Baski Sándor
Keanu Reeves sorozata eljutott az akcióabsztrakció végpontjára.
A közel egy évtizede bemutatott első John Wick-filmnek a szikárság volt a szexepilje. A kutyája megölése miatt bosszúhadjáratra induló, visszavonult bérgyilkos története mellőzte a felesleges dramaturgiai sallangokat. Keanu Reeves hallgatag karaktere módszeresen és imponáló energiatakarékossággal végzett ki minden útjába kerülő gengsztert és henchmant, majd a New York-i orosz maffia fejével is leszámolt. A két folytatás komplett mitológiává bővítette az első részben még csak vázlatosan felskiccelt, sajátos szabályrendszer szerint működő alvilági hálózatot. Wick egyre egzotikusabb helyszínekre, a római katakombáktól a marokkói sivatagig exportálta a globális gyiloktúráját, és nemcsak a játékidő nőtt meg, de a fegyvernemek, az ellenfelek és a hullák száma is.
A 4. felvonásban – amelyet előzetesen a sorozat lezárásának szántak – látszólag nem történik más, csak a „többet, hangosabbat, látványosabbat” franchise-elvének érvényesítése. Wick immár a komplett Felső Körrel, a globális alvilágot irányító nemzetközi bérgyilkos szervezettel kerül szembe, és mielőtt párbajban mérkőzne meg a hálózat új ügyvivőjével (Bill Skarsgård), mellékküldetéseket kell teljesítenie Oszakától New Yorkon és Berlinen át Párizsig. A videójáték-dramaturgia alkalmazása nem újdonság, a szöveges epizódok az első három részben is csak töltelékanyagként szolgáltak a fő attrakciót jelentő akciópornó-szekvenciák közt.
A 4. felvonás mégis szintlépést jelent, Chad Stahelski rendező és alkotótársai oly mértékben stilizálják a sorozat alkotóelemeit, hogy azzal egy új minőséget teremtenek. Már az első rész sem a kisrealista gengszterdrámák nyomvonalán haladt, de a fizika és a biológia törvényeit még sikerült betartani, a folytatások folklórépítésével párhuzamosan azonban Wick is egyre jobban rászolgált a „Baba Yaga” becenévre. Az új epizódban már nem hús-vér ember, hanem egy mitikus bosszúálló és egy rajzfilmfigura ötvözete, akinek fájnak ugyan a lőtt és szúrt sebek, és akit lelassít, amikor sokadjára gázolják el, vagy több emeletnyit zuhan, mégis túlél mindent. Az „akcióbalett” kifejezés ezúttal szó szerint értendő, a több tucat kaszkadőr segítségével megvalósított félórás szekvenciák itt valóban úgy funkcionálnak, mint grandiózus, l’art pour l’art musicalbetétek, amelyek közt akad technozenére bemutatott egymásnak feszülés extázisban táncoló testek közt, keringőzés száguldó autókkal a Diadalív alatt, és a Sziszüphosz küzdelmét megidéző mozgásművészeti produkció a Sacré Cœur-bazilikához vezető lépcsőkön.
Az akciójelenetek technikai kivitelezése kifogástalan, a széria hagyományait folytatva Stahelski ezúttal sem a gyors vágásokra, hanem a gondosan begyakorolt „gun fu”-koreográfiákra épít, miközben Donnie Yen szamurájkarddal és nuncsakuval támadó, Zatoichi-ihletésű vak zsoldosának segítségével tovább erősíti a széria távol-keleti kapcsolatait. A neonfényes hotelbelsőkben, indusztriális diszkókban és félhomályos katedrálisokban levezényelt összecsapások azonban a szellemes busterkeatoni gegek ellenére egy idő után repetitívvé válnak. A 170 perces játékidőt az indokolhatná csak, ha a film világ- és karakterépítése is olyan izgalmas és átgondolt lenne, mint az akciókoreográfiája. A 4. felvonásban ehhez képes – talán nem függetlenül az első három rész forgatókönyvét jegyző Derek Kolstad távolmaradásától –, már értelmezhető dialógok sincsenek, a szereplők sejtelmesnek szánt, de bántóan ostoba, coelhói kinyilatkoztatásokkal kommunikálnak egymással.
A narratíva leépítése is logikus fejlemény, ha elfogadjuk, hogy a tetralógia legalább annyira tükrözi Stahelski szerzőiségét, mint Keanu Reeves filmes perszónáját. A színész, aki a civil életében az önzetlenségéről ismert, a sorozattal valójában egy újabb nagylelkű gesztust gyakorolt: míg a Mátrix-trilógiában Stahelski volt az ő testdublőre és kaszkadőre, a Wick-univerzumban Reeves az, aki készséges avatárként váltja valóra a rendezői székben is kaszkadőrként gondolkodó Stahelski nedves álmait. Innen nézve a lehető legjobb döntés, hogy Wicket a fináléban végső (?) nyugalomba helyezték, az absztrakció végpontját elérve, a tökéletes kaszkadőr-showreelt megalkotva már nem lenne értelme a folytatásnak.
JOHN WICK: 4. FELVONÁS (John Wick: Chapter Four) – amerikai, 2023. Rendezte: Chad Stahelski. Írta: Shay Hatten és Michael Finch. Kép: Dan Laustsen. Zene: Tyler Bates és Joel J. Richard. Szereplők: Keanu Reeves (John Wick), Bill Skarsgård (De Gramont), Donnie Yen (Caine), Shamier Anderson (Senki), Ian McShane (Winston). Gyártó: Summit Entertainment / Thunder Road Films. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 169 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2023/05 52-53. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15789 |
