rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

Archívumok titkai

Zöld archívumok

Filmörökség a változó világban

Barkóczi Janka

A zöld gondolat egyre fontosabb a világ filmarchívumai számára a gyűjtemények fenntartása és túlélése szempontjából.

Albert Kahn francia bankár és sofőrje, Alfred Dutertre 1908-ban világkörüli utazásra indult. Dutertre szerette volna megörökíteni az élményeket, ezért magával vitt egy üveglemezekre exponáló sztereográf fényképezőgépet és egy kis Pathé kamerát. Az expedíció New Yorkból indult, majd meglátogatták és lefotografálták a Niagara-vízesést, a San Francisco-i földrengés után maradt romokat, de jártak Japánban és Kínában is. Az emlékezetes kaland és a jól sikerült képek nyomán a dúsgazdag Albert Kahn elindította a korszak egyik legizgalmasabb vállalkozását. Nem kevesebbet határozott el, mint hogy létrehozza a Bolygó Archívumát (Les archives de la planète), amelyben megörökít mindent, amit az adott pillanatban érdemes. Felkérte Jean Brunhes földrajztudóst a projekt koordinálására, és fotósokat, operatőröket szervezett, akiket kiküldött a szélrózsa minden irányába, hogy dokumentálják, amit ott találnak. A megbízottak 50 országban jártak, a Balkántól a Közel-Keleten át Dél-Amerikáig mindenhova eljutottak, és mintegy 183 000 méter filmet forgattak és mintegy 80 000 fényképet készítettek. A gyűjtésnek 1931-ben lett vége, amikor a filantróp Kahnt is elérte a gazdasági válság és már nem tudta tovább finanszírozni az utazásokat. A Bolygó Archívuma bámulatosan gazdag anyaga szerencsére megmaradt és ma az Albert Kahn Múzeumban található Boulogne-Billancourt-ban. A gyűjtemény digitalizációja már megkezdődött, és folyamatosan teszik közzé a képeket egy erre létrehozott térképes weboldalon, amit hamarosan majd a filmek közzététele is követ.

A Bolygó Archívuma azon túl, hogy önmagában is elképesztő vállalkozás, az eredeti szándék szerint, hű lenyomata annak a világnak, amely a készítés pillanatában létezett. Kahnt az emberiség minden aspektusa izgatta, fel akarta tárni az etnográfiai, építészeti, a politikai és a földrajzi összefüggéseket, és elképzelése szerint a változásokat is dokumentálta volna. Az archívum a megszületése pillanatában tulajdonképpen ablakot tárt a világra, és sokakat ráébresztett arra, hogy milyen fontosak a hasonló gyűjtemények. Kahn példáját – ha kisebb arányban is – mások is követték, és ez a filmarchiválásra is megtermékenyítően hatott. Ezt az időszakot tekintjük a filmarchívumi mozgalom első hullámának, amit elsősorban a mozgókép dokumentumértékének felismerése, a világ hiteles megörökítésének és a képek átörökítésének vágya hajtott.

 

Ami volt…

A Bolygó Archívumában található képek és filmek mind-mind egy letűnt világról tanúskodnak, amelynek nyomai még fellelhetők, de úgy, ahogy egykor létezett, már nincs többé. Albert Kahn gyűjteményén kívül is archívumok ezreiben őriznek olyan anyagokat, amelyek azt bizonyítják, hogyan teszi tönkre az ember a környezetét. 2020 tavaszán az ausztrál nemzeti filmarchívum, az NFSA közzétett egy 21 másodperces felvételt egy 1935-ben készült, régóta lappangó ismeretterjesztő útifilmből, amelyen egy állatkerti ketrecében idegesen járkáló tasmán tigris, vagyis erszényesfarkas látható. Benjamin, a felvételen látható állat, a forgatás után 18 hónappal elpusztult, és mivel ő volt az utolsó ismert példány, vele kihalt az egész faj is. Egyedül az archív film maradt ránk, amely nemcsak az állat egykori létezésének, de a faj tragédiájának is bizonyítéka.

2021 novemberében Glasgow adott otthont az ENSZ klímaügyi konferenciájának, és ebből az alkalomból Emily Munro filmrendező és a Skót Nemzeti Könyvtár Filmarchívumának munkatársa egy különleges filmet készített. Átnézte a gyűjtemény anyagai között található, második világháború után megrendelésre készült ismeretterjesztő filmeket, amik egykor a skót ipari fejlődést és gazdasági növekedést kívánták bemutatni, majd ezek újrahasznosításával elkészítette a Living Proof: A Climate Story című filmet, amely immár egészen más fénytörésben mutatja be ugyanazokat a képeket. A füstölgő gyárkéményeket, erdőirtást, építkezéseket, erőltetett iparosítást bemutató filmek a mai néző számára arról tanúskodnak, hogy a múltban meghozott döntések szoros összefüggésben vannak a jelenben megtapasztalható problémákkal, és ami egykor optimizmusra okot és a haladásba vetett hitet erősítette, a jelen válságának egyik kiindulópontja.

Az archívumok természetesen nemcsak megőrzik a vádló és bizonyító erejű filmeket, hanem maguk is küzdenek a gyűjteményben dokumentált kihívásokkal. A filmtekercsek tárolása nem olcsó és meglehetősen energiaigényes mulatság. Az ideális -5 és +10°C közötti középhőmérséklet és a 20-50% relatív páratartalom elérése sok áramot és megfelelően kialakított helységeket igényel, és ehhez jön még a szintén komoly ökológiai lábnyomot hagyó szerverpark és az egyéb technikai eszközök használta. Azok az országok, ahol az időjárás eleve szélsőségesebb, nagyobb kihívással szembesülnek, ráadásul gyakran éppen ezek az országok azok, amelyek komoly forráshiánnyal is küzdenek.

 

És ami lesz…

A „zöld filmarchívum” gondolata az utóbbi évek egyik legfontosabb témája, amely egyre több vonatkozásban felmerül. Hogyan lehet a filmeket megőrizni és egyúttal szem előtt tartani a fenntarthatóság gondolatát? Milyen passzív és aktív megoldások vannak a jobb energiahatékonyság elérésére? Hogyan lehet feloldani a paradoxont: a filmipar és maga az archívum is hozzájárul a klímaváltozáshoz, a klímaváltozás pedig a filmek pusztulásához? Szerencsére világszerte komoly figyelmet kap a kérdés, az intézményekben egyre több működő megoldás körvonalazódik, a szakmai közösség tagjai pedig megosztják egymással a tapasztalataikat. Az egyik lehíresebb példa tőlünk nem messze, éppen Ausztriában található. Az Osztrák Filmarchívum 2010-ben a Habsburgok nyári rezidenciájaként ismert Laxenburgban nyitotta meg nitrofilmek tárolására alkalmas új raktárát, ami egyben egy érdekes kísérlet is, méghozzá japán inspiráció alapján. Fumiko Tsuneishi, a tokiói Nemzeti Filmcentrum munkatársa 2003-ban különös felfedezést tett. Egy japán cég raktárában addig elfeledett filmekre bukkant, amelyek az 1910-es évekből származtak. Ez hatalmas szenzációnak számított, hiszen addig nem volt ismert olyan japán film, ami az 1920-as éveknél korábbi időből megmaradt volna. A váratlanul felbukkant tekercsek egy klímaszabályozástól mentes helyiségben élték túl a hosszú évtizedeket, mégis tökéletes épségben maradtak, ez pedig nem lehetett véletlen. Hamarosan kiderült, hogy a titok nyitját a film tárolódoboza jelentette, amelyet jó minőségű fából készítettek. Bármilyen furcsa is ez a gyúlékony nitrofilmek esetében, de éppen az organikus fa óvta meg a szalagot a párától, miközben hagyta, hogy a kártékony gázok kiszellőzzenek. Tsuneishi később átigazolt a bécsi filmarchívumhoz és a doboz működési elvét alapul véve az osztrákok egy kétszintes, teljes egészében fából épült raktárat építettek a gyűjteményük számára. A Grazi Technikai Egyetem segítségével lefolytatott hosszú kísérleti periódus után olyan szellőző- és klímarendszerrel ellátott, tiszta fából álló megoldást találtak ki, amely nem energiaigényesebb, mint egy átlagos családi ház és minden szempontból ideális a filmek számára. A raktárat ma a zöld archívumi irányzat egyik mintaprojektjeként emlegetik. Az ökotudatos innovációért díjazták is, ami mellett már csak hab a tortán, hogy a letisztult vonalú, némi távol-keleti hatást mutató, rendkívül látványos épület az Alsó-Ausztria legszebb faépítménye címet is elnyerte.

A küzdelem azonban nem csak egy fronton zajlik. A filmszalagok megőrzése csak egy kérdés a sok közül, hiszen a digitális átalakulás során egyre fejlettebb formátumok jelentek meg, és mindegyik a korábbitól eltérő kihívást jelent. Minél szofisztikáltabb egy digitális megoldás, annál sérülékenyebb, az adatok és fájlok átmentése pedig hihetetlen kapacitást igényel. Eközben újabb és újabb kérdések merülnek fel: Csak a digitalizáció lehet a hozzáférhetőség kulcsa?  Mit kezd az archívum a VR filmekkel? Lehet és kell-e gyűjteni a kifejezetten Internetre készülő videós tartalmakat? Mit jelent egyáltalán a mozgókép a 2020-as években? Hogyan kapcsolódnak be a robotok és a mesterséges intelligencia a filmarchívumi munkába? Sokan úgy gondolják, hogy a hatalmas szerverek és a rendkívül környezetszennyező hardverek helyett a jövőben mesterséges DNS-eket használunk majd a kulturális örökség kincseinek megőrzésére. Erre az egyik első kísérletet a tasmán tigris miatt fentebb már emlegetett ausztrál filmarchívum tette nemrég. Ők egy nagy ausztrál sporttörténeti pillanatot, Csáth Freeman, a 400 méteres futásban 2000-ben aranyérmet nyert első aboriginal származású olimpikon győzelmét választották a kísérlethez. A versenyről készített mozgóképet mesterséges DNS-be mentették át a siker 20. évfordulóján. Az eredeti anyag az Olimpiai Kulturális Örökség Alapítvány svájci gyűjteményében maradt meg mágneses kazettán, ebből a digitalizálás után a kapott fájl 1 GB volt, de 2020-tól ugyanaz a mozgókép egyetlen mikroszkopikus szintetikus DNS-ben is megtalálható. A DNS-másolatot egy AAA elem méretével megegyező fiolában tartják, amely további karbantartás nélkül – a mostani elképzelések szerint legalábbis – több ezer évig épségben megőrzi a tárolt információt. Amíg a DNS technológia fejlődik, más extrém megoldásokban is bízhatunk. Olyanokban például, mint a norvég Piql cég projektje, akik 2017-ben a jeges svalbardi permafrostban egy bányában hozták létre az Arctic World Archive (AWA) nevű digitális archívumot. Az AWA nem csak filmeket őriz, hanem műalkotásokat, kéziratokat, zenét, tudományos felfedezések dokumentációját, vagyis tulajdonképpen mindent, ami valamiképpen az emberiség kulturális örökségének része.

Az archívumok elsődleges célja a gyűjtemény megőrzése az utókornak, de stratégiájukat a különböző intézmények a lehetőségeiket és a környezet adottságait figyelembe véve alakítják ki. Hogy végül mi, mit és hogyan él túl, az a következő évtizedek egyik legnyomasztóbb, de egyben legizgalmasabb kérdése.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2023/06 44-45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15753

Kulcsszavak:


Cikk értékelése:szavazat: 0 átlag: -