, Billy Wilder, a zenében is jártas Fritz Lang és Alain Resnais az üdítő kivételek közé tartozott.
A Zene: Miklós Rózsa izgalmas ráadáskötet a memoárhoz, mely Rózsa korszakolását követve minden egyes filmzenéjének keletkezéstörténetét elénk tárja, a gyengébb filmekét is. Okkal, mert a több mint száz tételben bőven találunk jelentéktelen filmeket, de B-kategóriás filmzenét szinte sosem. Rózsa gyakran még a szerényebb filmek esetében is zenetörténeti kutatásokba kezdett, mindig a kor szelleméhez hű zenét kereste. Az angol történelmi kalandfilmjeiben a középkori vagy Erzsébet-kori zenét tanulmányozta, a Quo vadis és a Ben Hur zenéjéhez pedig az ókori Róma nagyon kevéssé ismert muzsikáját (és hangszereit) igyekezett rekonstruálni. A Magyarok Hollywoodban könyvsorozat szerkesztői, Kollarik Tamás és Takó Sándor, nemcsak újabb fehér foltot tüntettek el, egy izgalmas életmű és egy szerethető személyiség emlékeivel gazdagították a filmtörténetet.
Film Hungary, 2022.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2023/05 48-49. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15796 |
