Ardai Zoltán
Vidám, szomorú vagy közömbös állapotban Geena Davis csak csinos. Amikor viszont belesápad a gyűlöletbe, előtündöklik, amit eddig talonban tartott, egy olümposzi arc. Csak most venni észre sötét szembogarát, szép okos nézését, amikor tekintetét már a pusztításra való elszánás szellemíti át, 1942-es orosz kraszávicákat idézőn. Filmekbéli vőlegényei, szimpatikus férjei előtt épp ezen alakban nem mutatkozik meg soha. Igazán megcsodálhatni őt a gazemberek kiváltsága, közvetlenül haláluk vagy megvakíttatásuk előtt. Ámde hogyan alakulnak akkor a dolgok, ha egyszer csak színre lép maga Samuel L. Jackson is?
Amíg gyanút nem fogunk, hogy Jackson talán mégsem a dicső főhősnővel egyenrangú figurát játszik (egyre mókásabb hacukákat húz ugyanis magára, egyre nagyapósabb, mindinkább csak rezonőr-alak), addig a színhelyváltások ritmikájában és a Tűzőzőn más stílusfirkáiban rendkívüli filmes mesélőkedvet vélhetünk bujkálni. A Renny Harlin-akciófilmek e legköltségesebbike az első félórában még osztályon felüli, műfaján túlnövő darabnak ígérkezik. Aztán alább adja, de a keretkövetelményeknek így is dugig eleget tesz (A-klasszis) és csak az utolsó percekben csuszamlik mélyre, a C-kategória konvencionalizmusáig. (Sebaj, majd legközelebb sikerül megúszni; Harlinnak vannak esélyei.)
A zárójelenet a diadalmas, megzabolázhatatlan kommandós-asszonyt immár üdülés közben mutatja, amint cabriolén suhan és a Fehér Ház urával telefonoz, afféle „hogy ityeg a fityeg, Führerem?”- modorban. Ez a – meghatározatlan sorszámú – Elnök a mű egész kozmoszának legviszolyogtatóbb jelensége. Már korábban feltűnt; attól fogva vágyódóbban vártuk a kilátásba helyezett apokalipszist. Nagyon csodálkozunk, hogy a károk egyetlen eklézsiakörzetre korlátozódtak, és az úgynevezett Elnöknek még csak melege sem lett. Ennyit a „tűzözönről”, a film egyébként kellően tartalmas a maga nemében.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1997/08 64. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1573 |
