Orosz Anna Ida
A Kecskemétfilm stúdió Cigánymesék-sorozata immár a Youtube-on is elérhető a nagyközönség számára.
A cigány mesék adaptációja és a roma karakterek szerepeltetése nem újkeletű a magyar animációs film történetében, ám a Horváth Mária vezette stáb sorozata az első, amely hosszútávú programként tűzte a zászlajára a cigány kulturális értékek földolgozását a nagyközönség számára.
Immár egy évtizede készülnek a Kecskemétfilm Stúdió égisze alatt a Cigánymesék sorozat epizódjai. A széria 2014 és 2021 között született első évadja március óta megtekinthető a stúdió Youtube-csatornáján, miközben a széria következő tizenhárom része is gyártásban van, amelyből 2022-ig három mese el is készült. Itt az idő, hogy az eddig napvilágot látott filmek alapján számot vessünk, merre tart a Cigánymesék.
Kis magyar animációs romakörkép
A magyar animáció hősei között több kultikus cigány karaktert is találunk. Ilyen Cafrinka, a mocsári javasasszony Dargay Attila Szaffijából, vagy Gauder Áron és Novák Erik digitális animációs gettószatírája, a Nyócker! kiskamaszai és azok felmenői. De a romantikus pátosszal megfestett vagy a sztereotípiákat karikírozó figurák mellett a dokumentarista jellegű, autentikus igényű cigányábrázolás, valamint a cigány folklór képzőművészeti átköltése is megjelenik a magyar animációs film emblematikus darabjaiban. Utóbbira példa Hegedűs 2 Lászlónak a kecskeméti műteremben készített, autentikus cigány folklórgyűjtésen alapuló Mujkalo Zlotari – Cigányballada című, erőteljes képi szimbólumok metamorfózisára épülő 1983-as szerzői rövidfilmje. A magyar rajzfilmrendezők közül Macskássy Katalin „Nekem az élet teccik nagyon…” című, 1976-ban bemutatott, díjnyertes szociológiai rajzfilmjével vette ki a részét a hetvenes években meglóduló társadalomtudományi kutatásokból. A komlói bánya melletti cigánytelepen élő gyerekek varázslatosan szép rajzaira és a súlyos szociális gondokat tükröző szóbeli vallomásaira épülő film fikciós párdarabja egy pár évvel későbbi ugyancsak rajzos rövidfilm, a Pásztor Ágnes rendezte Hét iker szarvaskígyó. A cigány népmesét adaptáló, 1979-ben bemutatott hétperces kisfilmbe a kortárs gyermekrajzok (és az autentikus cigány népdalok) révén szintén be-beszüremkedik a nyers szociológiai valóság.
Mintha e két rövidfilm ötvözete lenne a Nyócker!-rel egyidőben, 2004-2005-ben készült Sosemvolt Cigányország I-II. című kétrészes rövidfilm Macskássy Katalin rendezésében, amely a faluvégi cigánytelepen készült fekete-fehér szociofotók és a vibrálóan tarka festményanimáció kontrasztjára épül. Macskássy Katalinnak e két darab, egyenként nyolcperces etapból álló sorozatában, olybá tűnik, már születőben volt egy széria csírája, ám – a rövidfilmes forgalmazás megoldatlansága miatt, ezek a kisfilmek láthatatlanok maradtak a nagyközönség számára.
A szélesebb nézőréteget is elérő televíziós sorozat létrehozásának nemes feladata egy hosszútávú gyártási kapacitással bíró stúdió stábjára várt. Az egyik legnagyobb epizódszámmal rendelkező magyar animációsfilm-sorozatot, a Magyar népmeséket gyártó Kecskemétfilm Stúdióban 1977-ben indult útjára a kereken száz részt megért széria. A Magyar népmesék készítéséhez 1979-ben csatlakozott (társ)direktorként Horváth Mária, aki 2010-ig 45 epizódot rendezett, és neve (Jankovics Marcell mellett) elválaszthatatlan a Magyar népmeséktől. Ez idő tájt ismerhette meg a szélesebb nyilvánosság a cigány festőművészek munkáit is, a magyarországi roma kulturális mozgalom történetében mérföldkőnek számító I. Autodidakta Cigány Képzőművészek Országos Kiállítását ugyanis 1979-ben rendezték a fiatal Daróczi Ágnes néprajztudós szervezésében. Itt mutatkozott be Orsós Teréz is, akinek mentora az a Kolta Magdolna volt, akinek komlói gyermekműhelyébe Macskássy Katalin és Pásztor Ágnes filmjeinek ifjú rajzolói jártak. Az 1979-ben sorozatrendezőként bemutatkozó Horváth Mária és a festményeivel a nyilvánosság elé lépő Orsós Teréz útja a Magyar népmesék történetének végén, a 2010-es évek elején ért össze, amikor Horváth egy új sorozat, a Cigánymesék készítésébe kezdett. Amíg ugyanis a Magyar népmesék az archaikus népművészeti formakincsből merítette vizuális világát, addig a cigány meséket adaptáló új sorozat már a kortárs naiv képzőművészet világára épít.
Mitikus és jelenkori távlatok
A Horváth Mária művészeti vezetésével indult nagyívű vállalkozásnak A cigányasszony meg az ördög című nyitóepizód fektette le a formai alapelveit 2014-ben. A sorozat főcíme alatt – a Parno Gaszt zenekar fülbemászó zenéjére – Orsós egyik sokszereplős tablóképén pásztáz végig a kamera. A sorozat egyes epizódjai mintha az itt látható népes társaság mindig más és más szereplőjére közelítenének rá; ezt a fajta tablójelleget erősíti az is, hogy az egyes mesék szereplői sokszor föltűnnek későbbi epizódok mellékalakjai között. A sorozat képi és hangi motívumok szintjén idézi meg a stúdió korábbi produkcióit, így a Magyar népmeséket (a széria emblematikus főcímdala fölcsendül a Hogyan lett az ember című epizódban; ironikus termékreklám gyanánt a Teknővájók kocsmárosán Magyar népmesék emblémájú kötény van), vagy az Égből pottyant mesék című legendás tévéműsor Horváth Mária által készített emlékezetes főcímének stilizált madarai is együtt repülnek a „madarakból lettünk” eredetmonda főszereplő kislányával. Ezen idézetek segítségével a Cigánymesék nemcsak a többi kecskeméti rajzfilmes produkció hagyományába ágyazza be a sorozatot, hanem izgalmas módon utal a Kárpát-medencei cigány és magyar archaikus folklór és kortárs irodalmi mesék sokrétű kapcsolatára is.
A nyitóepizód végén kifejezetten hangsúlyosak Orsós kortárs városi életképeket megjelenítő festményei: a címszereplő anya tizenkét gyermeke a mitikus mesei világból vándorútra kel, és – akárcsak annak idején Jankovics Marcellnél a felhőkarcolók közt bolyongó Fehérlófia a film epilógusában – a néző számára ismerős jelenkori és topográfiai koordináták közt találja magát. A mesebeli gyermekek mába érő vándorlása átvitt értelemben a cigány folklór történetére is vonatkoztatható, hiszen a többségi társadalom egyre inkább városiasodó világából szegregált cigányság körében a közösségi mesemondás a 20. század második felében is élő hagyomány maradt. Ha azonban számba vesszük az animációs sorozat elkészült epizódjait, azt látjuk, mégsem a hagyományos cigány mesekorpusz jelenti a Cigánymesék alapját (talán ezért sem Cigány népmesék a sorozat címe). Szemléletes adat, hogy az eddig legyártott tizenhat epizódnak csupán az egynegyede származik eredeti néprajzi gyűjtésből, holott épp ezeket kell a sorozat legemlékezetesebb darabjai közt számontartanunk: a Hogyan lett az ember és a Valaha madarak voltunk című eredetmeséket Daróczi Ágnes, A tűzpiros kígyócska, valamint A Nap és a Hold története című népmeséket Bari Károly gyűjtötte. Öt epizód Szécsi Magda írónő mítoszteremtés igényével föllépő műmeséit adaptálja: ezek között van a sorozatot nyitó három rész (A cigányasszony meg az ördög; Káló, a cigánylegény; Doja, a cigánytündér), valamint a Csúnya Borka, illetve a Zefír és Rebeka című mese. A Szécsi-féle műmesék sorát gyarapítja Jónás Tamás A csodapipa és Búzás Misi A kovács és az isten című írását megfilmesítő rész. Az eddig elkészült epizódok harmadik (és többségében a legutóbbi években gyártott) nagyobb egységét Czipott Géza és Böszörményi Gyula írók eredeti forgatókönyvéből készült meséi adják, amelyek homlokterében a cigány hiedelemvilágról szóló történetek (a bolondmesei műfajú groteszk Riza éjszakája és Az ördögűző cigányember), valamint a hagyományos cigány mesterségeket űző szereplők állnak (Teknővájók; A kosárfonó, A vályogvető).
Az iménti áttekintésből is kitűnik, hogy az autonóm cigány folklór és a cigányság eredetét firtató műmesék után mindinkább a cigány témájú, ám nem a megfoghatatlanul távoli múltban játszódó mesék veszik át a főszerepet: az évezredes mitikus távolságból elinduló cigányok közénk érkeztek.
Festői és térbeli dimenziók
Hogy a tündérmesék messzeségéből a jelenkori reáliák világába való érkezés stílszerű legyen, a kecskeméti stáb a számítógépes 3D-s technika segítségével kreált korszerű, gazdag kiállítású látványvilágot: a festett táblaképek síkjából, virtuálisan ugyan, de testközelbe lépnek a szereplők. Az Orsós Teréz festménykulisszáiból épített díszletek között mozgó, autentikus cigány viseletbe öltöztetett „digitális bábszereplőket” mintha a valódi bábokhoz hasonlóan kézzel pingálták volna ki, testükön még ott érezzük a friss ecsetvonásokat. Kiváltképp éteri módon stilizáltak a bábszínházi tervezőként is dolgozó Horváth Mária által jegyzett eredetmítoszt adaptáló mesék nagy empátiával megformált karakterei: Vunida, a cigányasszony, Káló, Doja és a többiek alakjában visszaköszönnek a Magyar népmesék pirospozsgás rajzfigurái. A további epizódok tervezőinek (Balajthy László, Nagy Lajos, Szoboszlay Eszter és Tóth-Pócs Roland) karakterei – a sorozatban előre haladva – mind hagyományosabbak. Bizonyos esetekben a karikaturisztikus jelleg dominál, mint például a Riza éjszakája vagy A kovácsember és az Isten esetében, amely ugyan a tréfás hazugságmese műfajához illik, de a 3D kevésbé áttételes testi ábrázolásmódja miatt könnyen visszájára is fordulhat, és végül a nevettetőnek szánt mese inkább idegenkedést válthat ki a nézőben. Épp ezért félő, hogyha a digitális 3D-technikától elidegeníthetetlen naturalizmus révén a mitikus-mágikus mesei világba mindinkább beszüremkedik egyfajta bizarr kisrealizmus, akkor a mesék üzenetéhez, az üzenetek esszenciális hátországához és esztétikai szellemvilágához aligha kerülünk közelebb. Pedig – etnikai származástól függetlenül – ez lenne kívánatos.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2023/04 18-20. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15703 |
