Rudas Dóra
A gyász feldolgozásának nem a bosszú a legemberibb módja.
Mi sem bizonyítja jobban a filmek
traumafeldolgozó képességét, minthogy a minket érő tragédiák már a megtörténtük
utáni következő években megtöltik a vásznat. Az ikertornyok leomlásáról például
még mindig készülnek filmek, igaz ritkábban a konkrét eseményről, inkább a
hatásról, amely a vízbe dobott kő keltette hullámként beláthatatlan
messzeségekbe elérhet. Így például a Staten Island királya, amelyben
Pete Davidson céltalan, drogos férfiként tengődik, nem kevésbé szól a 9/11-es katasztrófáról,
mint mondjuk a United 93, tudva, hogy az akkor még kisfiút a helyszínen
szolgáló tűzoltó apja elvesztése determinálta erre a sorstalanságra. Igaz, hogy
korunk legmeghatározóbb válsága, a koronavírus járvány (egyelőre) nem jelentkezett
tömegesen a filmekben, ám érdekes módon a katasztrófával operáló filmek egyre
inkább leváltják az atom-fenyegetettséget valamiféle vírus elterjedésére.
Természetesen a Franciaországot többszörösen sújtó terrortámadások is sok
alkotót megihletnek, a nemzet jelenleg a téma feldolgozásának csúcsidejét éli,
csupán az elmúlt egy év termései a Ma már holnap van című dráma, amely
ebből táplálkozott, de a Novembre és a Párizsi emlékek is. Most
pedig az ígéretes Nem kapjátok meg a gyűlöletem mutatja be hová, milyen
távlatokba gyűrűzik a gyűlölet egyetlen megnyilvánulása és mit tehetünk azért,
hogy megállítsuk ezt a hullámot. Pierre és Zoe a kisgyerekesek megszokott
családi életét élik, egymásnál már csak kisfiúkat szeretik jobban. Hogy egy
pillanatra kiemelje fejét a sodró hétköznapokból, a nő úgy dönt elmegy
szórakozni egy barátjával, az este azonban borzalmas véget ér. A Bataclanban
történt tömegmészárlás során az elkövetők nem csak 89 áldozatot végeztek ki, de
családtagok százainak életét is pokollá tették. Pierre felesége halálára egy
hirtelen felindulásból megírt Facebook poszttal reagál, amelyet az elkövetőknek
címez és amelyben kifejti, bármit is vettek el tőle aznap éjszaka, az emberekbe
vetett bizalmát és a reményt nem tudják. Bár a poszt hatalmas visszhangot kelt,
Pierre előtt még nagyon hosszú út áll a gyógyulásig.
Miközben valóban filmek hada
foglalkozik a terrortámadásokkal, hol csupán háttérzajként, hol személyes
gyásztörténetként, vagy tényekkel szembesítve, a címet is adó gondolat,
fontosságával ellentétes arányosságban kerül terítékre. Franciaország,
különösen Párizs társadalma erősen megosztott, egyre inkább szélsőségekbe
hajló, így egy üzenet, amely arra tanít –
ráadásul igaz történettel mutatva
példát –, hogy az egyetlen kiút a tovább fajuló jövőből, ha megpróbáljuk a
lehetetlent és szeretni, vagy legalábbis megérteni igyekszünk azokat a
polgártársainkat, akiket nehezünkre esik, kulcsfontosságú lenne. Óriási
potenciál, sőt felelősség volt tehát a filmen, amihez sajnos nem sikerült
maradéktalanul felérnie. A cselekmény kitér ugyan az említett üzenetre és
megmutatja milyen távlatokba képes elérni, ez mintha nem a szeretet, sokkal
inkább a közösségi média erejét látszik demonstrálni. A férfi, aki felesége
történetét újra és újra elmondva igyekszik valamiféle kapcsolatban maradni
vele, egyfajta egészségtelen szimbiózisba kerül a médiával, ami eltereli figyelmét
a gyászról és vigaszt is nyújt neki. Mindezzel azonban csak elnyújtja a tagadás
fázisát, amely utána sokszorosan követeli vissza tőle a konfrontációt. Kilian Riadhof filmjének vitathatatlan erénye
a poszttraumás stressz poklának hű ábrázolása, sőt egyfajta thriller-szálat is
fenntart azzal, ahogy a befogadóval végignézeti, hogyan marad (lelkileg és
fizikailag egyaránt) egyedül a hároméves kisfiú, aki kiszorul anyja emléke és
az azt szorongató apja kapcsolatából. A Nem kapjátok meg a gyűlöletem bár
gyászfilmnek hiánytalan és hatásos, ebben nem igazán tud újat mutatni, miközben
az életbevágó társadalmi üzenet terén vaktölténnyel lövöldözik.
Nem kapjátok
meg a gyűlöletem (Vous
n’aurez pas ma haine) – francia, 2022. Rendezte: Kilian Riedhof. Írta: Antoine
Leiris könyvéből Marc Blöbaum, Jan Braren és Stéphanie Kalfon. Kép: Manuel
Dacosse. Zene: Peter Hinderthür. Szereplők: Pierre Deladonchamps (Antoine), Zoé
Iorio (Melvil), Camélia Jordana (Hélène), Thomas
Mustin (Alexandre). Gyártó: Komplizen Film / Haut et Court. Forgalmazó: Mozinet
Kft. Feliratos. 102 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2023/06 52-52. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15757 |
