Árva Márton
Falusi horror az idegengyűlölet és a klímaválság árnyékában.
Martin Verfondern élete és halála megrázóan példázza, hogy a gazdasági- és klímakrízis miként tesz tönkre emberi sorsokat. A holland férfi a 90-es években a gentrifikáció elől menekült el Amszterdam melletti otthonából, és egy olyan galíciai faluban kezdett gazdálkodásba feleségével, melyet az éghajlatváltozás és a munkalehetőségek hiánya miatt lakói nagy része elhagyott. Egyetlen gallego család maradt a településen, de őket annyira sértette Verfondern törekvése, hogy újdonsült lakhelyét turistaközponttá alakítsa, ráadásul a község fakitermelésből származó bevételéből is részesüljön, hogy egy szóváltást követően lelőtték.
A Szörnyetegek ezekből a tragikus eseményekből inspirálódó, művészfilmes stílusú rural horror, amely igyekszik egyensúlyt teremteni a bűntény újramesélése, a zsánerhatások csúcsra járatása és a mai társadalmi kontextus felrajzolása között. A korábban pörgős thrillereket (A rendszer) és melankolikus drámákat (Anya) is jegyző Rodrigo Sorogoyen és Isabel Peña véres leszámolás helyett inkább gonosz játszmákra és indulatos dialógusokra fűzik fel a (fikciós verzióban francia) házaspár és a kocsmában hangoskodó, nincstelen gallego hillbillyk konfliktusát, és hatásosan borzongatnak az egyre drámaibb gazdasági leszakadás, illetve az erre könnyű választ kínáló idegenellenesség légkörét megteremtve.
A legtanulságosabb (és legellentmondásosabb) mégis az, ahogy az általánossá vált klímaszorongás korába adaptálnak egy félszáz éves zsánermintát. Carter Soles 2013-ban írt a környezetvédő gondolat 70-es évekbeli fősodorba kerülése és az amerikai rural horror (Gyilkos túra, A sziklák szeme) összefüggéseiről. Szerinte az alműfaj motorja a városi középosztály bűntudata és szorongása, melynek oka a vidék kizsigerelése és magára hagyása, illetve a szembesülés, hogy a hillbilly-antagonisták morálisan elítélendő tetteit – a bizarr étkezési szokásoktól a gyilkosságig – nem szimpla pszichológiai aberráció vagy természetfeletti gonoszság motiválja, hanem a peremre szorulásból következő szélsőséges gazdasági kényszerek és elkeseredett életösztön. Végül – és ez az igazán korszakspecifikus elem – az új felismerésből következő félelem, hogy a környezetszennyezés gátat szabhat a kapitalista fejlődésnek, így alááshatja a középosztály megszokott kényelmét, a városi polgárokhoz is közelebb hozva a hillbilly életforma szörnyűségeit.
A 2022-es Szörnyetegek középosztálybeli főhősei viszont már régen megcsömörlöttek az urbánus élettől, tanárból farmerré lettek, és a nyersanyagpusztítás helyett környezetbarát ökofarmot létesítenek. A hillbillyk pedig csak egy morbid vicc erejéig hitetik el, hogy macskahúst esznek, valódi vétkük a termőföldek szennyezése, és főképp – ahogy a tízperces csúcsjelenetből kiderül –, hogy zokszó nélkül átengednék a területet egy norvég cég szélerőműveinek, a csekély kártérítési pénzből pedig autót vennének, és taxisvállalkozást alapítanának a közeli városban. A városi jövevény tehát immár nem a természet megrontója, hanem újjáélesztője. A falusi szörnyeteg pedig nem természetközeli, állatias kannibál, hanem épphogy a szennyező ipari civilizációba vágyakozó tudatlan.
A kétpólusú morális ítélkezés tehát megmarad, csak a tartalom cserélődik. Sorogoyen és Peña középosztálybeli hősei már tényleg nem rendelkeznek anyagi többlettel a helyiekhez képest, mégis inkább az őket megkülönböztető kulturális javaikat és piaci érdekeiket őrzik, minthogy a gazdasági- és klímaválság kárvallottjaiként felismernék közösségüket a hillbilly szomszédokkal. Mindezt a film végi műfajváltás hangsúlyozza ki, mely ugyan új elemként érinti a sztori gender-vetületét, de teljesen elhagyja a korábbiakat meghatározó politikai-gazdasági-környezeti motivációt (az erőművek telepítéséről szóló szavazást). A Szörnyetegekben így nemcsak a legkiszolgáltatottabb réteg erőszakossága ijesztő, hanem az is, hogy a film a gazdasági- és klímakatasztrófa elszenvedőinek összecsapását a válság tudatában eltelt bő 50 év ellenére is elsősorban személyes erkölcsi különbségükből vezeti le.
SZÖRNYETEGEK (As bestas) – francia-spanyol, 2022. Rendezte: Rodrigo Sorogoyen. Írta: Isabel Peña és Rodrigo Sorogoyen. Kép: Alejandro de Pablo. Zene: Olivier Arson. Szereplők: Marina Foïs (Olga), Denis Ménochet (Antoine), Luis Zahera (Xan), Diego Anido (Lorenzo), Marie Colomb (Marie). Gyártó: Arcadia Motion Pictures / Caballo Film. Forgalmazó: magyarhangya. Feliratos. 137 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2023/04 53-54. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15720 |
