Teszár Dávid
Hiánypótló tanulmánykötet a tajvani új hullámról és kortárs mozijáról Robert Ru-Shou Chen és Stőhr Lóránt szerkesztésében
Szemben
az európai filmes új hullámokkal, a nyolcvanas évek elején szárnyra kapó
tajvani új hullám elkerülte a magyar filmszínházakat. Két leghíresebb
képviselőjének (Hou Hsiao-hsien és a 2007-ben elhunyt Edward Yang) egyetlen (!)
alkotása sem került hivatalos forgalmazásba itthon. Noha a másodgenerációs
tajvani alkotókkal már egy fokkal jobb a helyzet, hiszen Ang Lee (Tigris és
sárkány, 2000; Ellenséges vágyak, 2007) és Tsai Ming-liang (A
lyuk, 1998; Huncut felhőcske, 2005) pár mozija hozzánk is eljutott,
az azért nyilvánvaló, hogy a Covid-járvány miatt könyvbemutató nélkül, 2020-ban
publikált A kortárs tajvani filmművészet című tanulmánykötet egy olyan
közegbe érkezett, amelyben mind a tajvani film (közel)múltja, mind pedig a jelene
nyugodt szívvel ismeretlennek nevezhető. A nemzetközi filmfesztiválokon
ünnepelt sztárszerzőkön túl ez a megállapítás igaz a nagy kasszasikerekre is:
minden idők tíz legnézettebb tajvani filmje közül mindössze egy (Ellenséges
vágyak) jutott el hozzánk. Azért fontos ezt kiemelni, mert ezek az alapvető
információk nem szerepelnek a könyvben.
A Stőhr Lóránt és Robert Ru-Shou Chen által szerkesztett kötet három nagy
egységre osztható. Az elsőben a filmtörténeti és filmipari kontextus kerül
előtérbe: ebben a tajvani új hullámról, illetve a valaha volt legnézettebb
tajvani film (Cape No. 7, 2008) hollywoodi forgalmazásáról olvashatunk.
A második fejezet a világszinten ismert tajvani szerzők (Hou, Yang, Tsai) életművét vizsgálja különféle szempontok szerint. A harmadik
részben térünk át a részletes filmelemzésekre és a kulturális olvasatokra az
Arany Oroszlán-díjas, emblematikus A szomorúság városától (1989) a Tigris
és sárkány wuxia-klasszikusán át a kétrészes, monumentális A szivárvány
harcosai (2011) blockbusteréig, melyben egy bennszülött törzs (ún. seediq)
harcol a gyarmatosító japánok ellen.
Örvendetes tény, hogy a könyv külföldi (döntően tajvani) filmtudósai mellett
három magyar szerző is közöl szövegeket: Kemény Lili, Stőhr Lóránt és Vincze
Teréz – utóbbi kettő ráadásul a Taiwan Fellowship ösztöndíjasként megjárta a
szigetországot és helyben folytatott kutatásokat. Stőhr két tanulmánya közül az
egyik első változata a Filmvilágban már olvasható volt két részben (Távoli
képek, csendes életek; Filmvilág 2015/12. és 2016/1.): ez az az írás, amely
jó bevezetésül szolgál a tajvani új hullám alkotóival, filmjeivel és
társadalompolitikai hátterével való megismerkedéshez. Ugyanez igaz még az első
két szövegre (Stőhr: A kortárs tajvani filmművészetről magyar szemszögből;
Chen: Mit jelent a tajvani új film mozgalom harminc év után?), a többi
tanulmány azonban nem a laikusokat célozza meg, hanem azokat a komoly
érdeklődőket (elméleti alappal rendelkező filmszakos egyetemi hallgatókat és
filmtudománnyal foglalkozó szakembereket), akik már ismerősen mozognak mind a
filmtudomány, mind pedig a tajvani film területén.
Ha csak a tajvani új hullám két ikonikus kulcsfilmjét vesszük (Hou: A
szomorúság városa; Yang: Fényes nyári nap, 1991), akkor azt
láthatjuk, hogy a nyugati, respektíve magyar néző előzetes történelmi és
kulturális ismeretek nélkül nagyjából 15-20%-át fogja megérteni a látottaknak.
Bonyolult szövegek ezek, amelyek értelmezéséhez ismerni kell Kína és Tajvan
politikatörténetét, a kontinentális Kínából betelepülők és a tősgyökeres
tajvaniak viszonyát, valamint a konfucianizmust. A nyelvi réteg tovább nehezíti
a helyzetet (mandarin, tajvani hokkien és esetenként a hakka vagy a japán nyelv
felbukkanása). Jól jön tehát egy ilyen könyv: a kötet elolvasása után a filmértés
szintje elérheti akár a 40-45%-ot is.
Ha van hiányossága a tanulmánykötetnek, akkor az talán az, hogy nem mutat
tovább önmagánál. A tajvani új hullám, akárcsak a francia, az angol vagy a cseh
új hullám, több volt egy nemzeti filmtörténet kiemelkedő időszakánál, több volt
érdekfeszítő zárványnál: hatást gyakorolt ugyanis a kortárs ázsiai művészfilm
egészére. Ekként kiegészítésül ajánlom a könyv mellé a Tajpej virágai – Új
tajvani mozi (Flowers of Taipei: Taiwan New Cinema, 2014) című dokut,
amelyben a távol-keleti művészfilm kurrens ászai (a thai Apichatpong
Weerasethakul, a kínai Jia Zhangke, a japán Hirokazu Koreeda és a dokumentumfilm
nagy kínai fenoménje, Wang Bing) beszélnek a tajvani új hullám saját művészetükre
tett hatásáról.
Gondolat
Kiadó, 2020.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2023/06 39-39. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15750 |
