Gyöngyösi Lilla
Le dernier métro – francia, 1980. Rendezte: François Truffaut. Írta: Jean-Claude Gumberg, Suzanne Schiffman és François Truffaut. Kép: Néstor Almendros. Zene: Georges Delerue. Szereplők: Catherine Deneuve (Marion), Gérard Depardieu (Bernard), Jean Poiret (Jean-Loup), Andréa Ferréol (Arlette). Gyártó: Les Films du Carrouse / SEDIF. Forgalmazó: HBO Max. Szinkronizált. 131 perc.
François Truffaut egyik utolsó filmjében a német megszállást elszenvedő Párizsba kalauzol, ahol teltházzal futnak a színházak – hogy aztán a nézők hazasiessenek az utolsó metróval a kijárási tilalom előtt. Bár a bevezető szerint melegedni jártak az épületekbe, Az utolsó metró arról győz meg, hogy a színház ennél sokkal fontosabb szerepet töltött be: a művészet a szabadság utolsó bástyája volt, amelyet folyamatosan ostromoltak a külvilág erői. Az utolsó metró egyszerre szól egy színtársulatról, a háborús mindennapokról, ellenállásról és kollaborációról, zsidóellenességről, a művészet megszakíthatatlanságáról és az önzésről, házastársi odaadásról és egy új szerelemről. Bár mindez soknak tűnik, Truffaut apránként, természetesen rajzolja fel a tablót, észrevétlenül siklik át egyik témáról a másikra. A valós alakok és események ihlette történetben fokozatosan árnyalódnak a jellemek, lepleződnek le a titkok, miközben a Catherine Deneuve vezette társulat – Gérard Depardieu-vel az élen – a Titanic zenekaraként játszik az utolsó pillanatig.
Truffaut nem titkolt célja volt, hogy tisztelegjen a színházművészet előtt, ahogy korábban az Amerikai éjszaka a filmforgatás őrült, de ellenállhatatlan világát idézte meg (a trilógia harmadik része a kabaréval a középpontban már nem készülhetett el). A film önreflexióként, a kultúra letéteményeseinek dicsőítéseként is értelmezhető, de romantikus, háborús drámaként is könnyen fogyasztható. A rendező maga mögött hagyta az új hullámos pimaszságot és felforgató hangnemet, a korszakra jellemző nézőbarát, akadémikus stílust követte (a befejezés kivételével). Nem véletlenül Az utolsó metró az egyik legnépszerűbb filmje: az otthonos hangulatnak és az empatikus, humánus megközelítésnek köszönhetően magukba szippantanak egy olyan korszak mindennapjai, amikor egyetlen nap sem volt átlagos.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2023/04 63-63. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15729 |
