Filmvilág

Magyar Műhely

Beszélgetés Szikora Jánossal

„Nincs huszár bajusz nélkül”

„A keretek valóságosak, minden más fikció. A nézőbarát gondolkodás győzött a filosz alaposság és a művészi lelkiismeret tusájában.”

Előbb jött a Hadik, és csak utána a huszárság, és nem fordítva. A huszárság, mint olyan, Sára Sándor legendás 80 huszárja óta érdekes módon nem mozgatta meg különösebben a filmesek fantáziáját. Noha, megmozgathatta volna, mert ha létezik a szó jó értelmében vett hungarikum, akkor a huszár vagy a huszárság, mint jelenség biztosan az. És nem csak katonai jelenség, hanem kulturálisan és szociológiai értelemben is az. A filmben el is hangzik, hogy annak idején, ha Párizsban valaki divatosan akart öltözni, akkor huszárruhát vett fel. Korabeli feljegyzések tanúsítják, hogy a XVIII. században sikk volt huszár-jellegű ruhában pompázni. De ez csak a felszín. A kiindulópont mégiscsak Hadik András, a méltatlanul elfeledett, messze a jelentősége alatt kezelt és számon tartott történelmi figura. Ennek a jelentőségét felismerni és az ő történetét egy film alapjává tenni a producer és történész Nagy Endre érdeme, akinek ez régi dédelgetett álma volt.

Korábban is dolgoztak együtt, az Ítélet és kegyelem című filmjének is ő volt a producere.

Igen, és ha ez nem így történik, akkor talán a Hadik sem születik meg, noha régebbről ismertük egymást. Egészen pontosan az 56 csepp vér című musical révén. Úgy volt, hogy a producere leszek az előadásnak, de kiderült, hogy semmi érzékem hozzá, nem tudtam pénzt szerezni. Végül ő valósította meg. Az Ítélet és kegyelem során találkoztunk újra, ami szintén történelmi indíttatású, kosztümös film, a XIX. században játszódik. Abban a közös munkában alapozódott meg az a bizalom, ami alapján engem kért fel rendezőnek a Hadikhoz.

Az ötlet Nagy Endre, a kidolgozás pedig a forgatókönyvíró Kis Szabó Márk érdeme. Erre az alapra vetítettem rá a saját víziómat, ami csakúgy, mint az eredeti forgatókönyv irdatlan változásokon ment keresztül. Mert jöttek menet közben a szokásos filmes cirkuszok: a „mégsem lehet ezen a helyszínen forgatni” meg a „nem lehet a színészt egyeztetni” meg az „elfogyott a pénz” meg a többi hasonló. Néha az volt az érzésem ezeket a tényezőket is nyugodtan fel lehetne tüntetni az alkotók között.

Úgy tudom, hogy már a felkérésnél egyértelmű volt, hogy Trill Zsolt alakítja Hadikot, köré képzelték el a filmet.

Már úgy olvastam a forgatókönyvet, hogy ő lesz a főszereplő, és hiába volt bennem szakmai hiúság, hogy én döntsek ebben a kérdésben, mire a könyv végére értem, megbizonyosodtam arról, hogy valóban ő kell nekünk. Csak ő lehet Hadik. Gyakorlatilag Zsolt minden egyes jelenetében hozta ezt a bizalmat. Nagyon ritkán láttam olyat, amikor színész és szerep ennyire egybevág.

Ahogy elolvastam a forgatókönyvet támadt bennem egy kép róla. Aztán elkezdtem utánanézni, ki is volt. Valahogy nem stimmeltek az őt ábrázoló képek, nem tűnt marcona kalandhősnek. Rájöttem, hogy Hadik katona voltához hozzátartozik még valami, és ez a pozíciójában meglehetősen ritka tulajdonság. Nem más, mint a humánum. Nem tudok rá jobb jelzőt találni, mint hogy valóban tisztelte az emberi méltóságot. Lehet, hogy amiatt, mert tulajdonképpen papnak készült, nem katonának. Ez az érzékenysége végig kísérte egész életében, és szerintem a hadisikereinek is ez volt az egyik oka. A katonái lelkesen követték, olyan vállalkozásokba, csatákba tudta bevinni őket, amik máskülönben elképzelhetetlenek lettek volna. Mi itt a berlini kalandot emeljük ki, Berlin megsarcolását 1757-ben, ami engem is meglepett. A film jelentős részét a nagy ostromig megtett út tölti ki, és sok jelenet íródott úgy, hogy a képek meséljenek, éppen ezért nagyon hangsúlyos a vizualitás szerepe.

A színházi rendezéseibe régóta beépül a filmes gondolkodás, a színpadon is erős képekben fogalmaz. Milyen vizuális inspirációkból merített? Sára Sándor huszárjai, Várkonyi Zoltán történelmi filmjei milyen hatással voltak a Hadikra?

Ezek a filmek inkább szakmai mércék a számomra, amelyeket figyelembe kell venni és nem illik alulmúlni. Rettegtem attól, hogy majd színházinak mondják a rendezésemet, nem akartam ilyen értelemben filmes lenni, sokkal inkább a festészetből indultam ki. Így aztán az igazi vizuális inspirációt a barokk festészetből merítettem, a barokk mozgalmassága, fény- és árnyékkezelése erősen megmozgatta a fantáziámat. Szerencsére nagyon lelkes, jó partnerem volt ebben Győri Márk operatőr, akivel rengeteget beszéltünk erről. Tagadhatatlan, hogy a film bizonyos részleteiben a barokk festészettől inspirált képi világ érvényesül.

Ha történelmi filmről beszélünk, mindig kérdéses a történelmi hűség szerepe. Mennyire ragaszkodtak a tényekhez?

Semennyire. A keretek valóságosak, minden más fikció. Rögtön az elején belefutottunk ebbe, és a nézőbarát gondolkodás győzött a filosz alaposság és a művészi lelkiismeret tusájában. A XVIII. század közepén járunk, a nyelvújítás előtt, a főszereplők magyar huszárok, akik az osztrák hadsereg tagjai. A poroszokkal állnak szemben, oldalukon a szászokkal, de ott vannak még az osztrákok is, mind-mind a maguk nyelvi dialektusával. Arról nem beszélve, hogy az osztrák hadsereg már akkor soknyelvű volt, olaszokkal, románokkal, csehekkel. Engem izgatott volna ez a bábeli zűrzavar, el is játszottunk a gondolattal, hogy megtartjuk a többnyelvűséget, de ez nem az a helyzet volt. A kor nyelvi megjelenítésével tehát adósak maradtunk, és ez a beszélt nyelv stílusára is vonatkozik. Meglehet, a nyelvújítás előtti beszédet jószerivel alig értettük volna.

Ami viszont pontos, korhű, és erre kifejezetten büszke vagyok, azok a kosztümök. Szakács Györgyi jelmeztervezőé az érdem, aki pontosan tudja, hogy a látványra koncentráló filmben ennek mekkora a jelentősége. Olyan, számomra varázslatos világba visznek vissza a kosztümök, amelyet én nem ismertem, és megkockáztatom, hogy a közönség túlnyomó része sem. Más kép él bennünk a huszárokról, márpedig a XVIII. században úgy néztek ki a huszárok, ahogy mi megmutatjuk őket, ebben következetesek voltunk. Szakács Györgyi egészen különleges alapossággal nézett mindennek utána. Például a huszároknak hosszú hajuk volt, amit copfba fontak, és ráadásul ezt még le is faggyúzták. Elég bizarrul néztek ki, volt bennük valami ijesztő. És még valami: nem létezik huszár bajusz nélkül, mégpedig nem is akármilyen bajusz nélkül. A korabeli huszár-ábrázolásnál az is feltűnt, hogy nem csak a kard volt a kellékük, hanem a pipa is. Ne kérdezze, hogy miért! Amikor a huszár nem éppen a kardját használta, akkor ült, és pipázott. Sőt, a pipa- és a dohánytartónak ugyanolyan fontos szerepe volt az öltözéke szerelékében, mint a puskaportartónak, vagy a kardnak.

Visszatérve Hadikra, ő már fiatal korában vakmerőségéről és különleges stratégiai bravúrjairól lett híres, erre a titkos megbízatásra senki más nem lett volna alkalmas. Eddig valóságos a történet, de minden egyes részlete már a fantázia szüleménye.

Sok színész játszik a filmben, többségük természetesen férfi. Milyen szerepük lehet a nőknek és a családnak ebben a történetben?

Alapvetően ez egy férfitörténet, akciófilm, viszont Hadik, különös paradoxon, családcentrikus ember. Sok gyereke van, és miközben a legnagyobb hadiméltóságig kapaszkodik fel a ranglétrán, rengeteg csatában, életveszélyes ütközetben és vállalkozásban vesz részt, mégis ágybán, párnák között hal meg. Az tény, hogy a titkos berlini küldetés alatt született meg a harmadik gyereke és a feleségének fogalma sem volt arról, hol lehet a férje. Nincsenek leírásaink arról, hogy mindez milyen hatással volt a kapcsolatukra, a családra – de hát erre való a fantázia. Gondoljunk bele, amíg ki nem nevezik Erdély katonai kormányzójává, állandóan úton van. És ez nem csak rá vonatkozik, hanem a családjára is. Ma itt, holnap ott – el lehet képzelni milyen mély emberi és érzelmi kötődés kellett ahhoz, hogy ezt a fajta életet valaki méltósággal tudja követni.

Dyga Zsombor technikai rendezőként működött közre a filmben, hogyan osztották fel a teendőket?

Az ő feladata elsősorban a csatajelenetek kidolgozása és szakmai irányítása volt. Én ehhez nem értek. Amikor először elolvastam a forgatókönyvet részben megörültem, részben megijedtem. Az volt az első gondolatom, hogy ezt nem tudom megcsinálni. Igyekeztek megnyugtatni, hogy Zsombor ott lesz és megoldja majd a csatajeleneteket. Az ő szakmai tapasztalata elengedhetetlen volt. Azt gondolom, hogy jól és harmonikusan tudtunk együtt dolgozni, sőt ez tette lehetővé azt, hogy időben elkészüljünk a forgatással. Gyakran két forgatócsoport dolgozott egyszerre, mert be kellett fejeznünk a forgatást, mielőtt lehull a hó.

Mindig kiemelt fontosságú a rendezéseiben a zene szerepe. Itt nem barokk zenét használt fel, mi volt a zenei rendező elv?

Mivel akciófilmről van szó, végig dübörög benne a zene és erőteljes az atmoszféra jelenléte is, a lovak, a dobogás, a fegyverek ropogása, halálhörgések, sikoltások. A filmnek önálló zeneszerzője van, Gulya Róbert, aki rendkívül hatásos öntörvényű zenét készített. Például amikor a történet során elhangzik egy eredeti huszárnóta, az aláfestő zene képes finoman ráhangolódni a motívumra és megidézni az adott zenei világot, vagy ugyanígy a II. Frigyes porosz császár sátrában lezajló jelenetben, amikor a barokk zenét intonáló hangzásvilág felé hajlik. Vagyis érdekesen játszik a stílusokkal, miközben dinamikájában korszerű, lüktető, energikus marad.

Ezt csak úgy lehetett, hogy fizetés nélküli szabadságot vettem ki. A forgatás időszakára teljesen kivontam magam a színházból. Az utómunkákat már jobban tudtam egyeztetni, de nem volt egyszerű időszaka az életemnek. Ilyenkor még nehéz távolról látni a filmet, még elvakítanak a részletek. Az meg különösen nehezen jósolható, hogyan hat majd olyan emberekre, akik semmit nem tudnak az egészről. Vajon mi fogja meg belőle őket, és hogyan jönnek majd ki a moziból? Az igazi izgalom tehát március 9-e után következik, amikor vetíteni kezdik a filmet.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2023/03 22-23. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=15691