Varga Balázs
A hatvanas évek látványos presztízsfilmjeinek hulláma a hetvenes években lassan, de biztosan átgördült a televízióba.
A
szocialista időszak televízióját ugyan a „hétköznapok” és az „otthonosság”
címkéivel szokás jellemezni, ám ez nem jelentette azt, hogy a nem hétköznapi
történetek hiányoztak volna a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek
televíziójából. A tévés fikció, és főképp a sorozatgyártás nemcsak hétköznapi
hősök (nem) hétköznapi kalandjaira, hanem különleges hősök rendkívüli tetteire
is nyitott volt. A kalandsorozat, ahogy a kalandfilm, a nem hétköznapi
próbatételek talán legkiválóbb terepe. Legyen a sztori közege történelmi vagy jelen
idejű, a kalandtörténet az ismerősség és a rendkívüliség kombinációjának a
fantasztikumon inneni variációit tudja megmutatni. Hadakozás, románc és utazás:
a kalandtörténeteket három, önmagában is erős téma vagy motívum párosításai és
változatai jellemzik. A helyi színek és összetevők mindig lényegesek, a
hétköznapi fölé emelkedő hős és a közösség viszonyát jobbára ezek a helyi,
kulturális elemek szabályozzák. Műfaji, de főképp kulturális örökség és
identitás szempontjából lényeges, hogy a kalandtörténet, a történelmi film és
az irodalmi adaptáció regiszterei nem mindig és nem könnyen választhatók el
egymástól. Kulturális presztízs szempontjából a klasszikus művek adaptációi
(így hazai kontextusban Várkonyi Zoltán oly sokat emlegetett Jókai-filmjei) érthetően
a figyelem és a kulturális emlékezet középpontjában állnak, miközben a
kalandtörténetek helyi, nemzeti és transznacionális szálai szintén érdemi és
izgalmas összetevői kulturális hagyományainknak.
A
kalandsorozat hálás és népszerű filmes és tévés műfaj volt mindig is, keleten
és nyugaton, északon és délen, a második világháború után és a streaming
világában egyaránt. Ahogy a kalandfilmek nemzetközi vagy angolszász
felfutásának megvoltak és megvannak a hullámai, a tévés kalandsorozatok is
időbeli (és olykor tematikus) ciklusokban íveltek felfelé, majd szorultak
időlegesen hátrébb. A kalandsorozat nem hiányzott a szocialista tévékultúrából
sem, sőt, annak egyik reprezentatív, a szaktudást, minőséget, érettséget jelző
produkciói közé tartozott. A magyar tévétörténet sem jelent kivételt. Az
1964-ben vetített A Tenkes kapitánya az egyik első magyar élőszereplős
tévésorozat volt. A Móricz Zsigmond regénye nyomán készített Rózsa Sándor
a hetvenes évek legelején a minőségi adaptáció és a látványos kalandsorozat
nagy költségvetésű, kiemelt vállalkozásának számított. Az olasz-nyugatnémet-francia-magyar
koprodukcióban a hetvenes évek végén elkészült Sándor Mátyás a Magyar
Televízió nemzetközi együttműködésben, az európai színtérre készített
nagyszabású produkciója volt. Nincs ez másképp mostanában sem, amikor a Tündérkert
(egy újabb Móricz-adaptáció), illetve a Bán Mór Hunyadi-regényciklusa nyomán,
kiemelt költségvetéssel és nemzetközi koprodukcióban készülő Hunyadi-sorozat
már a forgatás és előkészítés kapcsán egyfajta szintugrásként és a kortárs
nemzetközi minőségi televízió kultúra példájaként kerül elő a hírekben.
A
kalandsorozat extra érdekessége tehát, hogy a helyi, nemzeti kultúra és
történelem, illetve az univerzális, nemzetközi és transznacionális trendek egészen
sajátos kombinációját tudja nyújtani. Sokszor túl drága műfaj ahhoz, hogy
látványos kiállítású produkciói egyetlen lokális tévécsatorna gyártásában
készüljenek el (ezért különösen vonzó koprodukciós téma), miközben a
kalandtörténetekben megjelenő nemzeti történelmi és kulturális vonatkozások a
helyi, nemzeti kulturális hagyomány és identitás reprezentációjának kitüntetett
műfaját jelentik.
A
szocialista időszak magyar tévékultúrájának kalandsorozatai szintén a
kalandtörténetek helyi, nemzeti, patrióta vonatkozásai, illetve a szélesebb
közönség számára is könnyen érthető, átélhető és felismerhető történetek
elvárásainak sokirányú hálózatában próbálták megtalálni a legjobb helyeket és
megoldásokat. A magyar közönség számára ismerős, vonzó hősök kalandjait akarták
megmutatni – úgy, hogy azok akár a keleti vagy nyugati nézők figyelmét is
megragadják.
Betyárvilág
Annak,
ahogy a népi kultúra és a társadalmi képzeletvilág univerzális motívumai, hősei
és karakterei sajátos módon aktualizálódnak egyes helyi kultúrákban az adott
társadalmi és politikai viszonyok között, az egyik legszínesebb példája a népi
igazságosztó kalandhősök alakváltozata. Az 1950-es és 1960-as évek
kalandfilmjei és sorozatai nyugaton és keleten egyaránt előszeretettel
építettek törvényen kívüli igazságosztók történeteire. Robin Hood kalandjai az
1950-es évek közepétől előbb a brit nézők körében, majd a nyugati és amerikai
piacon, utána pedig a szocialista világ képernyőin arattak sikert. Nem sokkal
később Tell Vilmos hőstetteit és tévedhetetlenül célra tartó nyílvesszőit
követték nézők milliók világszerte. Robin Hood figuráját a kardforgató
kalandhősök tévésorozatairól könyvet író James Chapman az ideológiailag
legrugalmasabb hősök egyikének nevezte. A jobboldal számára Robin Hood patrióta
harcos és a korona elkötelezett híve, a baloldal számára a kiszolgáltatott,
egyszerű nép védelmezője és képviselője. A második világháború utáni évtizedekben,
a nemzeti függetlenségi és felszabadító mozgalmak idején nemcsak a képernyőkön,
hanem a valóságban is szép számban bukkantak elő népi igazságosztó hősök, felkelők,
gerillák és partizánok. Talán nem véletlenül ebben az időben születtek a brit
marxista történész, Eric Hobsbawm írásai a „társadalmi banditáról”: arról a
törvényen kívüli lázadóról, aki rablóból nem pandúr
lesz, hanem a kiszolgáltatottak hőse. Hobsbawm leírását történeti
kontextusban sokan kritizálták, a populáris kultúrában keringő népi hős figurák
szempontjából azonban évtizedek óta jó inspirációnak és analógiának tűnik. Pancho
Villa, Billy, a Kölyök, Sztyenka Razin vagy Rob Roy – a sor szabadon bővíthető,
és nemcsak régebbi western és paraszti társadalmak törvényen kívüli hőseivel
(Hosbawm teóriája annak idején a paraszti társadalmakról szólt), de akár mai,
városi népi banditákkal. És itt nem is feltétlenül a viszkis rablóra, hanem
mondjuk A nagy pénzrablás (Money Heist) kapitalista gépezetet és
államhatalmat támadó, szabad rablóira érdemes gondolni, akik ugyan saját
jólétüknek is igyekeznek megágyazni, de a globális dolgozó osztályokat képviselve
leckéztetik meg a kortárs neoliberális rend urait.
A
népi hős figurájára a háború utáni magyar szocialista ideológia és populáris
kultúra egyaránt szívesen épített. Látszik azonban a különbség a kommunista
hatalomátvétel ideje, a negyvenes évek végének filmje és a hatvanas évek
elejének szocialista népszerű kultúrája között. A negyvenes évek végén készült,
Nádasdy Kálmán és Ranódy László rendezte Ludas Matyi főhőse harcias
proto-szocialista lázadó, harsányan kikel a népnyúzó gazdagok ellen. A
szocialista Ludas Matyi figurája korai osztályharcos figura, és ekként
stilizálódik népi hőssé. A hatvanas évek elején A Tenkes kapitánya már
távol tartja magát az osztályharctól. A népnyúzó nemesek helyett inkább az
osztrák tisztek a fő ellenfelek: a társadalmi konfliktust a patrióta
függetlenségi csatározás háttérbe szorítja, bár teljesen el nem tünteti.
Jellemző, hogy a sorozat első epizódja az ostoba és öntelt Eberstein ezredes
megleckéztetésével indít, míg a társadalmi és osztálykonfliktusokat (a
szegények kiszolgáltatott helyzetét) későbbi epizódokban hozza játékba a
sorozat.
A
Tenkes kapitánya
Eke Mátéja nem volt egyedi és egyedüli „társadalmi bandita” a korszak
kelet-európai népszerű (tévé)kultúrájában. A litván Tadas Blinda történetét a
szovjet időkben minisorozat (de már a XX. század elején színmű), a rendszerváltás
után többek között rockopera, majd újabb film dolgozta fel. A szlovák Jánosik
kalandjai a hatvanas évek elején csehszlovák játékfilmben, majd 1971-ben
lengyel sorozatban kerültek elő – pontosan mutatva azt is, hogy egy-egy népi
hős szegénylegény miként tud több nemzeti kulturális emlékezeti mintában
kitüntetett szereplő lenni. Betyárok, hajdúk, kurucok, szegénylegények
történelmi azonosítása vagy kalandos-ideológiai nagy családba szervezése (Tadas
Blinda mint a litván Robin Hood) persze csak sok túlzással és a történelmi
kontextust, a helyi értékeket elegánsan háttérbe szorítva lehetséges. Ez is
része annak, ahogy a kalandtörténet közösséget teremt. Hősök és nézők
közösségét.
Ahogy
arról már szó volt, a kalandfilm- és kalandsorozat nagyon sok ponton átfedésben
volt és van a történelmi filmmel, a kosztümös műfajokkal és az irodalmi
adaptációkkal. A szerelemben, háborúban és utazások során próbatételeket kiálló
kalandhős különböző hátterek és eltérő kulturális regiszterek előtt és között
tudott szabadon közlekedni – akár a magyar tévékultúrában. Míg A Tenkes
kapitánya a vagány népi hős kalandjaira, a pár évvel később készült Rózsa
Sándor (1971) a betyárvilág akkurátus felidézésére összpontosított.
Hasonlónak tűnő téma, eltérő eszközökkel. A Rózsa Sándor esetében az irodalmi
klasszikus nézőket lekötő, látványos adaptációja volt a cél, nem lekezelve az
ifjúsági kalandfilmként címkézett Tenkest, mégis, más regiszterbe helyezve az
új produkciót. A Szinetár Miklós rendezésében, komoly költségvetéssel készült
sorozat alapja Móricz Zsigmond Rózsa Sándor-regényei közül az első kötet, a Rózsa
Sándor a lovát ugratja volt. A nagy apparátussal leforgatott, tizenkét
részes sorozat nem akcióközpontú, hanem ráérősen meséli újra a móriczi Rózsa
Sándor-legendáriumot. Sok belső monológgal, a környezet és a közeg
bemutatásával dolgozik. Előkerülnek természetesen a betyárkalandok és Rózsa
szerelmi históriái, de alaposan betekintünk a szegedi urak lakomáinak és a
tanyavilág nincstelenjeinek világába is. Azok a nézők, akik A Tenkes
kapitányához hasonló szórakoztató kalandtörténetet vártak, valószínűleg
csalódtak. Ugyan a sorozat kapcsán sokaknak inkább a tájszólásos beszéd
használata és ennek Hofi Géza által elővezetett elhíresült paródiája ugrik be
(„Jött vörös főcsősz Gödöllőről. Fröccsöt hörpölt. Rögtön vörös nőt dögönyözött
ötször. Döngölt földön hörgött, nyögött, gyönyörködött. Jövő őszön jött vörös
nőből öt vörös csősz-kölök.”), Szinetár sorozata a kalandtörténet és az
irodalmi hagyomány, illetve a folklorisztikus közegábrázolás kombinációja miatt
is érdekes. A hazai populáris kultúra azonban a rendszerváltás után már nem ezekre
az aspektusokra volt fogékony. A Rózsát alakító
Oszter Sándor Árpa Attila Argo-filmjeiben Tejesemberként került elő,
Antal Nimród A viszkisében pedig biztonsági őrként idézte meg korábbi
szerepét és kapcsolt újabb szemeket a kulturális idézet-láncba. A
betyártörténetek és a betyárvilághoz is kapcsolható irodalmi adaptációk
mindazonáltal nem tűntek el az ezredforduló utáni magyar mozgóképkultúrából.
Novák Emil a 2000-es évek elején hatrészes tévésorozatban, illetve annak
moziváltozatában dolgozta fel a bakonyi betyár, Sobri Jóska legendáriumát. Az
alföldi tanyavilágot, illetve Móricz műveit (bár nem a betyárokra és a
betyáridőkre koncentrálva) Vitézy László tévés adaptációi idézték meg (A
Hortobágy legendája, Égi madár, Pillangó, A galamb papné,
A fekete bojtár).
Világutazó
kalandorok
A
kalandtörténet lényegi hozzávalói közül a hadakozás és a románc bőséggel
megjelent A Tenkes kapitánya és a Rózsa Sándor epizódjaiban. Az
utazás inkább csak annyiban, hogy az igazságosztó hősök szinte folyton úton
voltak, bujkáltak és menekültek az utánuk csörtető perzekutorok és labancok
elől. Ez utóbbi elem, tehát a kalandtörténet világfelfedező és világot leíró,
panorámikus és egzotizáló lehetőségei a hetvenes évek más magyar tévés
sorozataiban bukkantak felszínre. Ezek az alkotások a hazai terepet részben
elhagyva produkciós szempontból, de témájuk okán is tágabb terepen mozogtak.
Olyan történeteket meséltek és olyan hősökhöz fordultak, akik vagy több nemzet
és nemzeti kultúra szempontjából is érdekesek lehettek, vagy a maguk
fikcióvilágában az egyetemességet mutatták be. A sorból az első a XVIII. század
világutazó felvidéki nemeséről, a frissen filmre vitt Hadik Andráshoz hasonlóan
szintén huszárkapitány Benyovszky Móric életéről a hetvenes évek első felében
magyar-csehszlovák koprodukcióban készített sorozat volt. A birtokait egy
családi viszály miatt elveszítő Benyovszky bejárta Lengyelországot, harcolt az
orosz cári haderők ellen, elhurcolták Szibériába, majd megjárta Franciaországot
és Madagaszkárt, egyszóval jelen volt a XVIII. század majd összes nagy európai
birodalmának színterén. A sorozat Benyovszkyja nyughatatlan és az
igazságtalanság ellen mindig kiálló hős, akit elvei mellett egykori barátjával
folytatott hadakozása vezérel. A sorozat a nagyszabású, világutazó kalandtörténetbe
így tudja a politikai mellé a személyes motivációt is beépíteni. A Vivát,
Benyovszky! (1973-75) koprodukciós logikája szemérmesen (avagy trükkösen)
oldja meg a nemzeti hovatartozás kérdését: abban a jelenetben, amelyben az orosz
kormányzó nemzetiségéről kérdezi Benyovszkyt, a magyar változatban ő magyarnak,
a csehszlovákban szlováknak vallja magát. Az Igor Ciel és Várkonyi Gábor által
jegyzett sorozat Joľo Niľnánsky könyvén alapul, de alapulhatott volna más
feldolgozáson, például Jókai Mór regényes Benyovszky-életrajzán. Jozef Adamovič
Benyovszkyja ugyan lehetett volna karizmatikusabb, a csehszlovák-magyar sorozat
mégis tanulságos darabja a soknyelvű és sokirányú, transznacionális
Benyovszky-legendáriumnak, és példája annak, ahogy a romantizáló szemlélet a
történelmi eseményeket és alakokat a kalandvezérelt fikció szolgálatába
állítja.
Fiktív
hősök esetében azért egy fokkal könnyebb a helyzet, ott szabadabban mozog a
hőst formáló és fantasztikus kalandokat teremtő fantázia – persze Benyovszky élettörténete
rengeteg fikciós kalandtörténettel felvehetné a versenyt (sokak szerint a
világutazó saját maga is komoly szerepet játszott mozgalmas portréja
kialakításában). Még jó, hogy a Vivát, Benyovszky! nem az egyetlen
kalandsorozat a hetvenes évek magyar tévékultúrájában. A világutazó felvidéki
kisnemes regényes kalandjai mellett számos olyan is akadt, amely fiktív hősök
nagyszabású nemzetközi kalandjai révén színesítette a magyar televíziós
kalandsorozatok univerzumát.
A
hetvenes évek magyar tévés fikciójának az adaptációk, a történelmi témák és a
kalandos történetek voltak a húzóágazatai. Jelenidőben játszódó sorozatok is
készültek, de a figyelem középpontjában irodalmi klasszikusok míves adaptációi
és múltidéző midcult alkotások álltak. A hatvanas évek látványos
presztízsfilmjeinek hulláma a hetvenes években lassan, de biztosan átgördült a
televízióba. A korszak egyik emblematikus rendezője, Zsurzs Éva egyaránt
jegyzett akár irodalmi alappal bíró kalandtörténeteket (A koppányi aga
testamentuma, A törökfejes kopja) és minuciózus adaptációkat (A
fekete város, Abigél). A hazai irodalmi klasszikusok mellett azonban
ebben az időben az egyetemes (európai) szórakoztató és presztízsirodalom hazai
tévés változatai is elkészültek, olykor komoly nemzetközi koprodukciókban.
Ennek a trendnek a kalandsorozatokkal kombinált külön fejezete három
Verne-adaptáció: a Markos Miklós által rendezett A dunai hajós (1974); a
részben Magyarországon, hazai alkotók és színészek közreműködésével forgott Sztrogoff
Mihály (1975), illetve a nemzetközi koprodukcióban, Bujtor István
főszereplésével készült Sándor Mátyás (1979).
Amikor
tehát a magyar midcult és szórakoztató film- és televíziós kultúra Kádár-kori
hagyományaira gondolunk, nem csak a Jókai-filmek és sorozatok hullámára, hanem
a „francia Jókai”, Jules Verne magyar vonatkozású regényeinek adaptációira is
érdemes figyelnünk. Verne, akit magyarosított névváltozatban Verne Gyulaként
már több-kevesebb sikerrel próbált honosítani a népszerű kulturális
képzeletvilág, rendkívül jó forrás, ha a XIX. század második felének rendkívüli
utazásait, kalandorok kalandos történeteit és ügyes kezű feltalálók talányos,
jövőbemutató találmányait akarjuk szemügyre venni. A Verne-regények a
helyszínek és történetek tekintetében majdnem tökéletesen lefedik a XIX.
századi Európa térképét; főképp kulturális és képzeletbeli térképét – annak
minden kulturális vakfoltjával és irányultságával.
A
magyar kalandsorozat-történelemben a Verne-adaptációk a nemes kalandor
hőstípusának alakváltozataival írják be magukat. Ezek a szereplők nem elnyomott
társadalmi rétegeket képviselnek, és nem a gazdagokat szipolyozzák. Nem is
(feltétlenül) lázadnak, bár a különféle politikai rendekkel gyakran kerülnek
konfliktusba. Igazságszeretetük és nyughatatlanságuk a mozgatórugó, és e kettő
kombinációja a dinamikus elegy. A dunai hajósban az elnyomott bolgár közösség
szabadságvágyának támogatása és a nagy utazás kalandja (a Duna forrásától
eljutni annak torkolatáig) egyszerre teremt lehetőséget egy széles kulturális panoráma felvázolására és a pikareszk
bűnügyi-politikai-szerelmi kalandsorozat színre vitelére. Markos Miklós
sorozatában az álidentitásokat felvevő szereplők változatos csapata kerül elő:
van közöttük álruhás rendőrfelügyelő, kém, rabló, szabadságharcos és bandita. A
pár évvel később készült Sztrogoff Mihály részben idehaza forgott, de a
történetnek magyar vonatkozásai lényegében nincsenek és a sorozat társadalmi
töltete is vékonyabb. Verne azon regényeinek egyikén alapul, amelyben nem a
lázadók segítése a hős indítéka, hiszen a lázadó tatárok földjére titokban
utazó cári futár kalandjait követjük. A Sztrogoff Mihály az
orientalizáló narratíva masszív példája, a következő, magyar részvételű
nemzetközi Verne-adaptáció, a Sándor Mátyás azonban már a XIX. század
második felének Habsburg-ellenes függetlenségi mozgalmainak közepébe repíti a
nézőket. Bujtor István a Sztrogoff Mihály magyar változatában a főhős
szinkronhangját adta, a Sándor Mátyásban azonban már ő a főszereplő, a Magyarország
függetlenségéért küzdő és a bécsi udvar bosszúja, valamint bérgyilkosai elől
menekülő erdélyi nemes. A hetvenes évek legvégén készült sorozat sikeres
nemzetközi presztízsprodukció volt, melyet koprodukciós szempontból a következő
években magyar és nyugat-európai együttműködésben készült zeneszerző-életrajzi
sorozatok követtek (Liszt, Wagner, Bach). A kalandsorozat műfaja azonban egy
időre háttérbe szorult. Betyárok, hercegek, grófok, kalandorok és katonák
helyett a nyolcvanas évek magyar sorozatai a hétköznapok és a jelen idő
konfliktusaiban akarták újra megtalálni a hőseiket.
A
szöveg a NKFI által támogatott, 135235-as számú, A magyar népszerű film és
tévékultúra a szocializmus idejétől napjainkig című kutatás keretében
készült.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2023/06 12-15. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15741 |
