rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

Mozi

Járatlan utakon

Varró Attila

Sur les chemins noirs – francia, 2023. Rendezte: Denis Imbert. Írta: Sylvain Tesson könyvéből Denis Imbert. Kép: Magali Silvestre de Sacy. Szereplők: Jean Dujardin (Pierre), Josephine Japy (Anna), Anny Duperey (Hélène), Jonathan Zaccai (Arnaud). Gyártó: Radar Films. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 95 perc.

Szemben a természetjárás manapság divatos egotripjeivel teljesítménytúráktól geocachingon át a szelfihajszolásig, létezik egy kevésbé népszerű megközelítés is, amely a természetben nem dekoratív eszközt lát az önfényezésre vagy spirituális feltöltődésre, hanem puszta célt: egy felfedezésre váró immerzív környezetet, amely inkább az eltűnési vágyat szolgálja a feltűnési helyett. A francia irodalom Werner Herzogjának nevezhető Sylvain Tesson – híven a német meister filozófiájához („A világ azoknak tárja fel magát, akik gyalog járják”) – harminc éven át járta szó szerint a világot, könyvekben megörökítve élményeit, mígnem életveszélyes balesetet szenvedett és némi kóma, majd egy éves rehabilitáció után úgy döntött, saját hazáját szeli át Nizzától a Cap de la Hague-ig, hogy visszataláljon saját útjára. A tíz hetes túrából született 150 oldalas könyvecske híján van mindenféle nagy kalandnak, emberpróbáló erőfeszítésnek, emlékezetes találkozásnak, mindössze a tájban elmerült szerző gondolatainak katalógusa arról a könyörtelen környezeti változásról, amelyen a „járatlan utak” hiperrurális világa a 21. században átesik.

Így aztán vitathatatlan érdemei ellenére Tesson műve eléggé szűkös alapanyagot kínál egy nagyjátékfilmhez, főként egy olyan rendező kezében, aki eleddig egy bohó önéletrajzi komédiát (Vicky) és egy közhelyes „kislány-és-farkas” gyerekfilmet (Mystère) jegyzett. Denis Imbert azonban jó érzékkel megőrzi a tájbarangolás szikár, meditatív hangulatát – dicséretes önfegyelme csak a bő lére eresztett két flashback-szálnál csappan meg, amelyek feleslegesen erőltetnek az alapsztorira egy művészfilmtől elvárt személyes drámát félrefutó párkapcsolattal, öncsömörrel és gyászfeldolgozással. Összességében a végeredmény egy rendhagyó természetfilm, amely – Herzog életművéhez hasonlóan – inkább a világ, mintsem önmagunk megértésére csábít – valamint a „nárcisztikus aktivisták vagy dühös szabotőrök” alternatívája mellett felmutat egy harmadik utat a civilizáció feltartóztathatatlan haladását megelégelőknek: a dicstelen, ám annál magával ragadóbb menekülést.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2023/06 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15768

Kulcsszavak:


Cikk értékelése:szavazat: 0 átlag: -