Kovács Patrik
A legnagyszerűbb Batman-rajzfilmekben a főhős rendre morális válaszút elé kényszerül.
Ha
Batman mozgóképes hagyatéka szóba kerül, a filmbarátok többsége ösztönösen Tim
Burton vagy Christopher Nolan élőszereplős opuszaira gondol, pedig a
Denevérember mitológiájának legalább ennyire fontos alappillérei az egészestés
és sorozatformátumú animációk is. Az eredetileg 1992 és 1995 között sugárzott Batman:
Az animációs sorozat (Batman: The Animated Series) még szorosan
összekapcsolódott a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójának Batman-reneszánszával,
vagyis Tim Burton mind szemléletmódjukban, mind látványvilágukban korszakalkotó
műveivel (Batman, 1989; Batman visszatér, 1992). Varázsosan sötét
atmoszférája, gótikus és expresszionista stíluselemekből táplálkozó „dark deco”
esztétikája (a kifejezés az alkotók találmánya) a húszas-harmincas évek építészeti
trendjeit elegyítette a második világháborút követő éra – főként film noirokból
ismerős – tárgyi miliőjével, továbbá az ezredforduló korszerű technológiájával.
E
lenyűgöző stiláris eklektika ugyanakkor rétegzett – és szintén expresszionista gyökerű
– karakterábrázolással párosult. A sötét lovag seregnyi ellenlábasa múltbéli
tragédiák által stigmatizált, hasadt lelkű, pszichésen megbillent
teremtményként lépett elő Gotham City szénfekete árnyai közül. Noha e
megoldáshoz is a már említett Tim Burton-mozik (főként a Batman visszatér)
szállították a szellemi muníciót, a sorozat showrunnerei (Bruce Timm és Eric
Radomski) és írói (Paul Dini, Martin Pasko, Michael Reaves) az élőszereplős
nagyjátékfilmekre is rákontráztak: a köpenyes igazságosztó olyan – erkölcsileg
ambivalens, sőt egyenesen szánandó – bűnözőkkel viaskodott, akik sok esetben
„csupán” a végzet szeszélyének áldozatai, nem pedig genetikailag pusztításra
programozott, hidegszívű mostrumok.
Ugyanennek
a hagyománynak az örököse a kereken harminc éve bemutatott Batman: A rém álarca
(Batman: Mask of the Phantasm) is, mely az első a Denevérember hőstetteit
megéneklő egészestés animációk sorában, s szinte organikusan nőtt ki Az
animációs sorozat keretei közül. Nemcsak a vizuális stílus és az
alkotógárda maradt változatlan a szériához képest, de a karakterviszonyokat
érintő legfőbb kérdésfelvetés is: mennyiben fakad egy tőről Batman azokkal a
törvényenkívüliekkel, akiknek megfékezésére az egész életét feltette? A rém
álarca ugyanakkor sokkal több, mint egy hetvenöt percesre duzzasztott sorozatepizód.
Virtigli melodrámáról van szó, melyben Batman figurája másodhegedűssé degradálódik
– akárcsak a két Tim Burton-műremek esetében –, a sztori pedig hősünk civil
alteregójának, Bruce Wayne-nek első, torokszorítóan tragikus szerelme köré
összpontosul. A rém álarca cselekményét két, egymást számos ponton
metsző idősík szövi keresztbe.
Az
első az ifjú, önkereső Wayne és a dúsgazdag, csinos, de ingatag családi
háttérrel rendelkező Andrea Beaumont románcának kiteljesedését és totális
széthullását beszéli el. Bruce – aki ekkor még csak a szárnyait próbálgatja
bűnüldözőként – a nő kedvéért lemondana polgárőri ambícióiról, s inkább
megállapodna (hogy ebben az esetben miként alakulna a sorsa, azt az animációs
széria legnagyszerűbb epizódja, az Álom vagy valóság című mutatja meg), de
tervei végül meghiúsulnak. Andrea ugyanis menekülni kényszerül Gothamből, mivel
apja, a neves üzletember összetűzésbe került néhány alvilági kiskirállyal. Tíz
év múlva Beaumont visszatér a városba, s magára ölti egy bosszúszomjas lidérc
maskaráját, hogy egyenként számoljon le a gengszterekkel, akik hajdanán tetemes
adósságba hajszolták, később pedig eltették láb alól az apját.
A
rém álarca
karakterizálásában több lefegyverző újdonsággal is szolgál nem csupán Az
animációs sorozathoz, de a legkülönbözőbb élőszereplős változatokhoz képest
is. Ez az egyetlen olyan Batman-mozgókép, melyben a főszereplő önkéntes
igazságosztói missziója kifejezetten és hangsúlyozottan a rég halott szüleinek
tett fogadalmából születik. A fiatal Bruce – aki ekkor még nem is Batmanként,
hanem símaszkos, névtelen önbíráskodóként üldözi a rosszfiúkat – folyamatosan
párbeszédet folytat a megboldogult Wayne-házaspárral, sőt még ahhoz is tőlük kér
engedélyt, hogy felhagyjon őrültnek tetsző kereszteshadjáratával, és lehorgonyozzon
Andrea mellett. A Denevérember Burton, Nolan és Matt Reeves filmjeiben egyaránt
olyan megszállottként tűnik fel, aki már réges-rég önmagára oktrojálta a
Batman-szerepkört, és saját lelkéből meríti a tevékenységéhez szükséges produktivitást.
A rém álarca Wayne-je viszont felnőtt férfiként is anya- és apakomplexussal
küzd, a síron túlról is a felmenői irányítják minden lépését. (E sajátos szülő-gyermek
viszonyt Az animációs sorozat néhány epizódja – Nincs mitől félni,
Én vagyok az éjszaka, Álmok a sötétben – is boncolgatja, igaz,
korántsem ilyen mélységben.) Andrea egyébként Bruce tökéletes tükörképe és
ellenpontja is a filmben: szintén Gotham krémjéből származik, s az ő álarcos
vigilante-alteregóját is egy szülőgyilkosság teremtette, csakhogy – Batmannel
ellentétben – ő nem az igazság és a törvényesség szolgálatára vállalkozik, hiszen
csupán személyes sérelmeit akarja megtorolni.
A
sokáig hagyományos építkezésű bosszútörténet akkor kap gellert, amikor kiderül,
hogy Andrea apját Batman ősellensége, Joker ölte meg – tette mindezt huszadrangú
maffiózóként, vagyis évekkel azelőtt, hogy a bűn bohóchercege vált volna belőle.
A fantom gyilkosságsorozatának utolsó állomása az a futurisztikus vidámpark (a
létesítményt az 1939-es, valamint az 1964-es New York-i világkiállítás ihlette),
melynek romjain Joker felépítette aktuális bázisát. A jövő technológiai csodáit
játékos formában prezentáló szórakoztató-központ kettős értelmű jelkép: a
múltban a főhősök rügyező szerelmének, az érzelmek végtelen távlatainak mágikus
helyszíne, a jelenben viszont afféle időtlen szellemváros, marsbéli géptemető,
a megrabolt álmok, s halott eszmények szimbóluma. Itt kapaszkodnak össze a
korábban kuszán futó cselekményszálak, s Batman itt szembesül pályája egyik legfájdalmasabb
erkölcsi erőpróbájával.
A
szerelem és a bűnüldözői kötelességetika között kell választania, ráadásul a
képletet bonyolítja, hogy a forgatókönyvírók ugyanabba a szituációba helyezik
Andreát, mint az első Tim Burton-film Batmanjét (az 1989-es moziban Joker végezte
ki a Wayne-szülőket). A pszichopata, a bosszúszomjas rém és a sebzett szívű
denevér lázálomszerűvé növesztett – és egyébként a Batman visszatér
végkifejletére is emlékeztető – harcát senki sem nyerheti meg. Joker végül
kiszolgáltatja magát a bosszúnak, Andrea erkölcsileg bukik el, Batman pedig,
bár mindenáron igyekszik eleget tenni gyermekkori esküjének, akaratlanul is
megszegi azt: a szeretett nő elvesztése szükségszerűen felidézi benne élete
legnagyobb, léleknyomorító kudarcát. A zárlat párhuzamos montázsa – Andrea önmagába
roskadva, egy hajó fedélzetén hagyja el Gothamet, miközben a város mélyén
Batman épp éjszakai őrjáratára indul – tömören és érzékletesen fejezi ki, hogy a
két hajdani szerelmes közötti távolság fényévnyire nőtt. Minden létező értelemben.
A
rém álarca
nemcsak mesteri történetszövése és vigasztalan, komor hangulata miatt jelent
egyedi színfoltot a Batman-mozifilmek dömpingjében, de megannyi formanyelvi
bravúrt is rejt magában. A mű szerkezete feszes és krisztálytiszta, háromdimenziós
technikával készült főcíme a mai napig szemkápráztató, bizonyos kameramozgásai
élőszereplős mozgóképeket idézően összetettek és dinamikusak, parádésan
megvalósított időfelbontását pedig Orson Welles remekműve, az Aranypolgár inspirálta.
Nem meglepő tehát, hogy az animációs Batman későbbi pályaíve A rém álarcához
viszonyítva mélyrepülésként írható le. Ugyanerre a történetmintára épül a tíz
évvel későbbi – a moziforgalmazásig már el nem jutott – Batwoman rejtélye
(Mystery of the Batwoman) is, melyben a sötét lovagnak három revansvágytól
hajtott nővel gyűlik meg a baja: a triumvirátus összes tagja denevérkosztümben
próbál meg érvényt szerezni igazának, céljuk pedig a Pingvinember és Rupert
Thorne által működtetett bűnszindikátus felszámolása. A Batwoman rejtélye
magán viseli az ezredforduló korszellemének minden stigmáját: a pasztellszínekkel
megfestett, matinészerűre hangszerelt, olykor szinte már komédiába hajló bosszúmese
végén a Denevérember megbékélteti sorsukkal a szemrevaló önbíráskodókat, sőt
még vissza is tereli őket az igazságosság ösvényére. A cukorhabos-rózsaszínű
happy end révén a rendező, Curt Geda épp azt kerüli el, ami A rém álarcát
messze a konvencionális Batman-történetek fölé emelte: a protagonista feloldhatatlan
morális-érzelmi dilemmájának bemutatását.
Ami
a Batwoman rejtélyének nem sikerült, azt maradéktalanul teljesíti a Batman
Piros Sisak ellen (Batman: Under the Red Hood, 2010), minden idők
egyik legkiválóbb egészestés Denevérember-animációja. Az alaptörténet számos ponton
rímel A rém álarcára: Gotham City-ben feltűnik egy vörös maszkos igazságosztó,
aki egymás után vadássza le a város hétpróbás gengsztereit. Batman rájön, hogy az
álarc mögött a második Robin, a rég halott Jason Todd rejtőzik. A Csodafiút évekkel
korábban Joker csalta tőrbe, majd kínozta félholtra, és hagyta magára egy
raktárépületben, melyben egy időzített bomba lapult. Jason végül a dörzsölt Ra’s
al Ghul sötét mágiájának köszönhetően tér vissza a kárhozottak birodalmából, méghozzá
élet és halál keskeny pallóján egyensúlyozó, torz lelkű meselényként. Az
eredetileg a kétezres évek derekán megjelent képregény az egyik leghíresebb
Batman-sztorit, a Halál a családban címűt gondolja újra, a
rajzfilmverzió pedig minden, csak nem gyerekbarát: Jason feltámadásának,
illetve a „hamis holttest” kihantolásának jelenete már-már horrorisztikus, de
Piros Sisak szinte terrorcselekménynek is beillő, vérbő magánakciói és a cselekmény
fősodrába ezúttal is későn bekapcsolódó Joker kegyetlenkedései szintúgy
megrázóak.
Jason
ugyanúgy a bűn bohóchercegének bőrére pályázik, ahogy Andrea, s főhősünk számára
most még kínzóbb kérdésként vetődik fel, hogy miért is nem hagyja veszni legrégebbi
és legelvetemültebb nemezisét. Piros Sisak, Joker és Batman végső
összecsapásának helyszíne ezúttal is jelképes, akár A rém álarcában: a
Bűnsikátorban találkoznak, Gotham lepusztult és elnéptelenedett szegénynegyedében,
ott, ahol annak idején Bruce Wayne szülei is halálukat lelték. A Denevérember végül
nem hezitál, amikor ősellenségét kell kimentenie hajdani legfőbb szövetségese
karmaiból. A Jasonnel való utolsó beszélgetése során ugyan megvallja, hogy
sokszor eljátszadozott már Joker likvidálásának gondolatával, de a vörös
vonalat – sajátos becsületkódexe miatt, melynek alapja az élet tisztelete –
sosem lépte át. A főszereplő győzelme most is pürrhoszi: bár Piros Sisakot visszavonulásra
készteti, és Jokert is biztonságba helyezi, pótapaként, mentorként másodszorra
még nagyobb kudarcot vall az egykori Csodafiúval, akinek erkölcsi széthullása
egyébként már tinédzseréveibe bele volt kódolva.
Az önbíráskodás
Rubiconját Batman végül A sötét lovag visszatérben, Frank Miller kultikus
rajongás övezte képregényfolyamának 2012-es animációs adaptációjában lépi át. A
kétrészes opusz szinte képkockáról képkockára, továbbá jószerivel betűhíven követi
az eredeti művet, centrumában pedig az idősödő, megkeseredett, álarcától-palástjától
réges-rég – egyébként épp Jason Todd halála miatt – megvált Bruce Wayne-t
találjuk. Gotham lángokban áll, a várost lassan anarchiába taszítják a neonáci jellegű
utcai bandák, és ha mindez nem volna elég, Batman egyik legveszélyesebb
ellenfelét, Kétarcot gyógyultnak nyilvánítják, s kiengedik az Arkham
Elmegyógyintézetből. Az öreg Bruce végül besokall, s tízévnyi szünet után ismét
magára ölti a denevérjelmezt, hogy minden eddiginél brutálisabb módszerekkel szálljon
szembe a béke kerékkötőivel. Az egykori ifjú idealista rendpárti – egyes
értelmezések szerint kifejezetten fasisztoid – agresszorrá „rongyolódik”, miközben
a fiatal nemzedékekkel való kapcsolata erősen konfliktusossá válik
(jelzésértékű, hogy a legveszedelmesebb, már-már szektaszerű bűnözői csoport, a
Mutánsok derékhada szinte kölyökkorú suhancokból áll).
Legalább
ennyire érdekes, ahogy a protagonista lecseréli – pontosabban felfrissíti –
technikai arzenálját, mégpedig az új idők követelményeihez igazodva. A sötét
lovag visszatérben a címszereplő egy hangsúlyozottan militáns univerzumba
csöppen, hiszen a fegyveres erőszak nemcsak Gothamben hág tetőfokára: a két
szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió a megsemmisülés szélére
sodorja a világot, sőt egy kis híján becsapódó – végül az űrben felrobbanó – atomrakéta
hatására egész Amerika nukleáris télbe dermed. Nem csoda hát, hogy Batman is új
támadóeszközöket alkalmaz: egy hatalmas tankkal ront neki a Mutánsok hordájának
(igaz, csak gumilövedékeket használ), de láthatjuk lőfegyverrel a kezében is,
sőt a hallucinogén gáz bevetésétől sem idegenkedik (ezt az ötletet ráadásul egy
közismert antagonistától, a Madárijesztőtől kölcsönzi).
A
Denevérember valójában akkor lép át a morális szürkezónába, amikor úgy dönt,
sajátkezűleg öli meg az Arkhamből időközben kereket oldó, és a város több
pontján is brutális vérfürdőt rendező Jokert. Kettejük döntő összeütközésére
egy vidámparkban, azon belül is a szerelmesek alagútjában kerül sor (mi sem
illusztrálhatná ékesebben a két figura egymásrautaltságát, mint épp ez a
körülmény), s Batman végső soron azért küldi a másvilágra a tömeggyilkost, mert
annak tevékenysége túl sok véráldozattal járt a múltban. „Hány embert öltem meg
azzal, hogy életben hagytalak?” – teszi fel a költői kérdést hősünk, mielőtt –
több szemtanú jelenlétében – kitörné Joker nyakát. Már ez az érvelés is a
főszereplő rendfenntartói működésének autoriter karakterére mutat rá, pedig a Joker-epizód
csupán egy sokkal súlyosabb etikai és világnézeti konfliktus előszobája. Miután
nukleáris tél köszönt Gothamre, Batman egyszemélyben veszi át a város
irányítását a hivatalos szervektől, majd az általa szétvert Mutánsok maradékának
segítségével őrködik a rend és a béke felett. Az amerikai kormánynak azonban
szúrja a szemét, hogy egy önbíráskodó tette Gotham-et az ország
legbiztonságosabb városává, így a történetben néven nem nevezett, ám erősen
Ronald Reaganre hajazó elnök megbízza Supermant, hogy – ha erőszakkal is, de –
csavarja ki a kormányrudat egykori fegyvertársa kezéből.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2023/06 16-19. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15743 |
