Varró Attila
The Valachi Papers – olasz-amerikai, 1972. Rendezte: Terence Young. Írta: Peter Maas könyvéből Stephen Geller. Kép: Aldo Tonti. Zene: Riz Ortolani. Szereplők: Charles Bronson (Valachi), Lino Ventura (Genovese), Walter Chiari (Gap), Jill Ireland (Maria). Gyártó: Dino De Laurentis Company. Forgalmazó: Netflix. Szinkronizált. 120 perc.
A
műfajtörténetben nem csak remekművek hoznak szemléletváltást, megesik, hogy holmi
klasszikusok árnyékába szorult gyengébb alkotás mutat utat egy új sikerstratégia
felé: ez történt a Keresztapa után fél évvel bemutatott és feledésbe
merült A Valachi-ügy esetében is, amelynek művészi érdemei elférnének
Don Corleone mellényzsebében. Ez a középszerű iparos által rendezett,
sztárpárosát pusztán húzónévként (ki)használó Dino De Laurentis-produkció
alapanyagának köszönhetően korábban ismeretlen arcát mutatta meg a gengszterfilmnek:
az utolsó szóig valós sztorikból írt Peter Maas-könyv hőse, Joe Valachi nem jó
útra tért bűnöző, bukásra ítélt maffiózó, vidéki Robin Hood-gengszter, mindössze
egy bumfordi közkatona, aki 30 éven át próbál a partszélen meghúzódva felszínen
maradni a nagymenők hatalmi viharaiban – míg végül halálos kelepcébe szorulva
vallomást tesz a hatóságoknak, a Cosa Nostra történetében elsőként nyilvánosságra
hozva a szervezet működését. Valachi a 70-es évek nagy műfaji dekonstrukcióinak
névtelen hőse, a „jelentéktelen gengszter” úttörő példánya, aki szinte az egész
filmet passzív epizódfiguraként statisztálja végig, egyetlen fordulatban sem
játszik tevékeny szerepet – sorsdöntő árulása a capók és kopók intrikáinak műve,
két gyilkossága szánalmas, kényszerű baklövés és még a tragikus bukásfinálétól
is megfosztja a korábban jött vacsora.
Ha
rejtőzik elismerésre méltó szerző a film műfaji mérföldköve mögött (amelynek „kismenő”-sémáját
olyan revíziók követik, mint az Eddie Coyle barátai, a Wise Guys
vagy a Nagymenők), az minden bizonnyal Peter Maas, akinek rangos írói
életműve a Valachi-ügytől kezdve a saját rendszerük hatalmi korrupciója ellen
forduló kisemberekről szól, az utcai járőr Serpico-tól a roma bűnözőcsaládját
megtagadó King of the Gypsies-en át az állami kenőpénz-maffiával szembeszálló
Marie-ig. Noha Maas joggal érezte könyve rút megbecstelenítésének a
filmverziót (amely több ponton fittyet hány a történeti tényeknek, sőt pár
fiktív sztorit is bedob exploitation végett leszbikus in flagrantitól
éttermi kasztrálásig), Terence Young műve még torzításaival is csak felerősíti
a maga korában rendhagyó üzenetet a szervezett bűnözésről, feltárva kiterjedt
árnyékszervezete valós természetét, kicsinyes ostobaságaival és ócska, hétköznapi
árulásaival.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2023/06 63-63. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15777 |
